Nagybánya és Vidéke, 1901 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1901-02-03 / 5. szám
1901. február 3. NAGYBÁNYA ÉS VIDÉKE 5. szám. (3) batos és kellően színezett előadásban. Majd Gerber Jenőnek Jókai: »A munkácsi rab« czimü költemény szavalata rezegtette meg a közönség lelkét mély ér- zelmességével. Ezt Nagy Dezsőné kedves természetes séggel előadott monológja »Az irodában« váltotta fel. Csakhamar újból felgördült a színpad függönye s »Figaro mulat« czimü a közönséget általános és mindvégig derültségben tartó életképet adták elő: Jeney Ferencz, mint Figaro, Bányász Zsigmond, mint Csőri czigány és a biró szerepét Fábián István. Oly élethü volt mind a három a maga szerepében, aminőt vidéken ritkán lehet élvezni. Utána Gerber Jenő hegedű- játéka, melyet Gerber Irénke kisért megfelelő finomsággal zongorán, ragadta el a közönséget, meg is kellett toldaniok a müdarabot két jó régi népdalunk rázenditésével. Bányász Zsigmond vig monológja, »A mama kedvencze« előadásával annyira fokozta a közönség jó hangulatát, hogy nem tudott megelégedni e kitűnő előadással, még újabb és újabbat kívánt hallani Bányász Zsigmond oly előzékeny volt, hogy ráadásul még a »Leányvári Khont« mutatta be rendkívüli jó komikummal, majd »Az őrült« előadásával próbálkozott meg. »A mama kedvencze.« Mindegyik szereplő iránt siirü tapsokban nyilvánult a közönség elismerése. Berekeszlé a hangversenyt az egyházi énekkar »Magyar népdalok« előadásával. Azonnal szétbontották a színpadot, hogy a nagy és szép tánczolni vágyó ifjúságnak bővebb tere legyen. Oly élénk és jó kedv uralkodott az egész társaságon, hogy e táncz- estély valóban minden résztvevőnél kedves emlékű marad sokáig. Az estély az egyház javára 161 korona tiszta eredményt is hozott. Jelenvoltak: Asszonyok: Ányos Miklósné, Bajnóczy Gézáné, Bányász Zsigmondné, Boros Zoltánná (A.-Megyes), Dernjén Lajosné, Fábián Istvánná, Id. Gerber Ödönné, özv. ifj. Gerber Ödönné (Erdőszáda), Gergely Józsefné, Halász Józefné, Jab- lonszky Györgvné, Jaczkovics Jánosné, Jakab Ká- rolyné. Jakó Kálmánné (A.-Medgyes), özv. Láday Antal né (Szatmár), Nagy Dezsőné, Nagy Károlyné (Vámfalu), Nagy Lajosné. özv. B. Nagy Sándorné, Neu- pauer Jánosné, Sátor Dávidné, Stetin Sándorné, Stul- ler Istvánná, Szabó Istvánná, Székely Sándorné, Szilágyi Tihamérné, Szuhányi Gézáné, Tóbiás Józsefné, Tóth Mórné (Patóháza), Venglárcsek Istvánná, Wol- kenbergh Károlyné. Leányok: Bajnóczy nővérek, Bossin Gizella (Szatmár), Gerber növ rek, Gergely Bella. Jeney Matild, Kamaráth Gizella, Kelemen nővérek, Kovalik Mariska, Lengyel Mariska, Nagy nővérek, Nagy Berta (Vámfalu), Sprenger nővérek, Tóth Margit, (Patóháza), Stetin Erzsiké A tánczestély alkalmából felül adakoztak: Kávássy Sándor 8 K, Szabó István, Tóth Mór 7—7 K, Szilágyi Tihamér, Jakó Kálmán, Székely Sándor, Boros Zoltán, N. N. 5 — 5 K, Szuhányi Géza 4 K, Bencrik Andor, Czech Aladár 3—3 K, Vasváry Emil, Sólyom Zsigmond, özv. Félegy- házy Béláné 2—2 K, Stetin Sándor, Gerber Ödön, Dr. Ember Elemér, Jakabfi Ferencz, Kleinberger József 1—1 K. Jegyeiket megváltották : Koroknay Károly, Fényes Béla 5—5 K. özv. Tegze Ferenczné, özv. Félegyházy Béláné 2—2 K. Van önnek aszthmája ? Dr. Schiffmann aszthma-pora a legmakacsabb esetekben is azonnali enyhülést és teljes gyógyulást hoz létre, a hol már semmi más szer nem segített. Kapható minden gyógyszertárban, csomagja kor. 3.20 és 5.80. A hol készletbe nincs, onnan tes-é; Török József gyógyszerészhez, Budapest, Ki- rály-utcza 12. fordulni. A felsőbányái kath. legényegylet február 17-én a korona vendéglő termében zártkörű tánczvigalmat rendez. Belépő-dij személyenként. 1 K 20 f. Családjegy 3 személyre 2 K 40 f. Kezdete este 8 órakor, a tiszta jövedelem a könyvtár javára forditlatik. A deési ev. ref. egyházközség orgona-alapja javára 1901. évi február hó 9-én id. báró Bornemissza Károly főispán, báró Inczédi Ádám nagvbirtokos, Maiéter Zoltán vasutigazgató, országgyűlési képviselő V. Nagy Pál pénzügyi tanácsos, pénzügyigazgató, Sirnó Béla kir tan. tanfelügyelő, gróf Teleki Domokos orsz. gy. képviselő, dr. Torma Miklós kir. tan. alispán és Vékony Ferencz főgondnok védnöksége alatt, a vármegyeház dísztermében zártkörű tánczvigalmat rendez. Kezdete 8 és fél órakor. Belépő-dij: Személy- és karzat jegy 2 korona. Három tagból álló családjegy 4 korona. Több tagból álló családjegy 6 korona. — Jegvek előre válthatók t. Gőczi Károly főtéri kereskedésében. A kik meghívót nem kaptak, de arra igényt tartanak, szíveskedjenek ugyanott, jelentkezni. Felülfizetéseket köszönettel fogad és hirlapilag nyugtáz a rendezőség. Uj könyvészeti munka. A magyar könyvkereskedők egyesülete még a múlt év tavaszán elhatározta, hogy kiadja a kiadásában már korábban megjelent 1860—1875 és 1876—1885. »Magyar kőnyvészet« folytatásként az 1886—1900. években megjelent magyar könyvek kimutatását, és a munka szerkesztésével Petrik Gézát bízta meg, akinek régebbi könyvészeti müvei már évek óta közkézen forognak. Az egyesületnek ezt a határozatát nem lehet eléggé méltányolni, mert jól tudjuk, hogy nálunk az ilyen munkának még sokkal kisebb a vevőköre, semhogy magánkiadó vállalkoznék a nyerességet nem ígérő könyv kiadására. E mellett nagy fontosságú az egyesületnek ez a vállalkozása azért, mert mint egyleti kiadvány, hivatalos jellegű lesz és mint ilyen, minden tekintetben megbízható. Petrik most felkéri az összes magyar Írókat, különösen pedig azokat, akik munkáikat saját költségükön adták ki, hogy szíveskedjenek vele (Budapest, II., Zárda-utcza 59.) az 1886—1900. években megjelent müveiknek pontos czimét — jelezve a terjedelmet (oldalszám), évszámot, megjelenési helyet és nyomdát, valamint a könyv bolti árát — az ügy fontossága érdekében mentül előbb közölni, hogy igy az esetleges hiányokat még pótolhassa. A munka még ez év folyamán sajtó alá kerül. Á korcsolyázó közönség panaszkodik, hogy ajég- pályát nem gondozzák elégé. A dijakat beszedik, de korcsolyázni nem lehet, daczára annak, hogy tél van. Kérjük az elnökség intézkedését. A február havi ülésszakra január 28-án sorsolták ki az esküdteket, Nagybányáról egyedül Bay Lajos földbirtokosra esett a sors, aki tehát ezen az ülésszakon, mint esküdt, részt fog venni. Meghívó. A »Szatmár-Németi Önkéntes Tüzoltó- Egyesület« február 10-én a »Vigadó« termeiben felszereléseinek gyarapítására, tombolával és értékes díjkiosztással egybekötött álarczos-bált rendez. Belépő-dij személyenként előre váltva 1 kor. 20 fill. Karzatjegy 1-ső sor 1 kor. 2 és 3-ik sor 80 fill. Egy tombola-jegy ára 30 fill. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak. A bál kezdete 7 órakor. Jegyek előre válthatók Szűcs József, Horváth Béla, Bányai Benő, Ek- ker János, Horváth Mórné, Mercz István, Sternberg testvérek, Koós Kálmán, Kínál Géza, és Kenyeres Károly urak kereskedéseiben és a tűzoltó őrtanván. Sió Ferencz recitátor, ki városunkban több ízben sikerült előadásokat rendezett, legközelebb ismét városunkba érkezik s monologos sziniestélyt tart. Műsora: 1. estély. 1. Az udvarias ember. Vig monolog. Pradels. 2. A hajótörés. Drámai monolog. F. Coppée. i 3. A légy. Vig monolog. E. Guiard. 4. Desperát ur. vagy a kinek semmihez sem volt kedve. Humoros monolog. Marthold. 5. Az örült. Szavalat. Petőfi. 6. Szeretem a nőket. Vig monolog. G. Lórin. 2. estély. 1. Tetemre hívás. Szavalat. Arany. 2. A kovácsok munka- szegése. A kovácsok (sztrájkja,) Komoly monolog. Fr. Coppée. 3. Othello. Shakespeare tragédiájából részletek. (Becitatió.) 4. A statiszta. Humoros monolog. Ostersetzer. 5. A rákok külön szobában. Vig monolog. Jaques Normand, Köszönetnyilvánítás. A Szinérváraljai ev. ref. egyház javára f. évi jan, 26-án hangversenynyel egybekötve tartott tánczestély fényes erkölcsi sikerét kivívott Nagy Dezsőné, Gerber Irén, Gerber Jenő, Bányász Zsigmond, Jeney Ferencz és Fábián István úrnők és uraknak, továbbá: az egyház javát anyagi áldozattal támogatott felülfizető és résztvett közönségnek, végül: Boér Károly kereskedő és Kelemen Dezső uraknak a tánczterem berendezésénél tanúsított szives adományuk és közreműködésükért ez utón is hálás köszönetét tolmácsolja az egyháztanács. Népmozgalom: f évi január havában házasság köttetett 4. született 32, elhalt 38. Hasonlítva az előző óv január hónapjával, akkor volt a házasság kötések száma 10, most 4, kevesebb 6, a születések száma 27, most 32. több 5, a halálozások száma 22, most 38, több 16. Kihirdetés alatt állanak: l. Nmecz György és Marosán Mária nagybányai. 2. Madarász Miklós és Ár- gyilán Anna, özv. Gázsa Athanászné nagybányai. 3. Árva János Beresztelki és Ötnyes Zsuzsánna Magyar- í Régeni lakosok. Házasság kötések: a f. évi január havában házasságot kötöttek: 1. Butyikás István czipész és Kiss Róza bányász leánya nagybányai. 2. Tohl György kőműves és Kovács Juliánná virág készítő nagybányai. 3. Rednik József bányász és Pap Mária özv. Deák Istvánná szakácsnő nagybányai. 4. Ajtai Nagy Sándor mészáros és Beregszászi Anna varrónő nagybányai lakosok. Születtek.’ 26. jan. 25. Szalai Jánosnak kettős torz magzat összenőve, nemét meghatározni nem lehetett halvaszületett. 27 jan. 22. Zelinczki Andrásnak „János.“ 28. jan. 23. Csohlk Gyulának „Vincze.“ 29. jan. 24. Gongola Jánosnak „Pál.“ 30. jan. 23. Kosztin Györgynek „János.“ 31. jan. 28. Horvát Tódornak „Mari.“ 32. jan. 27. Lupucz Péternek „Ernő“ nevű gyermeke. Elhaltak : 32. jan. 25. Pap Dóka özv. Máncs Jánosné, gör. kath. 68 éves, aggkór. 33. jan, 25. Szalai Jánosnak ev. ref. halvaszületett kettős, torz magzat, összenőve, nemét meghatározni nem lehetett 34. jan. 26. Danyiluk Pál, gör. kath 37 éves, napszámos, tüdőlob. 35. jan. 28 Hitter Mária, róm. kath. 2 hónapos szabó-segéd gyermeke, hörg lob. 36. jan. 27. Seres József, róm. kath. 72 éves. nyugb, kincstári hajdú, aggkor 37. jan. 29. Somkutyán FI őri, gör. kath. 9 hónapos erdőmunkás gyermeke, torok lob. 38. jan. 30. Szeles Katalin, férj: Szűcs Károlyné, róm kath. 58 éves, mészáros neje, szivhüdés. Felelős szerkesztő: Révész János. Kiadótulajdonos: Molnár Mihály. 