Nagybánya és Vidéke, 1916 (42. évfolyam, 1-52. szám)
1916-05-21 / 21. szám
(t) 21. szám. NAOYBÁNYA ÉS VIDÉKE 1918. Május 21. seng, ő a költőnek nemcsak kedrenc leánya, de kedrenc tárgya (témája) is. Igen értékesek háborús dalai, amelyek valósággal magukkal ragadják a magyar ember ssirét. Lesznek a kötetben elbeszélő müvek is, ezeknek is mestere Révai, az ő, magyaros, könnyed modorával. Nincs egyetlen vers sem az uj kötetben, mely a régiekben megjelent volna, tehát bátran meglehet venni, nem csapódik be az ember, hogy kétszer adja ki a pénzt ugyanazért a dologért. Címeket nem akarunk fölemlegetni, majd ha megjelenik a mű, akkorra tartogatjuk a szemelvényeket. Most csak melegen ajánljuk a kötetet t. olvasóink szives pártfogásába. Ára 3 kórona lesz, megrendelhető akár lapunk kiadóhivatalában, akár Kovács Gyula könyvkereskedőnél vagy, akinek jobban tetszik, magánál a szerzőnél is. Fényes cáfolata ez a könyv annak a régi latin közmondásnak, hogy »inter arma silent musaec (Háborúban hallgatnak a múzsák) egész szellemi kincses házzal áll elő akkor, amikor a világ legnagyobb és legvéresebb anyagi, kapzsi, érdekharca zúg végig országokon, tengereken. Hogy a mi költőnket ne szeretnénk, ne pártolnánk, arról, azt hiszem, szó sem lehet. Képzeljük, hogy még egy háborús estre fizetünk belépő dijat és vegyük meg a kötetet, ez legalább megmarad unokáinknak is, akik nem kevesebb gyönyörűséggel fogják olvasni, mint mi. Külföldi esetek. Angol katonatisztirang. Lord Clivet, az angol-keletindiai hadosztály szervezőjét, fiatal korában, családja Indiába menesztette és pedig oly célból, mint manapság némely családok a javithatlan ifjakat Amerikába szokták meneszteni. A számkivetett ifjú Indiában az egyik századnál, mint írnok nyert alkalmazást. Az állással csekély jövedelem járt és tekintélyről szó sem lehetett. Működését kedvetlenül kezdie meg. Sokkal szívesebben teljesített volna tényleges katonai szolgálatot, de a tisztirangnak az angolszokás szerénti megvásárlásához szükséges pénz nem állott rendelkezésére. Laurance őrnagy volt a század parancsnoka. A század állomáshelye Madras, és feladata az volt, hogy az angol gyarmatot, a Maharaltok rablóbetörései ellen védelmezze. Az őrnagy betegeskedett, miért is arra kérte a kormányzóság székhelyén lakó elöljárót, hogy más tisztet bízzon meg a parancsnoksággal, de szó s a muszka áhitatosan keresztet vetve letérdelt és imádkozni kezdett. Jó anyám megkönnyebülten gondolta, hogy aki ily buzgón imádkozik, az nem lehet rossz ember s midón a kozák imáját bevégezte s ágyához közeledve jelekkel adta értésére, hogy engem megáldani óhajtana — bár vonakodva, rettegve — mégis átadott a zord katonának. Az óriás vasmarka pehelyként emelte kis alakomat a levegőbe a feje fölött meglóbázva, imákat és áldást mormogott rcám, aztán egy alapos csókot nyomva homlokomra visszaadott anyámnak, mialatt pólyámra 32 kopeket helyezett. A 32 kopeket alkalman nyilt visszafizetni 1889-ben, midőn Szentpéterváronhan gverse- nyem bevételét, 6000 rubelt az orosz vöröskereszt egyletnek ajándékoztam.» 1863-ban, 14 éves korában egy vadászat alkalmával tragikus véletlen folytán elvesztette jobb kezét A szerencsétlenség nem hogy elcsüggesztené, de növeli energiáját, fokozza életkedvét. És a mire más gondolni sem mer: balkézzel zongorázni kezd — a darabokat áttirja a saját használatára — és rövid idő alatt oly tökéletességre tesz szert, hogy magára vonja Liszt Ferenc figyelmét. Tanítványa lesz a zongorakirálynak. Kettejük között szoros lclkikapocs keletkezik, melyben nincs semmi a mester és tanítvány megszokott viszonyából, annál több azonban két kiválasztott és egymásra talált felsőbbrendü lélek ösztönszerü vonzódásából. Zichy Géza barátja, müvésztársa, tanácsomban