Nagybánya és Vidéke, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-11-06 / 45. szám
1904. November 6. 45. szám. (3) halál az emberek közzül is sűrűbben szedi áldozatait. November 1-én halt el borodi Bábay István, tisztes polgár, a csizmadia társulatnak volt elnöke, városi képviselő, a g. kath. egyház presbytere, hosz- szas szenvedés után tüdővészben. A városházán fekete lobogó jelezte, hogy a képviseletnek halottja van. Temetése 3-án d. u. ment végbe g. kath. szertartás szerint. A család gyászlapja igy hangzik: — »Alantirottak úgy a magunk, valamint az összes rokonság nevében is szivünk legmélyebb fájdalmával tudatjuk, hogy forrón szeretett édes apánk, illetve nagyapánk és a jó testvér borodi Bábay István v. képviselő és a g. kath. egyház presbytere életének 68-ik évében rövid szenvedés után, de megerősödve a haldoklók szentségével, f. hó 1-én d. e. 1 2 10 órakor jobblétre szendtrült. A megboldogultnak hült teteme f. hó 3 án délután három órakor fog a g. kath. vallás szertartása szerint Uj utcza 22. számú gyászháztól eltemettetni, mig jó leikéért az engesztelő szentmise-áldozatot 4-én délelőtt 9 órakor fogjuk a róm, kath. plébánia-templomban az Egek urának bemutattatni. Nagybánya, 1904. november hó 1-én. Nyugodjék békességben és az örök világosság fényeskedjék neki! Sesták Sándorné szül. borodi Bábay Emma leánya. Sesták Sándor veje. Borody György testvére. Sesták Emma, Barna Sándor, Barna Jenő. Barna Mariska unokái.« — Nov. 2-án halt el Battyán György vasutas, ki az udvari állomás vezetésével volt megbízva, Marosán Athanász veje. Sutyos betegségben szenvedett, mig végre megszabadította kínjaitól a jótékony halál. Nagy családot hagyott hátra, hat árva gyermeket. Tegnap délután temették a g. kath. templomból. A nekünk megküldött gyászlap szövege ez : »Alantirottak úgy a magunk, valamint az összes rokonság nevében is szivünk legmélyebb fájdalmával tudatjuk, hogy a forrón szeretett férj, édes apa és rokon Buttyán György életének 45-ik, boldog házasságának 16-ik évében hosszas szenvedés után folyó hó 2-án d. u. 3 órakor jobblétre szen- derült. A boldogultnak hült teteme f. hó 4-én d. u 3 órakor fog a gör. kath. egyház szertartása szerint örök nyugalomra tétetni, mig jó leikéért az engesztelő szentmise-áldozatot 5-én délelőtt 9 órakor fogjuk a gör. kath, templomban az Egek Urának bemutattatni. Nagybányán. 1904. november hó 3-án Béke lengjen porai felett! Áldás emlékezetére! Özv. Buttyán Györgyné szül. Marosán Róza mint neje. Özv. Buttyán Simonná mint édes anya. Buttyán Terézia, Buttyán Krisztina testvérei Rozsos István, Csonka Mihály, Fülep Sándor mint sógorai. Buttyán Erzsiké, Lajos, Zoltán, Ilonka, Rózika, Mariska mint gyermekei. Marosán Athanász és neje Somkereky Zsófia mint após és anyós. Marosán Mariska férj. Rozsos Istvánná, Marosán Anna sógornői.« — Holley Ferencz nyug. kát. főmérnök e hó 3-án d. e. 10 órakor meghalt. A boldogult önkezével Vetett véget életének a helybeli rém kath. temetőben, hol unokáinak sírjánál halántékon lőtte magát. Tettének oka ismeretlen. A boldogultat 5-én temették el a főtéri lakásáról a város részvéte mellett. A család az esetről a következő szomorú jelentést adta ki: »Alantirottak úgy a magunk, valamint a Körösi család nevében is szivünk legmélyebb fájdalmával tudatjuk, hogy a szeretett férj és édesapa, jó testvér, após, illetve sógor Holley Ferencz nyug m. kir. kataszteri főmérnök életének 64-ik, boldog házasságának 31-dik évében f. hó 3 án délelőtt 11 órakor váratlanul elhunyt. A megboldogult hült teteme f. hó 