1247—1900. szám. v. h.. Árverési hirdetmény. Alulirt bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagybányai kir. járásbíróság 1900. évi V. 621/1 számú végzése következtében a nagybányai kereskedelmi bank javára Dr. Gondos Mór nagybányai lakos ellen I 1509 K 86 f s jár erejéig 1900 évi augusztus hó 17-én foganatosított biztosítási végrehajtás utján lefoglalt és 993 K becsült, 5 kereskedelmi bank részvény ki nem igényelt bútorok, Wertheim vasszekrény, könyvek, lámpa stb.-ből álló ingóságok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagybányai kir. járásbíróság 1900. V. 621—3. sz. végzése folytán 1509 K 86 f tőkekövetelés, ennek 1894. évi május hó 25. napjától járó 6% kamatai és eddig összesen 225 K 70 f birói- lag már megállapított költségek erejéig Nagybányán, adós lakásán leendő eszközlésére 1901. évi február hó 9-ik napjának délelőtti 9 órája hátáridőül kitü- zetik és ahoz a venni szándékozók • oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-a értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet Ígérőnek becsáron alul is el fognak adatni. A törvényes határidő a hirdetménynek a bíróság tábláján történt kifüggesztését követő naptól számittatik. Kelt Nagybányán, 1901. évi jan. hó 24. napján. Bernhardt Adolf kir. bírósági végrehajtó 664—1900. sz. hv. Árverési hirdetmény. Alulirt bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a nagysomkuti kir. járásbíróság 1900. évi V. 534/3. számú végzése következtében a nagybányai városi takarék javára, Rád László és társa szakállasfalvi lakosok ellen 150 K s jár. erejéig 1900. évi november hó 5-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 1110 K-ra becsült lábasjószág, takarmány és gabonából álló ingóságok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagysomkuti kir. járásbíróság 1900. V. 534/4 sz. végzése fotytán 150 K tőkekövetelés, ennek 1899. évi márczius hó 5. napjától járó 6% kamatai és eddig összesen 67 K 54 f biróilag már megállapított költségek erejéig Szakállasfalván alperesek lakásán leendő eszközlésére 1901. évi február hó 21-ik napjának délelőtti 10 órája határidőül kitüzetik és ahoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t-ez. 107. és 108. §-a értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek becsáron alul is el fognak adatni. A törvényes határidő a hirdetménynek a bíróság tábláján történt kifüggesztését követő naptól számittatik. Kelt Nagysomkut 1901. évi január hó 22. napjánDévay Lajos kir. bírósági végrehajtó. ♦ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ * ♦ ♦ ♦ w szamárhurut ellen legjobb és legbiztosabb szer a Tamásy József-féle növényezukorkák. Kapható: Nagybányán Spinetti Sándor ur üzletében és Szatmáron a feltaláló és készítőnél. — Egy csomag ára 40 fillér, 10 csomag megrendelésénél frankó küldetik. ^amásy József. ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦. ♦ ♦ ♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦♦ Hazai ipar. WEIN KÁROLY és TÁRSAI szövőgyár KÉSMÁRK. elismert hír neves i . i r szepessegi vászon és damaszt árui minden nagyobb üzletben kaphatók. Gyáraiból ezen védjegygyei szármázó minden darab áru c*l van ellátva. Hazai ipar.