Nagybánya és Vidéke, 1900 (26. évfolyam, 1-53. szám)

1900-06-24 / 26. szám

1900. Junius 24. Nagybánya város takarékpénztára ma d. u. 3 órakor választmányi ülést tartott, melyen az uj alap­szabályok uj részét tárgyalták le és fogadták el. Búcsú. Lakásomat Nagysomkutra tevén át, ez utón mondok búcsút nagybányai összes ismerőseim- nek és barátaimnak, kérve, hogy szives emlékükben megtartani kegyeskedjenek. Nagybányán, 1900. junius 20-án Sorg tier Nándor. Gyászlap. Alulírottak mélyen lesújtva tudatják, a legjobb férj, atya, testvér, vő, illetve sógornak Rébay Lajos posta és távirda főtisztnek, a katonai vitézségi és hadiérem tulajdonosának folyó hó 10-én hajnali 2 órakor, nosszas és kinos szenvedés és a halotti szent­ségek ájtatos felvétele után életének 52 ik évében történt gyászos elhunyták A boldogultnak hült tetemei junius hó 11-én d. u 5 órakor fognak Szöllő-utcza 7. sz. gyászházban a róm. kath. vallás szertartásai szerint beszenteltetni s onnét a budai külvárosi köz- sirkertben a családi sírboltba örök nyugalomra helyez­tetni. Az engesztelő szent mise-áldozat az elhunyt lelki üdvéért junius hó 12-én reggeli 8 órakor fog a belvárosi plébánia-templomban a Mindenhatónak bemutattatni. Pécsett, 1900. junius hó 10-én. Áldás és béke lebegjen hamvai felett! özv. Rébai Lajosné, szül. Gluda Aloizia, neje. Rébay Lajos fia. Rébay Arnold nyug. kir. táblai bíró fivére. Rébay István m. k. do­hányjövedéki tiszt unokaöccse, özv. Rébay Károlyné Gluda Mária férj Böhrer Engelbertné, Gluda Katalin sógornői. Gluda Antal és neje szül. Gaál Terézi ipa és napa. Böhrer Engelbert sógora Róka Pál budapesti tánczmester városunkba ér­kezett és julius hó 2 án tanfolyamot nyit a városi elemi iskolában. Róka már évek óta a nyári szünidőt Nagybányán tölti. A fehérgyarmati tüzkárosultak javára Fehér- Gyarmaton, julius hó 7-én, a Társaskör nagytermében nagyszabású tánczmulatságot tartanak. A bálbizottság elnöke Jékey Sándor. A bizottság mintegy 50 előkelő tagból áll. Belé^ő-dij személyenként 3 korona, család­jegy 7 korona. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugiáztatnak. Kezdete este fél 9 órakor. Elseállásolás iránti esetleges megkeresések Balika Endre b. b. jegyzőhöz intézendők. Az országos vásár hétfőn elég élénk volt. 1156 forgatmány történt. Vevők Fehérmegyéből, Pozsonyból, Budapestről voltak, a marha magas áron kélt. Sertés­nek semmi ára nem volt. A belvásár nyomott s for­galom nélküli. Csendzavarás nem történt. Az évvégi vizsgálatok úgy a községi iskolában, mint az állami golgári iskolában általában megelége­désre, igen szép eredménynyel folytak le. A községi iskolában hátra van még holnap 24-én a d. e. 9 óra­kor tartandó borpataki vizsgálat s a főgimnázium vizs­gálatai még javában folyamatban vannak. Lapunknak nem lehet czélja dicsiteni külön-külön az egyes tan­erőket, csupán általánosságban óhajtottunk az örven­detes eredményről megemlékezni. Ki kell emelnünk mégis, mint uj intézményt a polgári iskolai kézimunka tanfolyamot, mely Schönherr Ilona vezetése alatt ezúttal mutatkozott be először s díszes kiállítása igen nagy tetszést aratott, különösen a hozzáértő hölgy­közönség között. Egyébiránt, áz iskolák értesítőit jövő számunkban fogjuk ismertetni. Idb. Ledvay Mártonnak Nagybányán fölállítandó szobor javára f. hó 9-én Szatmáron megtartott »Díszelőa­dás« — levonva a fölmerült 272 forint 85 kr. kiadást és letudva a színház átengedéséért és világításért a közgyűlés által már elengedett de csak később befolyandó 25 forintot, valamint a 245 forint 50 kr. fel ül fizet ést: f. 613.05 krajczár tiszta jövedelmet, hozott. Felülfizettek, illetőleg jegyre nem tartottak igényt: idb. Báró Véesey Miklós 