Nagybánya és Vidéke, 1913 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1913-10-26 / 43. szám
1913. Október 26. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 43. szám. (3) Országos Állatvédő Egyesület. — Levél a szerkesztőhöz. — 1620-1913. Igen tisztelt Szerkesztő Ur! Az a meggyőződésünk, hogy ä vidéki sajtó minden egyes szerve főfeladalának ismeri, hogy közönségének minden rétegében a szép és jó iránt való érzéket ébressze és erősítse, egyszóval : terjessze a civilizációt. Ennek a civilizációnak ma már minden művelt államban egyik követelménye az állat- védelem, melynek közigazgatási hasznánál jóval nagyobb az a hatalmas elhikai befolyás, melyet a tömegek érzületének szeliditésére gyakorol. Ennek a népnevelő irányt követő állatvédő eszmének országszerte való propagálása képezi az Országos Állatvédő Egyesület legfőbb misz- sziójáf. Ennek a missziónknak szives támogatására kérjük fel t. Szerkesztő urat. Nevezetesen kérjük: hogy becses lapjában hozza nyilvánosságra és állandóan ostorozza a felmerülő állatkínzásokat és madárüldözéseket; szíveskedjék becses lapja olvasóit az állat- védelem ügyének megnyerni, a közönségben általában a természetvédelem iránt rokonszenvet ébreszteni; méltóztassék becses lapjában odahatni, hogy a természetbarátok és állatvédők, állat- és ma- j dárvédő egyesületek alakítása utján együttműködés céljából tömörittessenek. Nagy hálára kötelezne bennünket a t. Szerkesztő Ur, ha b. lapjának ama számaiból, melyekben az állatvédelem bármely ágazatát érintő közlemények foglaltatnak, egy-egy példányt egyesületünknek megküldeni kegyeskednék. Az ily közlemények nálunk rendszerint hivatalos eljárás tárgyát képezik, vagy hivatalos közlönyünkben emlittetnek meg. E közlönyünknek, az »Állatvédelem« cimü havi folyóiratnak, tiszteletpéldányáf kívánattá szívesen bocsátjuk a t. Szerkesztő Ur rendelke- sésére anélkül, hogy becses lapja cserepéldányára igényt tartanánk. Fölkérjük t. Szerkesztő Urat hogy jelen megkeresésünket teljes rokonszenvére méltatni kegyes legyen. Kiváló tisztelettel Budapest, IX Ernő-ulca 12/3. 1913. okt. 2. Soclior Árpád Máday Izidor áll. főgimn. tanár, ny. min. tanácsosf főtitkár. elnök. Vettük az itt leközölt levelet s annak alapján fölkérjük a város és vidék müveit közönségét, hogy a fölmerülő állatkinzási és madárüldözési eseteket szíveskedjenek szerkesztőségünk tudomására hozni, hogy azok ellen nyíltan fölléphessünk. Egyesület alakítására nálunk már nincs szükség, mivel az él és működik, madárvédő cikkek azonban itt is elkelnének mennél sűrűbben miért is fölkérjük azokat, akik ez irányban hivatottak működni, kegyeskedjenek minket madárvédelmi czikkeikkel fölkeresni, amelyeknek mindig szívesen szorítunk helyet. A Tek. Egyesületnek ilyen lapjainkat természetesen szívesen fogjuk elküldeni, az »állat- védelem «-re azonban nem reflektálunk, mivel arra már magunk is előfizettünk. Gyümölcstermelő vidék lévén, különösen a madárvédelmet ajánljuk nagy közönségünk szives figyelmébe. A Szerkesztő, Heti krónika. Tanulmányúton jártam Budapesten. Hallottam, hogy nagy a szegénység. Kiváncsi voltam rá, hogy »kinéz« egy nagy város, amelyik szegény. Elsősorban is leszögezem, hogy az utcákon épp úgy hullámzik a sokaság, mint máskor, egy csapat a másikat kergeti őrülten, mintha az eszét keresné. Azután a vendéglők és kávéházak népszerűek egészen a túlzásig. Sok helyt fölemelték a pikkoló árát, hogy apadjon már egy kicsit a vendégek serege. Az Ember tragédiájának 300-ik előadásán minden jegy elkélt, éppúgy, mint az első előadáskor, az Orfeumban meg aki félórával a kezdés előtt be nem ment, az nem látott semmit. Építkezések szép számmal folynak, sokfelé, a bel és külvárosban