Nagybánya és Vidéke, 1904 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1904-05-08 / 19. szám
\ világot teremtett, melybe aki belekint szivét, lelkét hevülni érzi. Itt van Jókai Mór! Jókai Mór a magyar nemzeti irodalom elsőrendű csillaga. Minden megjelent műve esemény, mely tudóst és tudatlant egyiránt foglalkoztat. Jókai Mór honn és külföldön a legolvasottabb magyar iró. Minden szavában, minden gondolatában, legmagasabb érzelmeiben is magyar, magyar, magyar tetteiben is. Ezért üdvözöltük óhajtva várt megérkezésekor, üdvözöltük fájlalt eltávozásakor, üdvözöljük a távolban is!« (2) 1904. Május 8. ____________' Fo lytatás. Mult számunk vezérczikkében foglalkoztunk az idegen forgalom emelésének kérdésével. Közleményünket néh. Teleki Sándor ezredesünk régi jó tanácsára hallgatva röviden irtuk meg, ameny- nyiben szerinte a vezérczikk különben is népszerűtlen lévén, a hosszú vezérczikket nem olvassa senki, mig a kurtára hamarább ráfanyalodik az ember. De a rövidség még nem zárja ki azt, hogy több énekben ne foglalkozzunk egy kérdéssel, s igy elhatároztuk, hogy ennek a czikkecskének még nehány folytatása lesz, mert hát az idegen forgalom elég lényeges kérdés ahoz, hogy vele hetenként egyszer foglalkozzunk. Laptársunk a »N.« pedig ne vegye tőlünk rossz néven, ha azt mondjuk, hogy igen hamar belevágott a dologba, mielőtt eszméinket folytathattuk volna, bár a figyelmes olvasó amúgy is észrevehette, hogy »nemcsak egy-két lámpa és egy-két pad« volt abban a czikkben, de volt abban egyéb is. Ami pedig azt illeti, hogy a ligetben nyaraló épületeket emeljenek, arra nézve igenis a nagybányai művészekkel és doktorokkal tartva, az a véleményünk, hogy a liget területén nem kell nyaraló épület, kicsi az ahhoz, hogy lakott helyekkel rontsuk levegőjét, a ligeten kivül azonban, ha a városnak van pénze hozzá és akar építeni a liget környékén, akkor szívesen hozzájárulunk az ügy támogatásához, csakhogy úgy veszszük észre, hogy nincs pénze a városnak, mert akkor nem tolná rá a takarékpénztárra, amely intézménynek alapszabályaiban az ilyen vállalat világosan meg van tiltva Egyébiránt Felsőbányán sincs a városnak nyaraló épületje s azért a tanács mégis tud gondoskodni az idegeneknek megfelelő lakásról, tehát a várostól ilyesmit kivánni — úti figura doce1- — nem »ördön- gös kívánat.« És már most következik a folytatás. Nos hát arról, hogy a Gellert-utczán az őszi káposztavásár szemetje ma is ott rothad, nem is szólunk, mert az idegenek arra nem sétálnak, nekünk pedig jó igy is, de az mégis az idegenekre is tartozik, hogy éppen tavaszra kikavicsolják a ligetet, nagy tömegekben mozgó apró kavicscsal, hogy benne járni szinte lehetetlen, sétálás helyett kavics tengerben evez előre az ember, vagy hogy a ligethez vezető ut elején, (melynek szépségéért elismeréssel legyen mondva a város most készül ezreket kiadni) egy 50 cm. széles dombhát vonul végig, melyet a télen a sár ellen, tört köböl oda tettek s mellette jobbra, balra gödörben botorkál a józan halandó is. Említésre méltó az a napokban megtörtént eset is, hogy egy nyaraló vendég — mert már most is többen nyaralnak a ligetben, hol még kosztot sem lehet kapni — este 9 órakor kocsin hazament a városból s