Nagybánya és Vidéke, 1903 (29. évfolyam, 1-53. szám)
1903-08-16 / 33. szám
1903. augusztus 16. NAGYBANYA ES VIDÉKÉ, 33. szám (3) Kinevezés. Ifj. Smit Sándor végzett gazdászt Sajó Várkonyra egri káptalani ellenőrnek nevezték ki. Uj tanár. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium helyettes tanárul a helybeli m. kir. állami főgymnasiumhoz Borbás Géza végzett tanárjelöltet s a B. Eötvös József colégium tagját nevezé ki. Köszönetnyilvánítás. Fogadják mindazok, a kik boldogult édes anyánk halála alkalmából részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni szívesek voltak, hálás köszö- netünket. A Steinfeld család. Felsőbányán igen szépen sikerült a f. hó 12-iki műkedvelői előadás. Muraynak közismert kedves darabját, a Vhágfakadást adták elő. Háder Ferencz mint Kovács Péter kifogástalan természetességgel játszott, neje Barthos Mariska fiatalsága daczára kitünően beleélte magát a házsártos néni szerepébe. Puskás Mariska (Nelli) igazán édesen alakított, La- czit pedig ügyesen és korrektül Róka P. Pál mutatta be, a ki, úgy látszik, egyszerre két városban is arat babérokat. Hanzulovics Ilona Kati rövid szerepében is tudott tapsokat aratni, us hogy senkit ki ne feledjünk, Odónkét a 8 éves kis Csausz Mariska játszotta el ritka othonossággal. Az előadás 130 korona nyers jövedelmet hozott, melyből a kiadások levonása után megmaradó rész a tiszabecsi Rákóczi emlékre fog menni. A nagyszámú közönség a hajnali órákig mulatott. A négyeseket 30 pár tánczolta. Tűz volt augusztus 11-én este 10 óra lájban, az Uj-utczán. Csepey Ferencz kerékgyártó-iparos h za gyűlt ki eddig ismeretlen okból. A lakókat vészes harangkongatás verte föl, tömérdek ember sietett a lángokban álló terület felé, hol csakhamar négy házat támodott meg a pusztító elem. A Katz, Tatár Jánosné és Lerch Ignácz háza is tüzet fogott s a tűzoltóság a legnagyobb erőfeszítéssel hozzákezdett a munkához. A városi fecskendőnek egy váltószöge hiányzott s e miatt kínosan késett annak föl;zerelése. A kincstár és a közönség dicséretre méltó odaadással oltotta a tüzet s hordta a vizel vedrekben; az úri emberek jó példával jártak elől. A tűzoltók Ember Elek vezetése alatt emberfeletti munkát végeztek s csakis igy egyesült erővel sikerült a már-már rémesen terjedni kezdő elemet megfékezni. A romok még másnap este is füs tölögtek. Csepey háza teljesen leégett, a konyhából nem maradt egyéb csak a kémény, a kocsikból csak a vasak, a menyezet beszakadt, csupán a falak egy része maradt meg, Katz F. házából egy asszonyt úgy kellett félig holtan kihuzgálni, ott is minden beégett. 3/4 részben leégett a Tatámé és Cerch házának fedele, ezek azonban nem égtek be. A régi bástya tornyot, (az u. n. puskaporos tornyot) sikerült megmenteni, valanrnt az Eckstein-féle bomladozó romokat, ezeknek semmi bajuk sincsen. Hogy a fecskendő váltószöge, hova lett, az mai nap is megfejthetetlen talány, ha kiesett volna, akkor a kazánban kellett maradnia, két nap előtt kipróbálták s akkor rendben volt. Tanulság, hogy a tűzoltó-szereket csakis a tűzoltó-őrség mellett szabad tartani és nem idegen helyen. Kápolna-szentelés lesz Kapnikbányán Szent István napján, a melyet öt napig tartó missió előz meg. A mint halljuk, a fölszentelés nagyszabásúnak Ígérkezik ; valószínű, hogy gróf Mailáth erdélyi r. k. püspök személyesen fogja a szentelést végezni. Már ebből is látszik, hogy nem valami kisebb kaliberű kápolnácskáról van szó, hanem egy oly díszes épületről, a mely művészi szempontból is figyelemre méltó. A kápolna igen szép helyen épült, a természet pazarul díszíti külső kerettel. Levegőégbe nyúló hegyormok koszoruzzák a kis fenyvessel körülövezett kápolnát, szemben vele pedig az öreg Guttin négy csúcsának meglepő panorámája tárul a szemlélő elé. Ennyi természeti szépség még a legsivárabb lelket is tisztultabb szférákba emeli. Nem