8 frt. Lovich Gusztáv 10 frt, Pászlory Árkád 19 frt, dr. Bársony János egyet, tanár 8 frt, dr. Láng Lajos orszgyülési képviselő 10 frt, gróf Teleki Sándor Somkutról 8. frt, gróf Teleki László Gyula 10 frt. Hegedűs Sándor miniszter 10 frt, Meszlényi Gyula megyés püspök 40 frt, báró. Fejérváry Géza miniszter 20 frt, Harácsek László 10 frt, báró Véesey Józsefné 10 frt, Özv. Szőke Jánosné 5 frt, gróf Károlyi Istvánné 10 frt, dr. Schlauch Lőrincz bibornok 30 frt, báró Uray Kálmán 10 frt, dr. Darányi Ignácz miniszter 10 frt, Stoll Gábor 10 frt, Thóma László 5 frt, dr. Schönherr Gyula 2 frt 50 krajczár. Ezen valóban meglepő anyagi és erkölcsi eredményért fogadják köszönetemet első sorban a budapesti Nemzeti Szinház közreműködött tagjai u. m. Csillag Teréz, R. Maróthy Margit művésznők, Náday Ferencz, Gvenes László és Zilahy Gyula művé­szek, továbbá Bartók Lajos orsz. gyűlési képviselő, nemkülönben a szatmári férfi dalegylet és a 3-ik kerületi m. kir. honvéd zenekar, továbbá a nagyérdemű közönség, végre a rendezésben részt vett Papp Géza, Majos Károly és Bartha Kálmán urak és a megyei lapok, melyek a közönség figyelmét a nemes ügyre terelték. Gróf. Hugonnay Béla. Bimbóhullás. Szomorú és súlyos veszteség érte Debreczenben Kulcsár Lajos vasúti hivatalnokot és nejét Ötömösy Zendát, egyetlen leánykájuk, az 1 éves szép kis Zenduska e hó 16-án pár napi szenvedés után hirtelen elhalt. A mély bánattal sulytott ifjú szülék iránt városunkban is általános a részvét. A kiszenve­dett kis leányka temetése 18-án ment végbe. A kiadott gyászlap igy hangzik : Mély fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk felejthetetlen édes kis leányunknak, unokánk­nak és rokonnak Zenduskának f. hó 16-án, déli 12 órakor életének 14 hónapos korában 6 napi betegség ulán történt elhunyták Kedves halottunk hült tetemei f. hó 18-án, d. e. 10 órakor fognak az ág. evangélikus egyház szertartása szerint a Magy. államvasut tiszti­lakában tartandó gyászima után a Szent-Anna-utczai í nagybánya és vidéke (3) 26. szám. temetőbe örök nyugalomra tétetni. Debreczen, 1900. junius 16-án. Bánatos szülei: Kulcsár Lajos és neje Ötömösy Zenda nagyszülei: Kulcsár Károly s neje és özv. Ötömösy Gyuláné, valamint számos rokon nevében is. Áldás és béke korán elhunyt hamvai felett! Értesítés a jövö 1900—1901 tanévre. A nmlt. vallás- és közoktatásügyi m. kir. Minisztériumnak 1895. évi feb. hó 17-én kelt 50667/1894. számú magas ren­deletéhez képest a nagybányai m. kir. állami fő- gvmnasiumba a tanulók fölvétele a következő módon fog történni. 1. A felsőbb osztályokba minden akadály nélkül fellépő s az I. osztályba jelentkező tanulók 1900. évi julius hó 1., 2., 3., 4. és 5-én vétetnek föl napon­ként délelőtti 10—12-ig olvformán, hogy a fölvétel két első napján a helybeliek, a többi napokon a vi­dékiek jelentkezzenek. 2. A javító vizsgálatra uta­sított tanulók a vizsgálat sikeres megállása ulán 1901 évi szept. hó 1-én 2 és 3-án fognak fölvétetni. 3. Ezenkívül a szeptemberben leendő fölvételnek csak annyiban van helye, a mennyiben a júliusban fölvett szám be nem telt. Ezért ajánlatos, hogy az I. osztályba jelentkezők júliusban beiratkozzanak. 4. A fölvételi dij a vegyes dijakkal együtt azonnal a fölvételnél fizetendő. 5. A fölvétel alkalmával iskolai bizonyít­ványának átadása után a tanuló »Fölvételi jegy«-et kap, melylyel szept. hó három első napján az illető osz­tályfőnél tartozik jelentkezni. Ha a fölvett tanuló szept. hó 4-ig bézárólag nem jelentkezik, a belépésre való jogosultságot, valamint a befizetett fölvételi dijat el­veszti. 