Református főgimnázium, Nagykőrös, 1939

43 7. Ifjúsági zenekar. Gimnáziumunk Ifjúsági Zenekara az 1912—13. is­kolai évben megszűnt. Az 1939—40. tanévben alakult újjá. Ebben nagy érde­me volt Ágai László lelkész tanfolyamhallgatónak és Kovács András VII. gimn. oszt. tanulónak, akik 1939. okt. 20-án, egy ifjúsági jazz zenekart alakítottak tíz taggal. Először 1939. nov. 20-án szerepelt ez a jazz zenekar cserkésze­ink által rendezett tea-délutánon. Horváth Zoltán gimn. tanár, aki az iskolai év két első hónapját a katonaságnál töltötte, s így nem lehetett jelen az Ifjú­sági Zenekar megalakulásánál, itt hallotta először szerepelni ezt a jazz zene­kart. Az a gondolat érlelődött meg benne, hogy az ifjúságnak a zenekar irán­ti lelkesedését egy komoly ifjúsági zenekar megalapítására használja fel. Bár Horváth Zoltán gimn. tanár nem ének- és zeneszakos, mégis, mint több vo­nós hangszeren játszó zenekedvelő, vállalta az Ifjúsági Zenekar felügyeletét, betanítását és vezetését mindaddig, míg megfelelő szakember állhat az élére. Hangszereink nem voltak, vagy, ha maradt is a régi zenekari felszerelésből, darabokban hevertek. A régi háború előtti ifjúsági Zenekar hangszerei a világ­háborúban elkallódtak, vagy tönkre mentek. Azonban Bánóczy Endre gimn. igazgató megértő és az ügyet nagy buzgósággal felkaroló egyénisége, továbbá iskolánk melegszívű barátainak adományai átsegítették a zenekart az anyagi nehézség kezdetein. Bánóczy Endre igazgató a felszerelési alapból 182 P-t utalt ki hangszerek javítására és vásárlására, s a diák-estély jövedelméből 100 P-t juttatott ismét a zenekar részére. Iskolánk barátai közül dr. Kováts Imre ügyvéd 25 P-t, Ágay László lelkész-tanfolyam hallgató zenekari partitúrát, dr. Szabó Ambrus ny. városi tanácsnok egy hegedűt vonóval, tokkal, teljes fel­szereléssel, hegedű-iskolával, kottaálvánnyal, dr. Szobonya Endre rendőrfogal­mazó és Tancsa István földbirtokos egy csellót vonóval, Sebestyén László ta­nító egy havai gitárt adományozott. Rendelkezésére bocsátotta használatképpen hangszerét dr. Tancsa Gyula ref. egyház pénztárosa (oboa) és Batár Zoltán középiskolai tanár (cselló). Ezúton is hálás köszönetét mondunk érte. így a kezdeti nehézségeket leküzdve 1939. dec. l én megalakulhatott a Zenekar a következő tagokkal: vezető tanár: Horváth Zoltán, ifjúsági elnök: Kováts András VII. oszt. tanuló, szertáros Aranykovács István V. oszt. tanuló, elsőhegedű: Kováts András VII. o. t., Gere Tibor VIII. o. t., második hegedű: Aranykovács István V. o. t., Kenéz Magda V. o. t. Farkas István IV. o. t., mélyhegedű: Tresz Dezső VII. o. t., Kállai István VI. o. t., celló: Kalocsai György VII. o. t., zongora: Bacsó Antal VII. o. t., harmonium: Czikora Béla VIII. o. t., fuvola: Fa István VI. o. t., klarinét: Mészöly Győző VIII. o t., Bene Béla VI. o. t., nagybőgő: Gerenday Endre IV. o. t., batterie: Tóth Mik­lós VII. o. t. Ebben az összeállításban először 1939. jan. 19-én szerepel a zenekar a diákestélyen a következő műsorral: 1. Moszkowszky: Szerenata. 2. Lindsay: Keringő-Intermezzo. Március 15-i ünnepélyünkön a quartett előadta Lavotta: Szerenád a Tisza ház előtt c. darabot. Első hegedű: Kováts András

Next

/
Oldalképek
Tartalom