Református főgimnázium, Nagykőrös, 1938

35 intézetünkben. Szemerey Gergely h. igázgátó és Ör. Szép Ernő önképzőköri felügyelő tanár vezetésével a gimnázium 5 tanára és 22 növendéke látogatott meg bennünket. A testvérönképzőkör ifjúsága a délután folyamán tartott dísz- gyűlésen mutatta be munkásságának java termését. Intézetünk a kecskeméti gimnázium baráti látgogatását 1939. ápr. 30-án, a Soli Deo Glória kecskeméti látogatásával egyidejűleg viszonozta. Bánóczy Endre gimn. igazgató vezetésé­vel tanári karunk 7 tagja és 125 növendékünk vett részt ezen a kirándulá­son. Ezek a látogatások egyrészt közelebb hozták egymáshoz a két intézet ifjúságát, másrészt alkalmat adtak arra, hogy a növendékek megismerkedhesse­nek egymás alkotásain keresztül azzal a szellemmel is, amely az intézeteket eltölti. A kecskeméti önképzőkör nagykőrösi előadásának a műsora a követke­ző volt: Osváth Viktor VIII. o. t., ifjúsági elnök megnyitó szavai után Szabó Tamás Vili. o. t., titkár Nyugat és Bizánc címmel tartott felolvasást, majd Osváth Viktor Vili. o. t., „A magyar dal“ című előadása következett szavaló­kórussal. Nagy László VII. o. t., saját verseiből olvasott fel, ezután Téby La­jos Vili. o. t., szabad előadása következett a rádióról. Hajdú Ferenc tároga­tószólója után Bánóczy Endre gimn. igazgató köszönte meg a kecskeméti önképzőkör baráti látogatását. Dr. Szép Ernő felügyelő tanár szavaival vég­ződött a szép ünnepély. Önképzőkörünk Kecskeméten a következő műsorral szerepelt: Kis Ferenc Vili. o. t., ifjúsági elnök megnyitó beszédet mondott, amelyben kifejtette az önképzőkör baráti találkozásának jelentőségét. Ezután K. Kiss László VIII. o.t. tartott felolvasást „Arany Nagykőrön“ címmel. A felolvasás közben Bossá- nyi György VII. o.t. Arany János nagykőrösi tárgyú költeményeit szavalta. Lázár Erzsébet VIII. o.t. saját novelláját olvasta fel Arany János leányáról Piroskáról, Labancz Katalin VIII. o. t. Arany János dalait énekelte, zongorán kísérte Bakay László VIII. o. t. Harsányi Lajos VIII. o. t. Arany követőit ismertette különös tekintettel Bírd Miklósra és Szabó Lászlóra. Közben Hegedűs Alice VIII. o. t. szavalt Bárd Miklós és Szabó László költeményeiből. A gyűlés vé­geztével Pásthy János kecskeméti gimn. igazgató úr köszönte meg körünk szereplését és üdvözölte az előadáson megjelent dr. Imre Sándor egyházker. tanügyi előadó urat. Bánóczy Endre gimn igazgató zárószavaival ért véget az ünnepélyes gyűlés. Az önképzőkörök baráti látogatásainak gondolatáért köszönettel tartozunk dr. Imre Sándor tanügyi előadó úrnak és Pásthy János kecskeméti ref. gimn. igazgató urnák, akik ezt a gondolatot útján elindították. Reméljük, hogy ez a kezdeményezés a jövőben mind több és több követőre talál és ezáltal is mun­kálhatjuk református intézeteink barátságát és együttműködését. A március 15-i ünnepélyt a gimnázium a tanítóképzőintézettel együtt rendezte. Iskolánk a következő számokkal szerepelt: Megnyitóbeszédet mon­3*

Next

/
Oldalképek
Tartalom