azt az utasítást kapta, hogy tegyen javaslatot arra nézve, kit lehetne alantasai közül a parancsnoksággal megbízni. Az őrnagy, alantasainak egyikét sem tartotta, a nagy felelősséggel és nehéz feladattal járó állás betöltésére alkalmasnak ; azért a század írnokát, Civet küldte a kormányzóság székhelyére azzal a tudósítással, hogy nincs módjában a kívánt javaslatot megtenni. A főparancsnok megtudva, hogy Laurenze őrnagy küldte, sürgős teendői közepette szóhoz jutni sem engedte. — Tudom miről van szó 1 Mi a neve ? A kinevezési okmány kész, csak a nevét kell beírni. Clive megmondta a nevét és esszeágában sem volt a főparancsnokot tévedéséről felvilágosítani. Nehány perc múlva kezében volt a kinevezési okmány, mely szerint ő a parancsnokhelyettes és Madrasba érkezve, az őrnagy mellőzésével, közvetlenül a katonai laktanyába ment, ahol kinevezési okmányét előmutatva a ruhatárba sietett, és rangjának megfelelő öltözetet választva, a századdal rögtön indult a Maharatok ellen. Az éppen betörni készülődőket oly alaposan elverte, hogy valóságos réme iett a rablóknak. Az őrnagy midőn egészsége helyreáliott, örömmel fogadta Civet helyetteséül. Lachmann Ferenczről, a hősről. Maga az élet, a fürgeség, a vidámság, a friss kedély, a bohém természetű emberek vidámsággal teljes típusa volt. Pajtásnak, barátnak, embernek egyenlően jó. Mindenki szerette. Haragosa alig lehetett. Figyelmes, előzékeny, könnyen hevülő, jószivü ember s buzgó tanító vala. Társaságban ötletes, dalos. Ha gyönyörű tenorja megszólalt, elhallgattuk volna végnélkül. A megyei tanítóegyesületnek egyik érdekes alakja. Az élete is érdekes: papnak szánták. Odahagyta a szemináriumot, ügy gondolta, hogy amúgy is használhat a társadalomnak. Használt is. Előbb láposbányai r. kath, iskolai tanító, aztán a kapnikbányai állami iskola tanítója és igazgatója lett alsó-telepen. Mintha KapnikbáDya környékének regényes vadvidéke s az ő vidám dalos természete egymásba folytak, kiegészítették volna egymást. Bizonyos, hogy ő abba a gyönyörű természetes keretbe, daloló kedvével, szabadságot szerető leikével beléillett. Képzett ember volt, iskolai munkájában éreztük s a velünk való érintkezésben tapasztaltuk. A szabadságot úgy szerette, mint a madár. Ha a szabadságról, a szabadságra született egyén jogairól volt szó, izzó lelkesedéssel beszélt. A népek pusztító vihara kitört. Neki is adója Liszt Ferencnek. Elkíséri utazásaiban. Ki megy hozzá Weimárba A mester pedig fölkeresi kedvelt Gézáját tetétleni tuszkuláuumában. Majd együtt körútra indulnak, melyet méltán nevezhetüak diadalutnak. Az ifjú zenész előtt egy csodálatos ragyogó világ ajtói pattannak föl s Zichy Géza bejut a művészet legbensőbb szentélyébe : Liszt és Wagner baráti körébe. Szive és agya itt megtermékenyült érzéssel és gondolattal. Itt szívta magába az ideálnak azt a sze- retetét, mely később az élet viharai közepette is mindig erőt adott neki. Valóban, mindaz, a mi Liszt Ferenc egyéniségének jelemzője, a tanitvány gondolkozásában is szembeszökő. Csupa nemesség, jóság, pazar bőkezűség mind a kettő. Amellett gav allér és a nők hódolója. A cselszövést egyikük sem ismeri, még hírből sem. A diadal kivívásához sohasem használják föl összeköttetéseiket. A tanitváuy szerénységében, elmésségében, ötletességben versenyez mesterével. És Zichy Géza, csakúgy, mint Liszt Ferenc, a hírnév és dicsőség magasán, a királyi udvarok bóditó levegőjében is megmarad a szegények barátjának. Liszt mindenét nekik adta és Zichy Géza is egy millióval könnyített szenvedéseiken. Mindig és mindenütt jót akart tenni mindenkivel, Most e napokban ünnepli az ország félszázados, kitartó fáradságának és rendíthetetlen akaraterejének méltánylásául a Zichy Géza jubileumát. Innen a Rozsály