csekélyebb mértékben járul eme fölemelő érzés fokozásához az emberi kéz művészi alkotása. A kápolnában elhelyezett »Mater dolorosa» oltárszobor, a mely Grause selmeczbányai oltárépitő művész vésője alól került ki, hozzáértők véleménye szerint oly fokú művészi beccsel bir, hogy mihamar mint a vidék egyik jelessége lesz ismeretes. A kápólna belső berendezése különben Kis János plébános és a közremunkáló úri nők kitűnő ízlését dicséri. Az egész kápolna Kapnikbánym közönségének évek során át tartó közadakozásából épült, az építkezés műszaki részét az ottani bányamérnökök vezették. A bányamunkások pénzbeli adakozásán kívül még kézi napszámmal is hozzá járultak a földmunkálatok teljesítésekor a kápolna befejezéséhez. A mai anyagias korban, a midőn lépten-nyomon az önzés, az érdekharcz tolakodik szemünk elé, kétszeres örömmel veszünk tudomást oly tényekről, melyek bizonyítják, hogy nem veszett ki még mindenütt az emberek leikéből a nemesebb, a magasztosabb dolgok iránt való fogékonyság. Iskolai értesítés. A szatmárnémeti államilag segélyezett ev. ref. főgimnáziumban a jövő 1903/4 évre a beiratások szeptember 1. 2. 3. és 4- ik napjainak délelőttjein, naponta 8 órától fél 12 óráig eszközöltetnek, megjegyeztetvén, hogy az I. osztályba 1-én és 2-án csakis protestáns vallásuak vétetnek fel, 3-án és 4-én más vallásuak is. 5-én d. e. 8 órakor lesz a tanulók számbavétele, 6-án a tanév megnyitása, 7-én a tanítás megkezdése. Tandíj, melyben minden iskolai dij benfoglaltatik, egész évre prot. vallásunknak 61 kor., másvallásuaknak 73 kor. Az első félévre a prot. vallásuak 38 kor, más vallásuak 43 koronát fizetnek a beírás alkalmával. Ezen összegből 17 koronát még a tandíjmentességért folyamodók is tartoznak fizetni. A második félévre a prot. vallásu 24 kor., más vallásu 30 koronát fizet. Apró színpad. Mint jelezve volt a postaréti gyerekek II-szor is elő adták a Téltündére színművet váltosztatott és bővített műsorai: A kis színpad szabad ég alatt volt felálitva virág csoport és gyönyörű fenyő fácskák között Az apró tündérek szebnél szebb ragyogó aranyos, ezüstös paszománttal díszített kostümjeikkel, virág fűzéres varázs pálczáikkal, fejükön pedig virágokkal elhalmozva remek, festői alakok voltak. A kis szereplők mindnyájan jól játszottak. A felvonások közben előadott szavalat, ének, elbeszélés és tánczok kellemes változatosságot nyújtottak. Kitünően találta magát az apró néző közönség a négy legelső sorban részükre különösen berendezett helyen, úgy hogy sok közzülők meg se akart mozdulni előadás után a helyéről, hanem folytatni akarta még az előadást, mind a tündéreket kívánták még látni, a mibe volt is aztán részük, mert a függöny felgördült még egyszer és az apró sereg bevonult a színpadra közzéjük. Záradékul Levendovszky Irma csinos magyar szóllót lejtett. Legvégül pedig karének volt, amelyben megénekelték, hogy a mostani hiányokat a jövőben ki fogják pótolni. Az egész előadást újból Levendovszky Berta és Irma tanították be elismerésre méltóan és ők maguk is játszottak benne. Az előadás alatt Pityik Ida precziz czimbalom játékával emelte az est sikerét- Előadás után a kis műkedvelő sereg elragadtatva az est nagyszerű sikere által mindnyájunk Pali bácsija Róka P. Pál táncz- mester vezetése mellett tánczra perdült és csak 11 órakor oszlott szét. A számadás a következő volt: 115 drb. jegyből 25. K. 48 f. Felül fizetésekből a következőktől: Két diák 20 fül. Konczvaldné 40 Virágh Bálint, 20, Nagy Pál 40, Fülöp Gyula 40, Kazamér 30, Égly M. 20, Pityik Rózika 20, Róka P. Pál 2 K. özv. Lajos Györgyné 1 K. N. N. 10, N. N. 10, N. K. 1 K, Petki Mariska 40 fül. Éhez az előadás anyagi sikeréhez, hozzájárultak még Morvay és Undy urak ingyenes szinlgppal, Boda Gyula ur ingyenes lampionnal Most hozzá adva a multi tiszta jövedelmet, igy maradt tiszta jövedelem a két előadásból