MSZMP Nógrád Megyei Végrehajtó Bizottságának ülései (XXXV.51.c) 1959

1959. április 27. • 70. őe. - Oldalszámok - 1959. 70. 26.

MSZMI NÓGRÁaUBÓYSI BlÍOTTS&sá Salftó tarján' . •• ' Salgótarján, 1959. április 25. . g e 3LA f tő P » az üzemi pártszervezetek politikai munkájáról. A vizsgálat során a pártszervezetek politikai munkája az utdfcbi idók legfontosabb párthatározatainak megvalósításáért folyó tevékenység • szempontjából vizsgáltuk* Elsősorban a Központi"Bizottság munkásosz­tály helyzetére vonatkozó határozatát néztük meg, de emellett figye­lemmel kísértük a kulturális irányelvek, valamint az 1959 március 6-i határozatot is. A vizsgálat során megállapítottuk, hogy az üzemi pártszervezeteknek többé kevésbbé sikerült ezeket a legfontosabb párthatározatokat tuda­tosítani. Jobban sikerült a munkásosztály helyzetéről szőlő határoza­tot, ós kevésbbé a művelődési irányelveket. A tudatosítás eredménye­ként elmondhatjuk, hogy a munkások, legfontosabb határozatok lényegét megértették és véleményt-is nyilvánítottak határozatokkal szemben* Helyeselték és helyeslik is a határozatokat, kifejezésre juttatják, hogy egyetértenek a határozatok minden részével. AJS üzemi pártszerve­zeteknek sikerült a határozatok tudatosítása során olyan hangulatot teremteni amely alapját képezheti a határozatok maradéktalan megvaló­sít ásánako A határozótok ismertetése során nőtt a párt befolyása. Erre jellemző, hogy a párt által szervezett előadásokon, p'ártnapokon, üzemi gyűlése­ken igen szép számmal jelentek meg a dolgozók* Ugyancsak mutatja a párt politikai tevékenyssgónak eredményességét, hogy ugy a bányászat, mint az ipari üzemek területén, egyre többen kérik a .felvételüket a pártba, különösen az utóbbi hónapok során. Több üzemben Salgótarjáni Acéláru­gyárban, és másutt olyan hangulat alakult ki, hogy miért ne lehetnék én is a párton belül. Helyesnek bizonyult a munkásosztály helyzetéről szóló határozatunk azon része, amely ugy szól, hogy az üzemi pártszer­vezeteknek elsősorban a törzsgárdára kell támaszkodni. A végrehajtás.. során azt tapasztaljuk, hogy ennek következtében a törzsgárda politi­kai állásfoglalása megerősödött, ós ez képezi a párt melletti legszi~ lárdobb magotB

Next

/
Oldalképek
Tartalom