Nagybánya és Vidéke, 1910 (36. évfolyam, 1-52. szám)

1910-01-08 / 2. szám

1910. Január 9.

N AGYBÁNYA ÉS VIDÉKE

2. szám. (3)

közt 100.000 korona különbség mutatkozott a város tanácsa a tervet és számításokat felülvizsgáltatta s azt a felvilágosítást nyerte, hogy a földmunkánál, szikla robbantásoknál, partbiztositásnál stb. 50 °/0 többlet van.

Deutsch Imre vállalkozó azt a kijelentést tette, hogy a többlet munkákért külön díjazást nem kér.

Ezt az ajánlatot az erdészeti bizottság elfogadásra ajánlja. Az építés ellenőrzésére Molcsány Gábor, Kiss Béla, Prihradny Kálmán, Bálint Imre képviseleti tagokat kéri kiküldeni.

Az erdészeti bizottság javaslatát a közgyűlés egyhangúlag elfogadta a Deutsch Imre ajánlatával s az ellenőrző bizottságot kiküldötte.

12. A tanács jelenti, hogy Lukács Jenő terhén fennállott 270 korona leíratott

tudomásul.

13. Borsa Demeter 24 korona tartozását

a közgyűlés leírta.

14. Gseterás Péter láposbányai lakos a Kalmi- hegy lábánál 30 D-öl földterület feladását kéri

tanács javaslatára 10 korona évi bér mellett közgyűlés a kérelemnek helyt adott.

15. A vízvezetéki bizottság tárgyalás alá vevén Zarka Elemér magánmérnökkel a vízvezetéki és csatornázási munkák műszaki vezetésére vonatkozólag kötött szerződést, azt elfogadásra ajánlja.

A szerződés szerint Zarka köteles a városi vizmü és csatorna kiírási műveleteit elkészíteni. Erre 40 napi határidőt kap. A kiírási művelet dija 2000 korona.

Zarka tartozik a versenytárgyaláson megjelenni, felvilágosításokat adni, számításokat eszközölni.

Köteles az építkezéseket ellenőrizni, a befejezett munkálatokat felülvizsgálni és a vállalkozókkal leszámolni, mindezért 23,000 K dij illeti meg.

Ezek volnának a szerződés főbb pontjai, Fábián indítványára azonban a szerződést a képviselet jelenleg nem tárgyalta, hanem utasította a polgármestert, hogy Zárkával lépjen érintkezésbe aziránt, hogy az illető a munkálatokat a már kész csatornarészletek figyelembe vételével vállalja fel.

16. Marosfy Dezső, vonatkozással a nov. 27-iki közgyűlés határozatára, jelenti, hogy az általa a váraljai országút mentén eszközlendő telekfelosztásnál a Veresvizre vezető szekérút szélessége 16 m. legyen, továbbá, hogy ugyanott a 2. számú mellékút a meg- kivántató szélességben legyen kihasítva, ezekhez hozzájárul s kéri az engedély megadását.

A közgyűlés ezek után a kérdéses telek felosztására nézve az engedélyt megadta.

17. Polgármester jelenti, hogy dec. 6-án a város közgazdazdasági és erdőpénztárát megvizsgálta s azt 17562 K 57 f készpénzzel és 1.919, 348 K 29 f értékpapírral teljesen rendben találta.

Tudomásul.

18. Erdélyi Lászlóné Glodán Anna, nagybányai illetőségét kéri megállapittatni.

A képviselet az illetőséget nem állapította meg.

És futott újra hetekig És kapu nyílt, a hetedik.

— »Hol van Irkalla, a király! ?« —

— »Meglátod még, sorára várj!« — S hiába ontá hév könyét,

Elvették végső öltönyét.

Lehull a finom gyolcs-lepel,

Világlott a két hó-kebel.

Két dús csipő borzongva rengett, Vad szolganép kacajja zengett:

— »Fényes királynő, Szerelem, Megvesz e végső vak verem

Itt nincs se kincs, se szép ruha, Sötét e föld és mostoha « —

Istár királyné visszafut,

De őrök állják a kaput.

Repül a felső padmalig,

Lehajlik boltja a falig;

Parány kezével verheti,

A falat ki nem törheti.

És nincs semerre semmi rés,

Hiába minden vakmerés,

Hiába kérés, küzdelem:

Rabul esett a Szerelem . . . Frigyesre itt ő nem talál,

Áruló isten a Halál.

Kincsetlenül, ruhátlanul Tüskés mezőn repül, vonúl.

Halál szolgái körbe-körbe Űzik rekedten felüvöltve;

Szemből, orozva, hát megett Szórnak testébe sebeket,

Hómelle megkél, mint kovász . . .

Sikoltoz Istár : mit csinálsz ?

Durván egy szolga igy felel:

— »Rothadjon el e hab-kebel! Puha szépséged itt minek ?

Rút vázak itt az istenek.

Itt nincs se kincs, se jó egészség. Csak rothadás van és sötétség.« —

IV.

Mint naplemente a virágot,

Úgy elbusítá a világot.

Utitársaink.