a fiákkeressel együtt gywjaszállal keresték a házszámokat kutyaugatás mellett, mig végre hosszas keresés és sok gyufa és sok kutyaugatás után a vendég ráakadt lakására. Természetesen a fiakkeresnek sem volt lámpása, a városnak sem. Múlt vasárnap úri embernek nem lehetett a padokon leülni, mert nem volt hely sehol, a köznép elfoglalja az ülőhelyeket, mi ehez hozzá vagyunk szokva, de az idegen sétája közben pihenni is akar. Nem lehetne pl. egy-egy szezonra székeket számozva bérbe adni s azért a népnek is hagyni eleget, hiszen belátjuk azt, hogy a liget mindenkié s onnan senkit kizárni nem szabad, legyen a népé ingyen, az űré pénzért, de aztán csakugyan ne legyen se a paraszt, se az ur kizárva. Már pedig minden vasár- és ünnepnapon és minden térzenénél úgy van, hogy sokan ülőhelyet nem tudnak kapni. E mellett május elsején a üget minden részén a bokrok, ültetvények között, a fűben, a fenyőfák alatt, a síkon és a Jókai dombon egyaránt heverésztek az ünnepelök, tömérdek kárt téve ennek az értékes helynek a szépségében. Nem rendszabályozta meg őket senki. Hogy a ligetből több fát kivágtak, százados szép gesztenyéket is, azt már elsirattuk, bizony ezt sem lett volna szabad tenni, volt is nagy zúgolódás érte a közönség körében. Ez sem az idegen forgalom előnyére történt. De legyen egy versnek elég ennyi, kijelentjük azonban, hogy megjegyzéseinket folytatni fogjuk. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE Rákóczi haza jön. — Irta : Rcvay Károly. — Márvány tenger pariján enyhe szellő susog, Lombjukat ringatják örökzöld cziprusok; Kikeletre fordult, nyílnak a virágok, Rákóczinak sírján friss koszorút látok. Elnémult a tenger, tükrén a nap játszik, Sötétkék vizében fényes arcza látszik; Ünnepélyes csend van, egy hullám se rezdül, Mintha az Istenség vonulna keresztül. 30 krtól 70-ig terjedő napszámot. Földmives ily napszámon el nem tengődhetnék. S az meg van elégedve vele, csak munkája legyen mindig. De a bánya-tulajdonos sorsa még nagyobb kocz- kán forog. Ugyanazon tárna, mely az apát gazdaggá tette, a fiát koldussá teszi, mikor elvész az ér. Egy kiváló esetet hallottam ott elbeszéltetni, a minek valóságáról kufforrásom kezeskedik. Egy részvényes társaság sok éven át miivelte- tett egy tárnát, folytonos veszteséggel. Végre meg- sokalta a ráfizetést s abba hagyta. Egyik tagja a társaságnak, ki már apai örökéből, 80 ezer forintból, az utolsó négy ezer forintig mindent rá költött e tárnára, még egy esztendeig folytatni akarta a kutatást saját költségére. Az ilyen elhagyott tárnáknak tovább mivelését „urburának‘‘ híják s az a szokás, hogy ha a tovább mivelő csakugyan nemes érezre akad, a tiszta haszonnak öt százalékát fizeti az abba- hagyónak. A folytatásra azonban kellett volna még 8 ezer forint s a vállalkozónak már nem volt több csak négy. De volt egy közel rokona, azt felszólitá hogy még egy évig teendő kísérletre járuljon ugyanannyival. »S mi lesz, ha azt is elveszted? kérdé a felszólított. »Akkor főbe lövöm magamat.« A felszólított nem állt rá a vállalatra. A mindenektől magára hagyott bányász aztán hozzáfogott egyedül vagyona utolsó maradékával. S két hónap múlva már rátalált a kereset ezüst érre s abban az évben 20 ezer forint tiszta haszonnal végezte a vállalatot s azóta folyvást gyarapodó hasznot hajt a tárna, úgy, hogy az utóbbi években 120 ezer forint jövedelmet hajtott. Az ilyen nyereségre igazán elmondhatjuk, hogy »Isten áldása rá.« Láttam a derék bányásznak egy ház magasságú nemes érczkő-halmazát, mely becslés szerint 80 ezer forint ezüstöt tartalmaz. Ott fekszik a szabad ég alatt, nem kell félteni a tolvajoktól. Elébb annak a fernezelyi völgy minden kohóján, kallóján, malmán, üstjén, katlanán és vegytani kádain keresz19. szám, Ki járt ott ? Ki hintett virágot a sírra ? Melyen a Magyarnak múltja van fölirva! Gyászos, sötét múltja, fényes jövendője! Szabadságot hirdet mindegyik betűje. Vándorló madarak hozták a hirt erre: A Rákóczi sirja kivirult egyszerre! Tiszta hófehérben egy királyné járt ott, S Rákóczi sírjára szórta a virágot. Tengerparti szellők enyhe fuvalomja, Örökzöld cziprusok ringatózó lombja. Sima tenger tükre, vándorló madárkák Esküsznek mindnyájan: a királynét látták! Fehér márvány arczczal a sírnál megállott, Hófehér kezével szórta a virágot; Madárkák elbujtan lesték és fölirták, Hogy imigy köszönté Rákóczinak sírját: »Légy üdvöz nagy lélek ott a túlvilágon! Engesztelő szóval küldött a királyom. Bocsáss meg! lásd mi is megbocsájtunk néked, Legyen a miénk is a te dicsőséged ! »Kapucinus zárda kripta üregében, Sok porló királysziv reszket örömében; Nyújtsd kezed Rákóczi! gyere haza hozzánk! Tárt Karokkal vár rád egész Magyarország ! »Az én ősz királyom azt súgta fülembe, Mikor a virágot adta a kezembe: — Engeszteld ki őtet átdöfött sziveddel, — Rákóczi bocsáss meg! a múltat feledd el!« . . . S haza jön Rákóczi, a királyné hozza, Megfakult emlékét újra aranyozza. Haza jön Rákóczi! Jöjjetek eléje ! Örök áldás szálljon a király fejére 1 Városi közgyűlés. — 1904 május 4-én. — Szerdán meglehetősen népes közgyűlése volt a képviseletnek, melyen mindvégig csendes higgadt városatyái hangulat uralkodott. Napirend után azonban egy interpelláczió erős hullámzásba hozta a kedélyeket s bizonyosan szenvedélyes vitákra adott volna bő alkalmat, ha a polgármester a gyűlést rövidesen be nem zárja. Egyébiránt úgy erről mint az egész gyűlésről részletes tudósításunk a következő: Elnök Gellért Endre polgármester. Jegyző Egly Mihály főjegyző. Hitelesítők Torday Imre, Soltész Elemér ésLerch Ignácz. Gyűlés kezdete d. e. 10 órakor. 1. Mielőtt a napirendre rátértek volna, Gellért Endre polgármester tudatta, hogy Winkler József püspöknek, a város szülöttének gyémántmiséje ápr. 6-án volt, indítványozza, hogy a nevezetes ünnepély alkalmából a város üdvözölje az ősz püspököt. Közgyűlés egyhangúlag hozzájárul polgár- mester indítványához. 2. A kereskedelmi miniszter jóváhagyta a város azon intézkedését, hogy a felsőbányái vasútra 20000 korona kölcsönt vesz fel. A közgyűlés ezt tudomásul vet'te s megbízta a tanácsot az ez ügyben szükséges további teendőkkel. tül kell mennie, a mig azzá válik, a miből az ember az istent a saját képére teremti, mivelhogy olyan világot élünk, a mikor az arany és az ezüst az emberek Istene s a magyar nem hiába nevezi azt »Krisztusinak. Nekünk, hála Istennek van ilyen, ha kell: ne kolduljunk senkitől, hanem tartsuk meg azt, a mit