MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1954
1954-07-19 31_a/42. őe. - 42/92
"' 6- 0C037 •• A városi dolgozók a mezőn arattak, a falusi dolgozók peaig a templomba mentek. Ahol kint voltak a dolgozó parasztok is aratni, ott nem sikerült a mise. Lényegében nekünk így is kell harcolni a klerikális reakció befolyása ellen. Az ellenség most azon a téren támad, hogy példát mutat abban, nem megy aratni, azt mondja nem sürgős az aratás. Azonban már a hordásnál is mutatkozik a munkája: azt mondja soktcal jobb lesz kocsiról csépelni, mint kazalról. Ami pártszervezeteink nem veszik eléggé észre ezt a támadást es nem is harcolnak ellene következetesen. A harmadik dolog, hogy rendkivül levannak maradva az aratással a szocialista szektorok és termelőszövetkezetek az qgyénileg dolgozók mellett. Ez veszélyes azért, mert ha az egyénileg dolgozó parasztok előbb behordanak, akkor előbb kel ott csépelni. A cséplőgépeknek peuig előbb a szocialista szektorokhoz kell, hogy menjenek. A hét végére nekünk megfelelő mozgósításra van szükségünk, mert igen nagy lemaradás van pl: a "Palotási - "Május 1" termelőszövetkezetben is, 230 hold van még aratatlan. Ami nagyon lassan indul be, - ez a behordás. Itt nagy harcot kell folytatni az ellen, amit az ellenség bedobott, hqgr kocsiról is lehet csépelni. Ez nagyon káros munka lenne, mertha jönne egy eső, akkor beázna a kocsi búza, de ha asztag.ba van rakva, akkor még sem tud ugy beázni. Nekem az a véleményem, hogy még most ne adjuk ki a zászlót, mert még nem látunk reália képet az értékelésről. Igaza van a Szooné elvtársnőnek és a Bernáth elvtársnak, hogy most már meg kell szervezni a megyei párt-végrehajtóbizottságnak a tájékozódást, hogy a hét végére megfelelő reális értékelést tudjunk eszközölni. A versennyel kapcsolatosan: meg kell mondani, hogy van mozgolódás és vetélkedés is. A járási elsőségért törekednek, de amikor már ezt elérik, akkor lanyhul a versenyszellem, és ezért szükség van a párosversenyre. A versenynek a legnagyobb,hibája az értáelés gyengesége. Ezt fölvetik a falun Is, gépállomáson és állami gazdaságban. A járási tanács egyik alapvető feladatává kell tenni a verseny értékelését. A MED03Z-nak is jobban kell foglalkozni ezzel a kérdéssel. Tovább kell folytatni a járási tanácsnak a ylllámok kiadását, ami igen sikeres megyénk területén, jó hatása van neki. A cséplésnél nagy szerepe lesz a patronáló brigádoknak, mivel előreláthatólag több üzemzavar lesz, ami már meg is mutatkozott a cséplés elején. Lemaradás mutatkozott a tarlóhántás és másodvetés területén is.,Mi az alapvető oka a lemaradásnak? Főleg kettő: egyrészt hogy nem magyarázzuk meg eléggé a dolgozó parasztoknak és a termelőszövetkezeteknek, hogy most a gépi munka egyik legnagyobb akadálya a füves-gazos gabona, ami abból adódik, hogy tavaly sem végezték el megfelelően a tarlóhántást. Az egyénileg dolgozó paraszt azért nem tudja csomózni a fíabottU^ T t S l Z0 ^, e ^ iS abbó1 ^dik, iiogy nem végezte el a ™ S antá í t : KÍElQl 6 P arasz *°k arra hivatkoznak, azért l£eíííS? k ftífiiftíí'í vé g e ? ni > h °S7 * Etákat tudják hol lí g +íí£Í5 ' ??? t ^ják levonni a következtetést, fa* y melyik ál Í°?rt5í * } lba le ^"ftés, va f :y a tarlóhántás 'elvégzése és a jovo evi kenyerének a jobb biztosítása. *V*r éyhílT Z e TltfL^T gyarázZUk meg elé ^, hogy ebben az evüen az első kaszálás nem sixerült valami jó, és ezt a ./.