Sokan szeretik az életet hosszabb ideig tartó utazáshoz hasonlítani. S e hasonlat nem is túlságosan rossz. Itt az utitársakat rokonaink és ismerőseink képviselik, akik ép úgy váltakoznak, mint a gyorsvonatok ki-beszálló közönsége. Az életben is mindenki lázasan siet, izgatottan tör m igának utat előre, a tehetetlenebbeket könyörtelenül félretaszigálja, mintha csak egy hatalmas váróteremben lenne, hol a láthatatlan kapus csengettyüszó kíséretében épen azt harsogná fülébe:

— A vonat kész, tessék beszállani!

Most nem e jelképes vándorlással kívánunk foglalkozni, hanem azzal a valóságos utazással, melyet acélsíneken, fekete kőszénfüstöt és hófehér gőzt okádó géphez kapcsolt kocsikban teszünk meg.

Utazgatás közben, ha szemem a gyorsan váltakozó táj nézésében kimerült, legkedvesebb időtöltésem a megfigyelés. Megfigyelem utitársaimat. Kevesen tudják, hogy ilyenkor könnyűszerrel mennyi értékes tapasztalatot lehet gyűjteni. A vasúti kocsinak is majdnem az a hatása, mint a fehérasztalnak: mindenki olyannak mutatja magát, aminő, mert az ut izgalmai közben az ámításról és tettetésről egészen megfeledkezik.

Amint elhelyezkedünk a kényelmes ülésen s a vonat lassú mozgásba jön, első dolgunk, hogy szemlét tartunk utitársaink fölött. Mindenkit tetőtől-talpig végignézünk. Találgatjuk magunkban, hogy honnan jön, merre megy, mi lehet a foglalkozása, házas-e, vagy sem ? Egyik feketeruhás utitársunk ujján két egyforma karikagyűrű csillog: egy kisebb és egy nagyobb ; valószínűleg özvegy lesz. Könnyű kitalálnunk, hogy ez ügyvéd, földbirtokos, amaz orvos, tanár, kereskedelmi utazó stb. Az ügyvéd okmánytáskát, bélyeges irományokat szorongat kezében; a földbirtokos prémes bundába van burkolózva, lábán csizma s félhangosan szidja a nedves időjárást; a professzor valami klasszikusból olvasgat komoly arccal s nagy ritkán pillant föl, amikor is cvikkerjét igazgatja. A kereskedelmi utazó a menetrendet lapozgatja, közben előveszi noteszét, ir, jegyez bele, majd számol: szoroz, kivon, összead s a kalauzzal rossz németséggel diskurál. A hosszufürtü művész száraz ujjaival dobol a párától befutott üvegtáblán, hozzá halkan valami opera-áriát dudorász.

Miután a személyekkel ily módon megismerkedtünk, a tárgyakra kerül a sor; jól megvizsgáljuk a hálóban elhelyezett sárga utibőröndöket, csomagokat, kalap skatulyákat Hosszabb ut alatt később még arra is ráérünk, hogy a szembeülők ruhagombjait megszámláljuk, vagy a cipők szabását tanulmányozzuk. Mire a kalauz bejön, hogy a jegyeket átlyukassza, már olyas valamint érzünk, mintha a velünk utazó társasagot már régóta ismernők, habár addig még senkivel sem bocsátkoztunk beszélgetésbe. Egyesek iránt észrevétlenül rokon- vagy ellenszenv lopózik szivünkbe, mely érzés rendszerint a végállomásig hűségesen elkísér.

Ha a közbeeső állomáson uj utas száll be, belépésekor minden oldalról ellenséges, szúró tekintet

Hogy a vidám kéj, szerelem Eltünék róla hirtelen.

Széthullt a szépség, mint a rózsa, Szelekbe dobva, porba szórva.

A vonzás régi, szent, derült Delejessége kimerült.

Nem társult már parány paránynyal, Szerelmes gyermek ifjú lánnyal Virág virággal édesen —

S nem termett igy gyümölcse sem.

Mivel szeretni feledett,

Gyűlölt, ki addig szeretett.

Az élet élni szinte retteg.

Mindenek gyilkos-vágy-lepettek :

A him a nővel harcra kél,

A földön két hadsereg él,

Két neki-bőszült csőcseléké: —

A hímek hada és a nőké . . .

Mint véres harci riadóra,

Istár gilice légiója Egymásra tört: tojók s hímek Repültek egymást ölni meg.

Sötét, viharzó fellegekbül Pehely szállong, vérpermeteg dűl, Megölt galambok hullanak . . . Madarak, halak, bogarak Egymásnak esnek, hím a nőnek . . . Tér, utca, ut kész hulla-szőnyeg . . . A párducfaj a nádasokban,

A sakál-eb a sivatagban Mind önfajára tör, haragszik,

S egymást pusztítva dúl, marakszik. A mén a lóra, a tehén Tör a bikára, a legény Öldös leányt, a hol találja S leánykéztől esik halála.