aljáról, Teleki Sándor ezredes ősi fészkéből oda száll lelkem a művész és költő elé s a nagy emberek üdvözlő szavaihoz — kik az egész magyar nemzet eiizmeiését tolmácsolják, — csak annyit fűzi Ave, ave. mennie kellett. Mint tartalékos hadnagy vonult be a mozgósításkor. A szerb határon, majd a szerb hareztéren küzdött. Vig kedélye, dalos szava tréfái s bátorsága környezetét hozzábilincselte és a fölebbvalók is megfelelően értékelték, szerették. A Szerbiából való visszavonulásnál is kitüntette magát, önként, hü bajtársi szeretetből védője lett egy visszavonuló csoportnak. Ekkor a több Ízben tanúsított elhatározó magatartásával és példás bátorságával kitüntették. Előbb a »Signum laudist«, majd a III. o. katonai vitézség! érdemkeresztet kapta meg- A második szerbiai bevonulás alkalmával nehéz ponton, erős tűzben állott. Súlyosan megsebesült. Azóta állandóan kórházban volt. Még reményünk volt arra, hogy ha pár centiméterrel rövidebb lábbal, de a régi kedéllyel, a harcban szerzett megfigyeléseinek gazdagságával a békés iskolai munkába közénk kerül. Nem teljesült. E hónap 12-én meghalt. Derék, erős magyar, sokoldalú egyén vált ki vele a sorainkból. Évi tanítói összejöveteleinknek egyik kedélyes, édes szavú tagja szakadt el tőlünk. És kidőlt egy családnak a támasza, a feleségnek a társa, három gyermeknek az apja. A tanifóözvegyek és árvák száma az övéivel is szaporodott. Miért kellett igy történnie? Miért nem maradhatott meg? Mert az emberiségnek mindnyájunkat lesújtó veszedelme őt is, őket is áldozatul kívánta, hogy a szenvedés, a jaj, a küzdelem több, nagyobb legyen ? Dalos, örökké vidám társunk már pihen. A kihűlt ajkakról a dal nem cseng, A hős főhadnagy bravúros könnyelmű, halált megvető vállalkozásával nem lelkesíti már a legénységet s nem hevít bennünket. A kapniki zöld erdő lombjai nem integetnek elhaladó alakja után. Mi, akik benne a jó bajtársat, a kedélyes, embert, a hevülékeny társat, a képzett tanítót ismertük egy-egy sóhajt küldünk utána emlékezésünknek jeléül. És elemlegetjük a barátot, a minket fel-felvidámitó, az életet vigan, a küzdelmet bátran végigharezoló embert, akinek emléke közöttünk van és közöttünk marad. A családi gyász- jelentés igy szól: özv. Lachmann Ferenczné szül. Kosztróber Katalin mint neje, Ferike, Mariska, Gyula gyermekei, valamint az összes rokonság nevében fájdalomtól megtört szívvel tudatja, hogy Lachmann Ferencz kapnikbányai áll isk. igazgató, m. kir. honvéd népfölkelő főhadnagy, a Signum Laudis és a III. oszt. katonai vitézségi érdemksreszt tulajdonosa stb. folyó hó 12-én délben a szatmári cs. és kir. katonai tartalékkórházban, a szerbiai harcokban kapott súlyos sebesülése következtében hősi halált halt. Hült teteme folyó hó 13 án d. u. 4 órakor a róm. kath. szertartás szerint, rangjának megfelelő katonai dísszel a Barak-kórház temetőjében lesz örök nyugalomra helyezve. Szatmár-Németi, 1916. május 12-én. Emléked örökké élni fog lelkűnkben ! Székely Árpád, Fehér kötényes hadsereg. Két éve lesz maholnap — és Még egyre dúl a fergeteg . . . Vén — Európa négy sarkán Függnek vészterhes fellegek. A vérvihar még egyre dúl, De már joggal remélhetünk; Szivünkben joggal él a hit, Hogy Isten mindvégig velünk ! Az első véres év alatt Hazánk is megpróbáltatott: A legsulyosbb felhő roham Kárpátunkon is átcsapott, S megfogyva bár, de törve nem: A nemzet küzd s szilárdan áll! Hogy újra lássa a világ : Mi a magyar, ha síkra száll I Kiről azt hitték ellenink, Hogy ősi, fényes, nagyhírű Virtusa végképp elpuhult, S már gyönge, gyáva, kishitű, hégy égtájon most mindenütt Határunkon túl áll csatát . . . S glóriás hirnév övez ott Magyar huszárt, magyar bakát! S mig hőseink a frontokon Élet-halálra küzdenek, Itthon dedós csöppségek is