összesen 43. korona 68 fillér. Mint halljuk ez összeget a községi iskola igazgató kezelésébe adják át a Rozner árvák javára. Hirtelen halál. A Steinfeld családot gyásszal látogatta meg a sors. Özv. Steinfeld Ábrahámné múlt kedden, a Főtéren hirtelen összeesett és meghalt. Szivszélbüdés érte, kiterjedt családjának nagy bánatára. Temetése óriási részvét mellett szerdán d. e. ment végbe. Megható volt látni, a mint az elhunytnak 6 felnőtt fia vitte az édesanya koporsóját. A család a következő gyászlapot adta ki: — »S kiknek nem vala vétkük, azoknak könnyű' halált ad az ő istenük.« — A legnagyobb csapás mély fájdalmától megtört szívvel tudatjuk úgy a magunk, mint a nagyszámú rokonság nevében a hőn szerető édes anyának és a legjobb nagyanyának özv. Stein féld Ábrahámné szül. Herskovics Rózának áldásteljes életének 75 ik évében, f. hó 11-én, d. e. 7 órakor történt hirtelen elmúltát. A megboldogultnak hült teteme f. hó 12-én d. e. 11 órakor fog az izr. vallás szertartása szerint örök nyugalomra tétetni. Sze- reteténéf csak fájdalmunk nagyobb, halálát örökké siratjuk. Nagybánya, 1903. augusztus hó 11-én. Isten adjon drága lelkének örök nyugalmat! Steinfeld Sámuel és neje Herskovits Záli, Steinfeld Móritz és neje Heskovits Hermina, Steinfeld Záli férj. Farkas Mó- zesné, Steinfeld Lajos és neje Lázár Hermina, Stein- feld Lipót, Steinfeld Mili, férj. Radó Dezsőné, Stein- feld Aranka férj. Zádor Vilmosné, Steinfeld Béla, Rózsa Simon és neje Dénes Kornél gyermekei és nagyszámú unokái. Próba-bál. Róka P. Pál táncztanfolyamának növendékei 1903. évi augusztus hó 17-én Nagybányán, a polgári-kör helyiségében ünnepélyes táncz- próbát tartanak. Kezdete este 7 órakor. Személyjegy 2 korona. Család-jegy 4 személyre 4 korona. Növendék és diák-jegy 1 korona- A meghívó kívánatra előmutatandó. A szülők és gyermekeknek, de még a müveit közönségnek is mindig kedves találkozója a Róka Pál táncztanár próbabálja. Az estély szigorúan zártkörű lesz, a meghívókat a napokban hordták szét. A fernezelyi rk. .uj templom építése szépen halad 5 a befejezés felé. A templom már tető alatt, van, a toronyra is bokrétát fűzlek már a kömivesek, s igy a külső munka e hóban heíejezést. nyerend. Ugyancsak ma egy hete szentelték föl az uj kápolnát Nép. János tiszteletére ; mivel a régi — köznevén Jánoska - az ott nyitott kőbánya miatt hasznalhatlanná vált, valamivel felebb emeltek helyébe újabbat, nagyobbat ugyancsak ott, a régi kálváriával szemben. Örvendetes megnyilatkozása a vallásos életnek, mikor egy ily kis helyen, egy év alatt, 2 épület készül az Ur dicsőségére. Drága a szilva. Ismételve figyelmeztetjük a gazdákat, hogy a szilvát el ne prédálják. Most 5 frtot adnak egy mázsa nyers szilváért, Körösön azonban 12 forint az ára. Mi ugyan ennyit nem kaphatunk, mert a távolság megdrágítja a szállítást, de a ki 3 forintért elprédálja szilváját, az valósággal önmagát lopja meg. Betörések nélkül egy héten sem lehetünk el. 13-án éjjel az Erzsébet-utczán az öreg paplanos zsidóhoz törtek be, a ki egyszesmind a legnépszerűbb esernyő csináló s onnan sok holmit elhurczoltak. Az adatok tehát folyton szaporodnak arra nézve, hogy még is csak csendörőrjáratokra van szükség Nagybányán. Kihirdetés alatt állanak: 1. Weisz József és Csula Katalin.’ 2. Kis Antal és Juhász Mária nagybányai lakosok. A róm. kath. templomban Nagyboldogasszony ünnepén úgy a sz. misét, mint az ünnepi beszédet Csókás Vidor dr. tartotta. — Szent István napján a szent beszédet Veszprémi Sándor nagysomkuti plébános fogja mondani. Ugyanaz nap lesz a Deáktéren felállított kereszt s a Sz. István torony aljában levő ujjonan restaurált kápolna megáldása. Mindenki olvassa el! A magyar védő egyesület, czéljához híven — a hazai ipari és mezőgazdasági termelés és a hazai munka és nemzeti kereskedelem védelme és ezúton való nemzeti irányú fejlesztésére