Isten adott s munkás hazánkfiai napfényre hoztak. Aldassék érte Isten és ember! Az utolsó eszmény kép. Emlékezés Petőfire. (.Jókai aug 13-án, 1876-ban Teleki S. grófnál, mikor Pila Anikó czigány leány, ki Petőfibe szerelmes volt, nála megjelent ezt a költeményt rögtönözte Koltón.) Mind elköltöztek már: kit a cziprus lombja Tündér suttogással ringat szűz álomba Kit körül ragyogott a szerelem gyöngye, Most takar zöld füvei feledés göröngye; A feleség, a ki a zászlót megvarrta, Maga is nyugszik már s a zászló alatta, Megannyi eszménykép, kikért szive lángolt, S zengett ajkán a dal forró kívánságtól. S ki valamenyi közt volt legdrágább kincse, Az a régi haza: az is elmúlt, nincsen, A kiről ő zengett, akiért ő égett Szép asszony, szép haza letűnt réges régen, Csupán egy maradt meg, egy emlékszik rá még, Fényes alakok közt egyedüli árnyék; Egy szegény czigány lány, egykor piros arczu, Tűz szeme, termete, mint az őz, oly karcsú. Ez a két sötét szem egyedül siratja. Csak neki nem jutott egy húr sem a lantból; Ot nem emelte fel, ő mindig alant volt Vad erdő, zöld mező, tudja mit szenvedett, Mindig leány maradt, soha nem feledett, Arczrózsája hervadt, szemlángi kihaltak, Csak bánata maradt örök fiatalnak. Nevét sem említik, ki utolsó hive. Azt se kérdik tőle, miért fáj a szive? A költő alszik már, de müvei élnek. Imádott szép nőkről örökké beszélnek, De arról a helyről, hova lelke lejár, Csak a barna föld tud s barna czigányleány.s a czink könnyebb, mint az ólom. Az üst szélén karimák képződnek, miket két munkás roppant vasfogókkal emelget ki, azok már a nemes érczczel vegyült czinkdarabok. Most tehát már az ólomtól megszabadult az ezüst s kapott helyette czinket. Ettől csak vegytani utón lehet elválasztani. Egy nagyszerű lugzó-készülék hajtja végre ezt a műtétet. Napokig el lehetne azt bámulni és gyünyörködni benne. Hogy alakul egy kristálytiszta folyadékban a betecsorgó aranyfényü nedvtől lassankint rőt barna moslék, mely lassankint átlátszó karmazsinná válik, A vegytan alakitó szellemei küzdenek egymással. E lugzó készülék tökéletesítése Kiss Ferencz bányahivatalnok találmánya s előnye abban áll, hogy amig az eddigiek csak az ezüstöt tudták praecipitálni, ez a legkisebb mennyiségű aranyat is el tudja különíteni s csaknem minden költség nélkül, miután ugyanazon lug, a mint feladatát elvégezte, a nemes érczektől megszabadulva, folytatja évről évre működését újra meg újra. Innen a próba-műhelyekbe lépünk, ahol a zúzdák termékeinek nemes ércztai talmát kisértik. Fiatal, diákarczu emberek foglalkoznak e munkával, mely a bányászat pénzügyi számításainak alapját képezi. Ezekben a gömbölyű agyagtégelyekben látunk valamit fényleni. Egy kásaszem, egy mákszem az; — amelyik már egy lencseszem, az nagy ur. — Ez az ezüst: a valóságos igazi ezüst. Némelyik tiszta fehér, a másik sárgás; az aranynyal van vegyítve, tehát sokszorta becsesebb. S ezért az egy virágmagnyi ezüst pontocskáért hány ember keze izzadt, hány ember szive dobogott, hány emberajk imádkozott: »Szerencse fel!« hány ember tüdeje telt meg méreg gőzzel és a kemenczék izzó lehével? Nekünk fogalmunk sincs arról, minő szerencse- játék a bányászélet. A közmunkás életét teszi koczkára s kap érte