egyaránt. Mindezekből leszűröm a tanulságot, hogy a főváros szegény ugyan, de nem mutatja. Még az állatkertnek is van látogatója este, reggel elég, pedig október végén vagyunk s az, úgy látszik, közös magyar jellemvonás, hogy a hónap utolsó huszonnyolc napján már senkinek sincs pénze. Nálunk, perszé, egészen más volt az élet a héten, itt még folyik a gyümölcs betakarítás, csomagolás, meg a szüret. Ezek szerint inkább kifelé gravitáltunk, mint befelé. Minekutána a szüreti szünidőt csodálatos egyetértéssel megcsinálták az iskolák, (Elemi okt. 16., 17-, 18., polgári 18., 19., 20., 21., főgimn. 19., 20. napjain), hogy ha valamelyik családban három rendbeli gyermek is történt, ott legfellebb vasárnap szüretelhessenek az Ur tiszteletére : tehát ennekutánna lezajlottak a hegyi ünnepségek s kevesebb, de jobb eredményt mutattak föl, mint tavaly. A szőlő ugyan nem eresztős, de a must elég édes és zamatos. Erre pedig azt mondja egy tapasztalt, régi jó barátom, hogy a nagybányai must mérők 14°-on alul nincsenek berendezve, s azért nem is mutathatnak ennél kevesebbet, de legyen nyugodt a roszmáju kritikus, ezúttal alsóbb rendű fokokra valóban nincs is szükség. A hegyi munka után szinte jól esik egy kis pihenés ma, amikor a műkedvelő ifjak és leányok a .Betyár kendőjé»-t adják elő bizonyára szép sikerrel. Másutt szüreti mulatságokat szoktak rendezni, de ez csak olyan városnak való, ahol szőlő nincs, náluuk az igazi szőlőszedés után jobban pászol egy kis igazi magyaros estély. Nemsokára meg a tűzoltók fognak müked- velősködni. Úgy látszik siet a társadalom az efféle darabokkal, mert december elsején jönnek a színészek. Jól teszik, C3ak rendezzenek, unalmas a világ s mennél több a gond, annál inkább vágyik egy- egy kis szórakozásra a nagy közönség s vele együtt hűséges csatlósa a krónikás. Kinevezések. Molnár Antal kir. erdészeti segédmérnököt, Molnár Antal polgártársunk fiát a földmivelésügyi miniszter Belényesről Désre nevezte ki erdőgondnoknak, Ponner Nándor segéd- erdőmérnököt pedig Besztercéről a görgényszent- imrei kisérleti állomáshoz helyezte át. Remenyik Ernő kir. bányagyakornok kilépett a kincstári szolgálatból. Nagy Ernő mérnököt, a miniszter a nagyváradi posta és táviró igazgatóság építkezési osztályához nevezte ki. Uj theol tanár. Dr. Kovács J. István szatmári ref. lelkészt, aki a jog és filozófia doktora a budapesti theológiához, a filozófiai tanszékre akadémiai tanárul választották meg. Kinevezés A földmivelési miniszter Riohter György m. kir. díjtalan erdömérnök gyakornokot, a tisztviselők létszámába, Nagybányára, dijas erdömérnök gyakornokká nevezte ki. Uj állami iskola A közokt. miniszter a szolnok-dobokai Tőkésen 2 tanerővel állami elemi iskolát szervezett. Reformáció emléke. Okt. 31-én, pénteken lesz a reformáció ünnepe, mely alkalommal d. e. 9 órakor a polgári és főgimnáziumi ifjúság számára istentisztelet lesz a helybeli evang, templom ban ifjúsági ünnepséggel egybekötve. Vasárnap pedig a ref. templomban úrvacsora osztás a reformáció emlékére. Eljegyzés. Az »Eperjesi Lapokból* vesszük át a hirt, hogy Bliokhardt József m. kir. segéd- erdőmérnök, Tótsóvárról, eljegyezte Halasy Jenő dobsinai polgári leányiskolái igazgató leányát: Lenkét, Esküdtek. Városunkból a novemberi cikluson esküdtekül dr. Miskolczy Sándort, dr. Drágos Theofilt. dr. Köves Miklóst, dr. Pap Viktort, Mol- dován Lászlót sorsolták ki. reczenből, ahol Nagy Sándor csatázott, s ahova neki segítségül kellett volna mennie, mert úgy beszélték meg, hogy Nagy Sándor kezdi a harcot, ő pedig hátba támad, s ketten összetörik az ellent, és mi lett f Labdázott a tisztekkel I S mikor azok végre, félve megszólaltak, hogy Nagy Sándor már fölvette a harcot, igy felelt; Igen, meleg napjok van ma . . . — Nem úgy volt az talán mégse — vélte egy kaputos ember. — De biz úgy volt — dühösködött a negyedik férfi — sőt Rulikovszky Kázmérral is mit tett? — Mit, mit ? — kérdezték kíváncsian. — Hát ez a becsületes lengyel huszártiszt az orosz táborból izent neki, hol ellenünk kényszerült szolgálni, hogy száz lengyel huszárral át jön a magyarokhoz, s küzdeni fog a szabadságért és ő . . . — És ő ? kérdék közelebb furakodva . . . — Feladta az orosz generálisnak, elküldte a Rulikovszky levelét, s a lengyel tisztet főbe lőtték. Mikor a vesztőhelyen állott, földobta sipkáját a levegőbe és lelkesen kiáltotta : »Éljen a magyar szabadság!« Ez volt az utolsó szava. Ott fekszik a lutheránus temetőben, Nagyváradon, elmehetnek megnézni, ha igazat szóltam e? Halk, de dühös káromkodás volt a felelet. — Bezzeg most ünnepli az ellenség, hozzák mint valami vőlegényt, négylovas hintón. Eszik, iszik, vígan él. — Ugyan bátyám — szólott egy fiatalabb úri ember — nem úgy van az egészen. Aztán lássa, mit csinált volna annyi kevés honvéddel, a töméntelen ellenséggel szemben ? Mégis jó, ha nem ölette le a katonáit, majd csak megsegít az Isten, haza jönnek a legények és nem pusztul ki egészen az ország; az pedig becsületére vált, hogy legalább nem a németnek adta meg magát, inkább akárkinek, de neki nem! A hallgatóság némán és roszalóan rázta fejét, sőt gyanúsan néztek a beszélőre, nem lehessen tudni, hátha ispion ? * Szekérzörgés hallatszott . . . Mindenki a kapu felé nézett, egyszerre elnémult a sokaság, halálos csönd lett . . . A kapun bedöcögött egy ócska, fonott kasu paraszt szekér ... a szalma ülésen ványadt pokróc, a szekér előtt két sovány gebe cammog... A rázós alkalmatosságnak hátsó ülésén a magyaroknak, a hős honvédeknek annyi csatában bátor és diadalmas vezére Görgey gubbaszt, egy szuro- nyos zsandár mellette, a másik vele szemben, teljes fegyverzetben. Utánok még egy hasonló kocsi jött, egy ur és egy hölgy volt az utasa. Mindkét kocsit, egyszerű paraszt kocsis hajtotta. A tanácsterem bejáratánál megállott az első szekér, s leugrott az egyik zsandár róla. Támolyogva állott föl a fogoly vezér, csak most látszott daliás alakja. Nagy, galléros köpenyeg volt rajta, fején Kossuth-kalap, sebesült homloka kék selyem, kockás kendővel bekötve. Lassan jött le a kocsiról, látszott, hogy nehezére esik a leszállás. Talán a sebláz, talán lelkének még mélyebb sebe gyengítette el, az erős férfiút. A zsandárok nem segítettek neki, csak nézték mereven, nehogy szökni próbáljon. Lecsüggedt fejjel, mély szomorúsággal arcán, imbolyogva ment a tanácsterem felé, a két zsandár közrefogva kisérte . . . A tanácsterem ajtajában állott a város főbírája, egy lépést sem tett a fővezér elébe, csak szótlan kézmozdulattal mutatott a kitárt ajtajú teremre. Mikor ellépett mellette a megtört nagy ember, szivét önkéntelen meglepte a szánalom érzete. Lassan jöttek a vezér után a másik szekér utasai: karcsú, ifjú hölgy — Görgey hitvese — talpig gyászban, arcza sürü, fekete fátyollal teljesen befedve. Égy fiatal férfi, Görgey Ármin — a fővezér testvére — vezette karján. Mind bementek a tanácsterembe, a zsan- dárokkal együtt s az ajtó bezárult utánuk. Halálsápadt arccal nézték az ott levők ezt a végtelenül szomorú jelenetet .. . A kocsisok az istálók felé hajtattak, hogy pihent lovakkal cseréljék fel a fáradt gebéket. Halkan szólt egy polgár, szomszédjához: — Láttad ? Szegény megvan sebesülve. — Igen ; úgy mondják, egy huszár elkeseredésében, mikor le kellett tennie Világosnál a fegyvert, hozzávágott a kardjával Görgeyhez s ö nem bántotta a legényt, csak annyit mondott neki: »Warum nicht ein Zoll tiefer« . . . onnan ered a fejsebe.