5-én délután 4 órakor fog Fő-tér 5. sz. halottas házból a róm. kath. vallás szertartása szerint örök nyugalomra helyezt tni, lelki üdvéért pedig a szentmise-áldozat 7 én d. e. 9 órakor fog a mindenhatónak bemutattatni. Nagybányán, 1904. nov. 3. Nyugodjék békességben ! Özv. Holley Ferenczné szül. Pavlekovits Leopoldina mint neje. Holley Jenő, Holley Melánia gyermekei. Holley Jenőné szül. Körösi Matild menye. Holley Edéné és Pavlekovits Anna sógornői. Holley Ede Hochstadt-i cs. kir közjegyző, Holley Richáid erdész mint testvérei. Özv Flórián Józsefné Gulyás Julia szintén nov. 2-án halt meg, hosszas gyengélkedés után szívbajban, 59 éves korában. Temetése 4-én, pénteken d. u volt a Ro- zália-kápolnából. A szatmári jótékony nőegylet 50 éves fennállásának jubiláns alkalmából november hó 12-én esti 7S8 órakor a városi színházban nagy hangversenyt rendez, melyet r/al0 órakor a Pannónia dísztermében tánczmulatság fog követni. Jegyek a concertre és a tánczestélyre Lővy Miksa üzletében kaphatók. A segélyző egyesület közgyűlése. A fögimnáziumi segélyzö egyesület gróf Teleki Géza v. b. t. t. elnöklete alatt szépen látogatott közgyűlést tartott vasárnap délután, a melyen a tisztikar leszámolt az egyesület 1903/4. évi működéséről. A közgyűlés a tisztikarnak megadta a felmentvényt működéséért, s úgy a tisztviselőknek, mint a számvizsgálóknak köszönetét szavazott. A megerősített uj alapszabályok értelmében a következő 3 évre a közgyűlés megválasztotta az egyesület tisztviselőit, a választmány tagjait és a szám- vizágálókat. Elnök gróf Teleki Géza v. b. t. t., alel- nők Neubauer Ferencz, ügyész Stoll Béla, titkár Kiss Gábor és pénztárnok Halmi József. Ügyvivő alelnök hivatalból Jurkovich Emil főgimn. igazgató. A választmány tagjai a) az alapitó tagoic közül : Madán Ferencz, Molcsány Gábor, dr. Lovrich Gyula, K. m Papp Sándor, Révész János. Süssner Ferenc», b) a rendes tagok közül Bay Lajos, Csüdör Lajos, Fámán Lajos. dr. Kádár Antal, Fenti Albert és Újhelyi Hugó. A tanári kar 3 tagot küld a választmányba. Számvizsgálókká választattak: Gébért Béla, Spinetti Sándor és Szűcs Károly. Az egyesületnek 66 alapitó és 33 rendes tagja van s 42 pártoló tag 110 K-t adományozott A tanulók segélyezésére 383 K fordittatott. Köszönetnyilvánítás. A misztótfalusi ev. rét, egyház által közelebb a toronyóra alapra tartott bál alkalmával felüífizettek, illetve jegyeiket megváltották : Lévai- Simon Aurélné 10 korona Papp Sándor 1 K, Filep Gábor 2 K, Teleki B/.la 3 K, Raád János 2 K, Recsán György 2 K, Süssman Sámuel 1 K. Técsi Lajos 1 K, Romok Kálmán 1 K Lázár Géza 1 K, Vakker Andrásné 1 K. Vass Mihály 2 K. Kiknek is szives adományaikért e helyen mord köszönetét: az egyházi elöljáróság. A Hollósy-kiállitás megnyitása. A »Könyves Kálmán« nagymező-utczai művészi szalonjában Budapesten egymást érik a kiállítások. Az igazgatóság most Hollósy Simon festőművésznek és növendékeinek képeiből rendezett érdekes kiállítást, amely ma délelőtt nyílt meg. Hollóssy az idén Técsőn tartotta fenn iskoláját, melyben a magyarokon kívül más nemzet- beli növendék is nyert kiképzést. Az üunepélyes megnyitáson a közoktatásügyi minisztérium részéről K. L:ppich Elek min. oszt tanácsos, a művészeti osztály vezetője jelent meg s igen nagy számban jöttek el a megnyitásra a müértök és műkedvelők, akiket Rajner Béia elnök, Horváth Géza vezérigazgató és Révai Ödön igazgató fogadtak és kalauzoltak. A kiállításon Holó- syn kívül, aki ige i sok képet állított ki, szerepelnek Ziffer Sándor, a kiállítás intézője, továbbá