6. A tandíjnak netalán a fölvételnél lefizetett részletét a be nem lépett tanuló nyugtatvány elle­nében visszakapja. A főgymnasium I. osztályában csak oly növendékek vétetnek fői, kik életük kilenczedik évét már betöltötték és vagy arról, hogy a népislfol a négy alsó osztályát jó sikerre! végezték, nyilvános népiskolától nyert bizonyítványt mutatnak elő, vagy felvételi vizsgálaton igazolják, hogy hasonló mérvű képzetséggel bírnak. (1883. évi XXX t. ez. 10. pontja és a nmlt. Minisztérium 1893. évi nov. 9-én k. 52,196. ?z. r.) Nagybányán, 1900. jun. 23-án Vida Aladár s. k. igazgató. Névmagyarosítás. Spiczuly Károly apatini pénzügy­őr nevét Bányaira magyarosította, jó példát adván ez által sok nagybányai polgárnak, kik magyar létökre oly sokszor kénytelenek német vagy szláv neveiket leírni s mindanyiszor összeütközésbe jönni magyar öntudatukkal. A helybeli Izraelita hitközség elemi iskolájában a nyilvános évzáró vizsgálatok folyó hó 27 én, szerdán, fognak megtartatni; még pedig d. e. 9-órától kezdődőleg az I. II. és folytatólag d. u. 3-órától a III. és IV. osztály­beliek fognak vizsgázni. Mely vizsgálatokra a T. szülők és tanügybarátok tisztelettel meghivatnak. Kelt Nagy­bányán, 1900. junius hó. Weisz Ignácz isk. széki elnök. Dr. Jókai Mór aláírással, szépen beporozva egy különös levelet, kaptunk, mely hangzik ekképen: Mélyen tisztelt uram! Az újabb kor igényeinek megfelelőleg, társaságom a »betöréses lopás elleni biztosítást« is felvette működése körébe. Ilyen biztosítás kötésével vagyonát gonosz szándékok ellen mindenki legsikere­sebben védheti. S igy lenne ajánlatos ez úgy magáno­sok, mint társulatok és vállalatok részére. Biztosítás kötése czéljáböl legjobb hírnévnek örvendő társaságomat őszintén ajánlom. Budapesten, 1900. május 17-én. Teljes tisztelettel, alázatos szolgája: dr. Jókai Mór. igazgató tanácsos. A levél igen meghatott, de azért szerkesztőségünket nem fogjuk biztosítani, mert nincs mit lopni belőle. Egy tap isztalattal azonban gazdagabbak vagyunk, hogy a Jókai regényei sokkal szebbek mint a trieszti, általános biztositó társulat (Assicurazioni generali) reklám levelei. Magyar Nemzet. A »Magyar Nemzet«, mely a nagy és magasztos szabadelvű tradicziók zászlaja alá toborzottá az újságírás legedzettebb munkásait, Jókai Mór és Beksics Gusztáv főszerkesztőket, Adorján Sándor felelős szerkesztő vezetése alatt készen talált az Athe­naeum részvénytársaságnál mindazokat az eszkö­zöket, a melyekkel a legtökéletesebb módon megfe­lelhet maga elé tűzött feladatának : komoly, megbíz­ható, érdekes és irodalmi színvonalon álló czikkekben és közleményekben gyorsán beszámolni az esemé­nyekkel, hozzászólni minden aktuális kérdéshez és irányt adni a közvéleménynek. Széles összeköttetései az összes politikai pártokkal lehetővé teszik, hogy a »Magyar Nemzet« az országos és pártpolitika egész szövevényét éber figyelemmel kísérhesse, a készülő eseményeket az összes lapoknál jóval előbb jelezhesse, s a politika kulisszatitkairól idejekorán tájékozást nyújt­hasson. A »Magyar Nemzet« azt a kiszámíthatatlan előnyt nyújtja olvasóinak, hogy 12 órával előzi meg az összes fővárosi napilapokat, s ugyanakkor, a midőn itt a fővárosban a reggeli lapokat olvasni kezdik, a »Magyar Nemzet« máraz ország legtávolabbi vidékein is elmondja a tegnap összes eseményeit. A »Magyar Nemzet«-et már az esti vonatok röpítik a szó szoros értelmében a Kárpátoktól Adriáig s daczára annak, hogy már este 6 órakor jelenik meg, mindent tud és mindent közöl, a mit a többi lapok csak másnap reggel hoznak. A »Magyar Nemzet« mindazonáltal a legol­csóbb magyar politikai napilap. Előfizetési ára */4 évre csak két korona. Nyáron át az egész fürdőévad alatt az előfizetők kívánságára a kiadóhivatal a lapot bár­hová elküldi, még akkor is, ha többször változtatják a tartózkodási helyet. Mutatványszám egy hétig ingyen Czim: Magyar Nemzet kiadóhivatala, Budapest, Ke- repesi-ut 54. Kihirdetés alatt, állananak: Katona Sándor és Bartha Rozália nagykárolyi lakosok. Elhaltak. 