MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1955

1955-06-13 31_a/46. őe. - 46/232

•2>&, Ebből adódik oz, hogy a járási bizottságok nozőgszdasájei osztályai ez J egyéb fontos feladatok nollött háttérbe szoritják a nyári nunkáro való f Ikiszülésa.1 való foglalkozást. E zt nutotjo a járási pártbizott­ságoknál legutóbb nogtártandó titkári árt k.zlet, ahol nen tárgyalták külön napirendi pontban a nyári nunkáro való felkészülést, honon csak általánosan onlitettók :.icg.Falusi alapszervezetoinkre is oz a jellen­ző, nelyet az ellenőrzésünk alkolnávol tapasztaltunk, hogy várnak a felsőbb szervek intézkedéseire. Ezt bizonyitjo, hogy pártszervezeteink és tanácsaink kozönbösek, vagy egyáltalán non tartogatják a csépléshoz szükséges riunkocsapatok és közös szérűk szervezésit, sőt egyes helyeken ellenállást tanúsítanak, nint pl. Ságujfalu,- Szenté, Kisecset községekben, ahol naguk a töncg­szervezetek vezetői is ragaszkodnak a régi kaláka csépléshez és-a szűk udvarokba való berakodáshoz. Ennek tudható be az a lenaradás is, anelff a emnka cs ap átok le-szerződtetésében nutatkozik, nort a negyében a csép­lésben 6.314 cséplő nunkásra van szükség és^az eddigi állapotnak neg- ­felelően, nely szerződésileg le vsn kötve 2.244 cséplő nunkást tesz ki. Ez a nagy lenaradás arra figyelneztet, hogy a párt és tönegszervezet-cink­nek 0 saját területeiken olő kell segiteni a nunkás szerződtetéseket. Pártbizottságaink non. foglalkoznak negfclelően 0 nunkacsapatokban a konnunisták nogfelclő arányban való biz&csitásáról és 0 nunkafisapatok agitációs kollektívájának kialakításával. Járási Pártbizottságainknak: sürgősen változtatni kell a nunkanödszereiken és a járdri tanácsokkal karöltve az eddiginél szervezettebb nunkát kell, hogy ^fejtsenek ki a községi töriegszorvozetok és pártszervezetek íclé. Falusi pártszervezeteknek kezükbe kell adni a nyári nunkák felkészité­sónok irányítását, rlozgósitoniok kell elsősorbon o dolgozó paraszt tanácstagokot, najd gardákat, a közösszérürc való rakodásra, neg kell nagyarázni a közösszérü előnyeit, Pártszervezeteink non engodho- ­tik neg a tanácsok közönbösségét 0 nyári nunkáro való felkészülésnél, s le kell szerelni olyan helytelen negnyiIvánulásókat, nint anit pl, a bérceit tanácstitkár -nyilvánított "hogy nég a nunkacsapatok szerződtetésé** nok oz elosegitésévol is a tanács foglalkozzon." Vagy s zente községben "hogy ott nindig kaláka cséplés folyt és nőst is az lesz". Helyi taná­csainknak a rossz hozzáállását 0 közösszérü szorvezéséhoz elősegitette 0 Megyei T ono .cstól kiadott rendelkezés is, hogy 5 évre lőhet kiadni a * b.,hordási engedélyt olyanoknak, akiknek 200 kereszten aluli ternésc van, s ez igen negnehoziti 0 közösszérük nogszervezését. í

Next

/
Oldalképek
Tartalom