Kiss Károly, Benchardt Ágoston, Vöröss Ernő, Jagerspachen Gusztáv, Larnoff Mári, Petschakin Mihály, Göncz Jenő, Focke Eugenia, Siposs Albert és Jankó Elemér, a nemrég elhunyt fiatal művész. A képeket részletfizetésre is meg lehet vásárolni. A Hollósy-iskola kiállításán kívül Munkácsy Mihály képeiből egy egész kollektiv kiállítás is látható a szalonban, amely egész nap díjtalanul megtekinthető. A vörös kereszt egylet nagybányai fiókja okt. 30-án tartotta választmányi ülését a városházán, gróf Teleki Gézáné elnöklete mellett. Az ülésen számosán vettek részt K. m. Pap Sándor társelnök szép beszéddel üdvözölte az elnököt, Teleki Géza grófnét és Turman Olivérnét. — Gróf Teleki Gézáné megköszönve választását, szintén tartalmas beszéddel nyitotta meg 'áz ülést. Lakatos Ottó az egyesület eddigi tevékenységét ismertette Berks Leo lovag, pénztáros jelentette, hogy az egyesületnek összesen 128 tagja van. Bevétel 446 K. Az idén a választmány a helyi segélyezést akarja érvényre juttatni, tekintettel az ínséges esztendőre s e taggyűléseket folytatni fogja. Az évvégi számadások megvizsgálásán Bittsánszky Edénél, Neubauer Ferenczet, Stoll Gábort, Szabó Adolfot küldötték ki. Január elsején egy nagyszabá-u hangverseny van tervbe véve. A választmányi ülés az elnökség éltetésével ért véget.A legnagyobb kalapárurakt >r Vajda Mihály (Nagybányán, Fő-tér) divatáru-üzletében. Már megérkeztek az iskolai és őszi idényre óriási mennyiségben a legszebb alakú és legjobb minőségű kalapok, hol azokat a nagy mennyiség folytán olcsón beszerezve ugyanoly jutányosán vásárolhatjuk meg Nagybánya város takarékpénztára nov. lén választmányi ülést tartott; melyen a f. év első feléről szóló számadásokat elfogadták s a tisztviselők drágasági pótlékának kérdését azzal tették a közgyűléshez, hogy a választmány ugyanolyan százalékban kívánja a takarékpénztár alkalmazottait részesíteni, a minőben a városi tisztviselők fognak részesülni. Köszönetnyilvánítás. Fogadják mindazok, kik nch. Bábay István temetése alkalmából megjelenni s bánatunkat részvétükkel enyhíteni kegyesek voltak, hálás kö.-zönetünket. Nagybányán, 1904 nov. 5-én. Az elhunytnak családja nevében: Sesták Sándor veje. Ragályos megbetegedések október hóhan: Gitta Antal 4 éves, Felsöbányai-utcza, vörheny. Dr Kádár, okt. 10. — Zamuka József, 4 éves, Porondos, skarlát difteritis. Nagy János. okt. 10. — Klemenczky Ilona, 3 éves, Körös-utc/.a 18., .ngina crup. Nagy János. okt. 26. — Stein Olga, 4 éves, Rák-utcza 4., vörheny. Dr Gondos, okt. 28. - Aimer Ida, 5 éves, Felsöbányai- utcza, vörheny. Dr Lovrich. ókt. 26 — Klein Laczi, 3 éves, Tamás-köz, himlő. Dr Gondos, okt 28. — Pap György, 1 éves, Bányavasut-utcza, crup difteritis. Dr Kádár. okt. 31. -— November hóban: Giller Elma 8 éves, Felsöbányai-utcza, vörheny. Dr Kádár. nov. 1. — Szibert Terka 9 éves, Porondos-utcza, vörheny. Dr Winkler nov. 1. — Keisz Ádám, 4 éves, Felsöoányai -utcza. angina crup. Nagy János. nov. 4. Népmozgalom: a f. év október havában házasság köttetett 8, született 32, meghalt 19 Az év elejétől október hó végével bezárólag házasság köttetett 90, született 369, meghalt 254. Hasonlítva az előző év hason időszakával: akkor volt a házasság- kötések száma 83, most 90, több 7. A születések száma 353, most 369, több 16. A halálozások száma 295, most 254. kevesebb 41. Házasságkötések. F. év október havában házasságot kötöttek: 1. Pontján György és Vári Eszter Nagybánya borpataktelepi. 2. Zsoltán János és Hindii Tetéz Nagybánya borpataktelepi. 3. Tóth András és Plopisán Mária nagybányai 4. Erdélyi Menyhért és Máni Róza özv Madarász Antalné nagybányai. 5. Drinkál Moldován Antal, Tamás Pécsváradi és Rosz- ter Etelka nagybányai. 6. Seres Károly és Stoff Mária nagybányai. 7. Pap Károly és Miklós Anna nagybányai. 8. Lauran János és Zetye Róza özv. Tulics Vinczéné nagybányai lakosok. Kihirdetés alatt állanak: 1. Tyira Sándor felsőbányái és Nebella Kiária nagybányai 2. Czircz György és Horinkár Mária nagybányai. 3. Suba János nagybányai és Szabó Juliánná szatmárnémetii lakosok. Születtek: 363. okt. 23. Bartos Józsefnek »Margit Erzsébet« — 364. okt. 27. Gligán Annának »István« — 365. okt: 24. Marosán Vilmosnak »Mihály« — 366 okt. 22. Orosz Máriának »Demeter« — 367, okt. 27. Kozma Miklósnak »Irén« — 368. okt. 28. Hindii Jánosnak »Róza« — 369. okt. 25. Csépié Lászlónak »Mária« —370. okt, 25 Herskovics Móricznak »Ignácz« — 371 nov. 1. Pap Györgynek »Erzsébet« — 372. okt. 31. Glück Izidornak »Elemér« — 373. nov. 3. Kleimann Lajosnak halva született fiú gyermeke. Meghaltak: 253. okt. 28 Berindán Flóri férjezett Pap Mihályné, gör. kath. 43 éves, napszámos, tiidő- gümöben. -- 254. okt. 30. Zeffer Jozefa özv. Pétül Lászlóné, belső bélelzáródásban. — 256. nov. 1. Kajer Anna özv. Marosán Lászlóné, róm. kath. 67-éves tüdőgümőkórban. — 256. nov. 1. Bábái István, gör. kath. 68 éves, csizmadia, tüdőüszökben. — 257. nov. 2. Buttyán György gör, kath. 45 éves vasúti állomás főnök, gyomorrákban. — 258. nov. 2. Gulyás Porkoláb Juliánná özv. Flórián Józsefné, róm. kath. 59 éves sziv- öántalomban 259. nov. 3. Kleinmann Lajos, izr. péksegédnek halva született fiu-gyermeke. — 260. nov. 3. Holley F'erencz, róm. kath. 64 éves, nyug. kataszteri főmérnök lövés által öngyilkosság. A Párizsi Nagy Áruház mintájára Nagybányán is 10 korona bevásárlás után mindenki életnagyságu fényképet kap ingyen, ki Vajda Mihály divatáru házában (Nagybányán Fő-tér) szerzi be szükségletét. Az iskolai idény beálltával minden szülőnek ajánljuk Vajda Mihály előnyösen ismert divatáruházát, hol a szükséges fehérnemüeket: ing, gallér, kézelő, nyakkendő, harisnya- és zsebkendőket a legjutányosabb Felelős szerkesztő és laptulajdonos: Révész János. Borszéki g lyóg y-t torviz főraktára (Nagybánya és környékére) Harácsek Vilmos —— utódai czégnél Nagybányán. -----Eladó szilva. 60 métermázsa besz- terczei aszalt szilva és egyéb aszalvány eladó .............— Incze Gézánál Zsellér-utcza, saját íiáz. Vérszegénység, étvágytalanság, sápkór, idegesség gyógyítására és gyenge gyermekek erösbitésére a leghatásosabb készítmény a KRIEGNER-fele TOKAJI CHINA-VASBOR E nagyon kellemes izü ital kiváló sajátságait az orsz: egészségügyi tanács is méltatta és ajánlására a belügyminisztérium engedélylyel látta el. Nagy üveg ára 6 korona, kis üveg _ 3 korona 20 fillér. —’ Kapható gyógyszeatárakban. — Föraktr: KR1EGNER GYÖRGY „Konma"-gyógyszertára, Budapest, Vili., Kálvin-tér. — ÉRTESÍTÉS. Mélv tisztelettel hozom a t. közönség szives tudomására, hogy Felsőbányai-utoza 2. szám alatt lavö ismert borbély- és fodrász üzletemet a modern kor igényeinek megfelelőleg teljesen újonnan, budapesti rendszer szerint berendeztem s fővárosi segédeket alkalmaztam Minden állandó vendég számára külön kezelhető szekrény-fiók áll a kellő felszerelésekkel együtt rendelkezésre. Kiváló figyelmet fordítottam illatszerraktáram összeállitására. Szives pártfogását továbbra is kéri Nagybányán, 1904. okt. 29. Tóth. Sándor borbély- és fodrász Felsöbányai-utcza Almer-féle ház az egyedül elismert kellemes izü ----természetes — ha shaj tószer