192., jun. 18. Török Róza férj. Bírta Mihályné, gör. kath. 53 éves, csizmadia neje, tüdőgü- mőkór. 193., jun. 19. Török Mária. gör. kath. 12 éves, bányász gyermeke orbáncz. 194., jun. 20. Szaszarán László, gör. kath. 6 éves, napszámos gyermeke, has- hártyalobb. 195., jun. 21. Lázár Mária, gör. kath. 2 hónapos bányász gyermeke, hörglob. 196., jun. 20. Fülöp Anna férjezett Póterfi Péterné, gör kath. 42 éves, bányakovácsné, szivhüdés. 197., jun. 52. Kosztin János, gör. kath. 68 évés napszámos, idült gyomorh. Felelős szerkesztő: Révész János. Kiadótulajdonos: Molnár Mihály. m 3—4 gymn. osztályt végzett jó csa­ládból való ifjú, tanulóul felvétetik. Hol megmondja a kiadóhivatal. Közgyűlési meghívó. A nagybányai veresvizi János evangélista bányatársulat 1900. évi julius hó 29 én délelőtt 10 órakor a m. k. bányatanácsos ur irodájában tart, melyre a bánya tekintetes részvényesei, esetleg jogutódai vagy felhatalmazottjai tisztelettel meghivatnak. Nagybányán, 1900. junius 17-én. Körösi Károly bányaiyaegató. A gyűlés tárgyai : 1. Üzemjelentés az 1899. évről. 2. Netaláni indítványok és kérvények elintézése. Julius 21-én bányajárás délelőtt 8 órakor. 50 Több mint év óta sikerrel használatik. Az eszéki arczkenőcs és eszéki eltávolítja a szeplőt, májfoltot és a bőr összes iisztátlanságát Valódi csakis a, DIENES J. C. Salvator-ffyóffytárából. Eszéken, felsőváros. 1 tégely eszéki arczkenőcs ára ..........................70 fill 1 drb Salvator-szappan » .... 1 kor. 1 tégely kézi paszta » .... 1 » 20 fill Lyoni rizspor kis doboz 1 kor., nagy doboz 2 korona. Figyelmeztetés! Ezen czikkek mentek minden ártalmas alkatrészektől és megfelelnek tökéletesen a 71012. sz. B. ni. rendeletnek. Csak akkor valódi, ha a fent törvényileg beiktatott véd- jegygyel el vannak látva és kéretik a t. közönség csakis DIENES-féle eszéki kenőcsöt és szappant kérni s elfogadni. Főraktár Budapesten: TÖRÖK JÓZSEF ur GYÓGYSZERTÁRÁBAN VI. Király-utcza 12. szám. 541/1900. szám. v. h. Árverési hirdetmény. Alólirt birósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-cz. 120. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a szatmári kir. törvényszék 1895. évi 7206 V. számú végzése következtében a kővárvidéki takarékp. jav. Preizler Leib és társai ellen 600 k. s jár. erejéig 1897. évi november hó 4-én foganatosított kielégítési végrehajtás utján lefoglalt és 714 kor. 4 fill, becsült 21 kisbányai perselyszövetkezeti részvény bútorok, italok, -széna, arany- és ezüst tárgyak, fehérnemű, edények, áruk stb.- ből álló ingóságok nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a nagybányai kir. járásbíró­ság 1900 V. 117/2. számú végzése folytán 600 kor. tőkekövetelés, ennek 1894 évi deczember hó 8-tól járó 6% kamatai és eddig összesen 119 kor. 94 fill, biróilag már megállapított költségek erejéig Kisbányán adósok lakásán 1900. junius 28-án d. e. 10 órakor és a felsőbányái sorháznál leendő eszközlésére 1900. évi junius hó 28. napjának d. u. 3 órája határidőül kitü- zetik és ahoz a venni szándékozók oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX. t.-cz. 107. és 108. §-a értelmében készpénz- fizetés mellett, a legtöbbet ígérőnek becsáron alul is el fognak adatni. A törvényes határidő a hirdetmény­nek a bíróság tábláján történt kifüggesztését követő naptól számittatik. Kelt Nagybányán, 1900. évi junius hó 15-én. Bernhárdt Adolf kir. bir. végrehajtó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom