MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1953
1953-08-03 31_a/37. őe. - 37/152
i'JJ - Jf ( uszályt és nálunk több alapszervezetnél a párttitkárok a tömeg uszályában vannak. Több párttitkár elvtárs ugy veti fel, hegy olvasta Nagv Imre, Rákosi elvtárs beszédét amibeu az van*, hogy a dolgozók véleményére adni kell , követeléseiket teljesíteni kell. De falun felmerült már ! az is, amikor nincsen cséplőgép, hogy a parasztok azt mom ják ha majd mi megyünk akkor lesz. Vagy pld. aláirást gyü; töttek az egyik funkcionárius leváltására, amit természetesen az ellenség kezdeményezett* Vigyáznunk kell nagyon arra, hegy neessünk tömeg uszályba A dolgozók véleményét meg kell hallgatni, a javaslatokat figyelembe kell venni, de ez nem jelenti azt, hogy a párttitkárok, funkcionáriusok a tömeg uszályában vonszolódjanaka, ezeknek a munka élére kell állni, irányita-J.* A másik feladat az, hogy biztosítani kell a még hátralévő időben a különböző szervek funkcionáriusai példamutatóan dolgozzanak. Vigyázni kell azonban a közös szérűnél, mert amit eddig nem sikerült elérni, azt már nem fog sikerülni. Minden községbe legalább egy cséplőgépnek kell menni, adni kell hajtó erőt. Nem szabad megcsinálni azt, hogy ahová villyanaséplő volt beütemezve, de nincs meg arra a lehetőség, hogy neadjanak más gépet. Meg kell kezdeni a következő napokban a gépek átcsoportosítását, elsősorban oda ahol még egyáltalán nem csépeltek és oda ahol még több csépelni való van* Feltétlenül szükséges, hegy a gépállomások kérjenek még hajtó erőt, cséplő gépet azokról a helyekről ahol már befejezték a gépelést, vagy azokat visszakérni amit odaadtunk az alföldi megyéknek, mert a jelenlegi körülmények között nincs biztositva, hogy aug. 2o.-ig biztosítsuk a éséplést. [X gépállomásoknál van egy igyen komoly hiba az, hogy nincs a gépállomásoknak a jelenlegi helyzetben irányításuk.Lehetetlen állapot az, hegy a gépállomásokon napokon keresztül nem lehet felelős vezetőt találni. Hogy kint dolgoznak a gépek az nem jelenti azt, hogy a gépállomáson nelggyen bent felelős vezető, mert másként intézkedni nem lehet, mert a jelzések a gépáll másra futnak be és ha ott senki sincs nem tudnak intézkedni* Érdemes lenne felvetni a minisztérium felé, hegy az üzemek bői kivegyünk 4-5 szerelőt és ezeket beosztani a gépállomásokhoz akiknek a minisztérium a gépállomásokon keresztül biztosítsa a fizetést. Feltétlenül szükséges volna az erdőkürti, pásztói, vagy a 3-4 leggyengébb gépállomásra a szerelő k küldése, akik megtudnának javítani a munkát,másrészt pedig a régi szakembereket is ellenőrizni tudnának* "X~másik prebléma a t. sz.es . előnye és hátránya. Egyenlőre ugy néz ki, hogy hátrányban lesznek a szabad piacon. A Megyei Tanácsnak feltétlenül ki kell delgozni - 3 napon belül - egy olyan rövid tervet amin keresztül biztosítja a t.sz.cs-k előnyét. Mi már adtunk segítséget a behordashoz, másrészt pedig meg kell szervezni a kölcsönös segítséget. Ugy kell irányitani a cséplőgépeket, hogy először a csoportoknál csépeljenek el. A gyakorlat azt mutatja, hogy a t.sz.cs-knek elcsépelnek valamit és amikor az egyéJ " niéknek elcsépelnek azután mennek újból a csoporthoz,Pld. a palotás! csoportnál*