működését megkezdte. Ezen czélból fölkérünk psennel minden ipari és mezőgazdasági termelőt, azok szövetkezeteit és testületéit, — minden iparost és gazdát, akik az általuk előállított czikkeknek nagyobb forgalmát és kelendőségét óhajtják, hogy nálunk jelentsék be, milyen czikket milyen mennyiségben óhajtanak egyesületünk »Országos Áruforgalmi Központja« által elhelveztetni- Fölkérünk minden kereskedőt és különösen a nagyobb fogyasztókat, intézeteket, testületeket, gyárakat, stb. akik hazai czikkekből hajlandók szükségletüket fedezni, hogy ezen szándékukat, a kereslet tárgyát és az évi szükséglet mennyiségét nálunk jelentsék be Fölkérünk mindenkit, aki hazai czikkek ajánlása, terjesztése által mint kerületi és helyi képviselő, ügynök, vagy utazó állandó szép jövedelemre szert tenni, avagy rendes keresetforráshoz jutni akar, küldje be ajánlatát. Fölkérünk minden fővárosi és vidéki újságkiadó- hivatalt, amelyik megyar termelők collectiv hirdetéseit (hirdetési iroda mellőzésével) tőlünk megkapni óhajtja, és ily hirdetésekért kedvezményes árakat szabni hajlandó, hogy mutatványszámot és ajánlatot küldjön. Azon termelőket és termelőszövetkezeteket pedig, akik burgonyát, paradicsomot, görög- és sárgadinnyét, szőllőt, baraczkot, körtét, almát, szilvát, szilvaizt, (lekvárt) diót, vajat, tojást, baromfit, stb. akár kisebb, akár nagyobb mennyiségben külföldre való szállítás czéljára már is eladni akarnak, ha egyesületünkhöz fordulnak, oly kiváló külföldi czé- gekkel hozhatjuk összeköttetésbe, melyek e czikkeket itthon veszik át, minden mennyiségben a legjobb elérhető áron. Levélczimünk: Magyar Védő Egyesület Budapesten. Gróf Somsich Tihamér, ügyvivő alelnök. Születtek : 260. augusztus 8. Román Jánosnak »István.« 261. augusztus 6. Kazán Lászlónak »István.« 262. augusztus 7. Weisz Istvánnak »István.» 263. augusztus 3. Balázs Istvánnak »Klára.« 264. augusztus 3. Győri Zoltánnak »Mária.« 265. augusztus 7. Sesták Jánosnak »Anna.« 266. augusztus 8. Glück Izidornak »Ernő. 267. augusztus 11. Anton Györgynek halva- rzületett leány. 268. augusztus 8. Engel Ernőnek »KornéL nevű gyermeke: Elhaltak: 221., aug. 7. Moldován Miklós, gór. kath. 59 éves, vendéglős, tüdőgümőkór. 222., aug. 11. Herskovits Róza özv. Steinfeld ábrahámné, izr. 75 éves, szivhüdés. 223., aug. 11. Bagosi Juliánná férj. Baumgartner Jánosné, ev ref. ,73 éves, kőmives neje, szivhüdés. 224., aug. 11. Árgyelán Katalin férj. Petrován Péterné, gör. kath. 45 éves, kőmives neje. szivhüdés. 225., aug. 11. Anton György gör. kath. kocsisnak halvaszületett leány gyermeke. Laptulajdonos és felelős szerkeszti: Révész János. B tefőztes és ugorkás üvegek óriási váílasztékban érkeztek Öestreicher Tóbiás üveg- és porczellán kereskedésébe.-- Egy jóháztól való ■ 2-3 gynin. osztályt végzett tanuló felvétetik Boda G-yizla. főtéri vegyes ..... kereskedésében. Fö ld haszonbérbe adási hirdetés. Méltóságos gróf Károlyi Lajos tulajdonát képező Erdőd Vállaji hitbizományi uradalmához tartozó alább egyenként részletezett birtok testek u. m.: 1 Oláh-Tótfalusi határban fekvő circa 124 kát. hold kiterjedésű úgynevezett »Porondos tábla« prima szántóföld f. év október 1—töl ; 2. Kismajíényi határban fekvő circa 4 kát. hold kiterjedésű úgynevezett »MesszelátÓ legelő« 1904. január 1 -töl Kezdődöleg három esetleg hat egymásután következő évekre f. év szeptember hó I6-án d. 6. 9 Órakor Erdődön, az uradalom intézői hivatalának irodájában tartandó nyilvános árve - résen a legtöbbet Ígérőnek haszonbérbe fognak adatni, melyre a t. haszonbérelni szándékozók kellő bánatpénz és az évi bérösszeg 2^ részének cautióként leendő azonnali letételére szükséges pénzösszeggel ellátottan tisztelettel meghivatnak. A kötendő haszonbéri szerződés feltételei Erdődön, az intézői irodában bármikor megtekinthetők. Erdőd, 1903. augusztus hó 11-én. Uradalmi intézőség.