MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1960
1960. szeptember 16. • 106. őe. - Oldalszámok - 1960. 106. 33.
ízt az oszcályvezetok, hogy pressztisükön csorba ne essék valósággal szabotálták, hogy bebizonyítsák, hogy nekik és nem a titkárságnak van igaza. Ami a legnagyobb baj az, hogy ez igen komoly mértékben hátráltatja a munkát, /de nem utolsósorban, mert ezt az osztályon belül is vitatják/ le járatja a felsőbb vezetést. Igen nagy mértékben el van uralkodva a sértődöttség. Az osztályvezetők egyrészénél azért, mert vagy idő előtt és szerintük nem megfelelő formában közölték, vagy másoktól hallották meg leváltásukat. Másik részénél, mert a felsőbb vezetés nem igazolja az osztályvezetők álláspontját, véleményét, illetve nem érvényesül minden esetben az ő akaratuk, elképzelésük. Ezt ugy tekintik, mint lebecsülését az osztálynak, illetve személy szerint az osztály vezetőnek. Mindez már odáig fajult, hogy súrolja a frakció határát. Pl, a vezetőség egy kisebb része Szabó elvtárs kezdeményezésére elhatározta, hogy ezt a Megye Tanácson belül kial-kult helyzetet rendkívüli taggyűlés elé viszik, I kérdésben a vezetőség nem volt egységes és ugy határoztak, hogy a kádermunkáról szóló határozatot viszik rendes taggyűlés elé, - gondolva - hogy itt is alkalmuk lesz a rájuknézve sérelmes dolgokat orvosolni. Persze nem számoltak azzal, hogy mint hivatali pártszervezet közvetlen nem avatkozhat a hivatalvezetés munkájába, illetve annak végső döntésébe. Főleg nem számoltak egy ilyen tárgyú rendkivüli taggyűlés következményével. Még egyrészt az osztályvezetők részéről ezen komoly hibák jellemzők nem hiba-mentes az elnök é*s az elnökhelyettesek irányi tó és ellenőrző munkája sem. Igaz, hogy kivételt képez pl. Cser elvtárs viszonya ás segitő készsége az apparátus egészén belül, de a pártszervezet munkájában is. Cser elvtárs pl. több esetben nemcsak hogy hossz ász ólt a taggyűléshez, de nem egy esetben /egyes vezetőségi tagok hibájából is/ *3r?.g$ra vállalja a taggyűlés levezetését is, A fő hiba viszont az, hogy elsősorban a Megye Tanács elnöke és elnökhelyettese nem voltak következetesek a-Megyei Párt Végrehajtó Bizottság által jóváhagyott határozat végrehajtásában, e határozat végrehajtásának ellenőrzésében. Pl, már régen készen kellene lenni a káderek tíiinősitésének, ami feltételezi az elnök és helyetteseinek osztályvezetőkkel való beszélgetést, nincs kész, sőt alig van elkezd ve ., ./.