Áll végzetes, véres csata,

Nő gyermekét, lányát apa,

Majd a szülék egymást ölék . . . Véres a földszin, véres az ég,

Vértől megduzzadt patakok Táplálnak véres folyamot S a mérhetetlen tengereknek Hullámin hullák hempelyegnek.

lövel feléje. Ez az ellenséges indulat csak rövid ideig tart, mert néhány kilometer befutása után az uj utas alakja beleolvad a többi közé s ő is tagja lesz annak az érdekszövetségnek, melyet az egy fülkében levő utasok bizonytalan időre egymással némán megkötöttek.

A tizedik állomás után már a beszélgetés is megindul.

— Hova tetszik utazni ? kérdi vizaviját egy kedélyes arcú öreg ur.

— Miskolczra megyek kérem!

— Ah, nagyszerű! Legalább Debreczenigegyütt tartunk, mert csak ott kell majd átszállania 1 Mikor is ér Miskolczra ?

— Délután félhatkor!

— Elég későn!

Észrevétlenül a társalgás mindinkább általánossá lesz, az összerücskölt újságok lassanként eltünedeznek s megkezdődik a politizálás ; szidják a koalíciót, a kormányt, Lukácsot! Mondanom sem kell, hogy a hölgyek mindjárt a beszálláskor elkezdik a társalgást, megkínálják egymást cukorkával s néhány perc múlva már olyan élénken csevegnek, mintha régi ismerősök között kávézsuron volnának.

Útközben a férfiak — bizonyára unalomból — sokkal figyelmesebbek a hölgyekkel szemben, mint egyébkor. Csinos utitársnőiket elhalmazzák apró kedveskedésekkel; fölrakják, leszedik útitáskájukat, félrerántják az akadozó kocsiajtót, harsány hangon kiabálnak hordár után s ha a hordár kissé késnék, ők maguk segítenek kicipelni a folyosóra a sok pakkot és dobozt. Nagy ritkán még az is megtörténik, hogy a szenvedélyes dohányos két szép szem néma könyörgésére megkezdett virzsiniáját a nyitott ablakon át nehéz sóhaj kíséretében kidobja. Igaz, hogy ezért a hősi önfeláldozásért ritkán marad el a jutalom: egy hálás meleg tekintet.

Az utitársainkról alkotott általános kép kiegészítéséül még néhány típusról kell megemlékeznünk.

A tapasztalt és tapasztalatlan utas alakja első pillanatra szembeötlik. A tapasztalt utas fütyörész- getve sétál a perronon, vagy pedig az étteremben nyugodtan szürcsöli feketéjét, miközben szivarjából csinos füstkarikákat ereget. A körülötte nyüzsgő embertömeget egykedvűen nézegeti. Beszálláskor csak annyira siet, hogy jó helyet biztosítson magának hordárja után sohasem kiabál, hanem flegmatikusán bevárja, mig az podgyászát az utolsó percben a már-már induló vonatra földobja.

A tapasztalatlan utas nyitott kabáttal, menetrenddel kezében, verejtékező homlokkal összevissza futkároz a pályaudvaron. Minduntalan hordárja számát kiabálja. A mellette elsiető vasúti-altiszteket föltartóztatja s ziláló kebellel kérdezgeti:

— Mikor indul a gyors Kassára?

Sokszor úgy kell őt erővel visszatartani, hogy túlbuzgóságában az ellenkező irányba induló vonatra föl ne szálljon. Ha pedig végre a kocsiba kerül, óráját és menetrendjét fölváltva izgatottan nézegeti s a legpokolibb hőségben is elfelejti télikabátját letenni. Ä kisebb csomagokat görcsösen szorongatja dermedt ujjai között. Leszálláskor céltalanul kapkod,

Hajnaltól késő estveiig A fél Halálhon megtelik;

Estétől másnap hajnalig Hely sem lesz ott alig, alig.

Irkalla dörzsölé kezét,

Dicsérte ármányos eszét,

Istár asszonyt hogy ott fogá . . .

Nem tart az élet így soká S ő lessz az ur; egész világon Köd lesz, homály, enyészet, álom.

V.

Látták az égi örök istenek,

Hogy ami él, igy tönkremegy,

A teremtésnek oly hiánya Szín holdisten meghalt leánya.

— »Oh bájos, édes Szerelem,

Kit elnyelt néma sirverem,

Ékköveink legszebb darabja:

Érted megyünk, Irkalla rabja!« —

S az örök, égi istenek Páncélt, fegyvert öltöttenek.

VI.

Elmondjam-é az ostromot ?

Nyomán az égő sok romot?

Haragvó istenek dulását?

Halál honának pusztulását?

Istene rab mind, verve láncba . . . Csak az Elmúlás Törvényháza Áll még szilárdan kő-alapjain, Fehér-márvány oszlopjain.

Haragva szól az egyik isten :

— »Ne hagyjuk meg e házat itten ! Döntsük le! mig itt egy fal áll, Hatalmas addig a Halál.

Mért haljon az meg, ami élhet? Legyen örök a báj, az élet!« —

Felel egy más: — »Azt ne miveljük! Bontsuk, mig Istárt benne leljük.

Ha ő a földre visszatért,

Ne aggódjunk az életért!« —