MDP Nógrád Megyei Bizottságának (1954-től Végrehajtó Bizottságának) ülései (XXXV.31.a) 1951

1951-08-14 31_a/25. őe. - 25/65

- -a, ­rasztok 98.9 %,-ban hordták he. Ez a statisztikai kimutatás rámutat arra, hogy a*z Állami Gazdaságoknál komoly lemaradás van, annak ellenére, hogy maga a Heg:" ebi :-ottság töhh esetben biztosította a társadalmi munkaerőt, valamint az üzemekhői az igaerö fogatokat is. Igen rossz kihatással, van megyénk dolgozó parasztsága felé az állami gazdasgáok lemaradása és ig;? az ellenség is még jobban fölnagyítja a kérdést, igyekszik lejáratúi az Állami Gazdasága ink tekintélyét, mint szocialista-nagyüzemi gazdálkodást. A gazdaságokon belül a legnagyobb hiányosság a munkák szerve­zetlenségében fejeződik ki, de nem utolsó sorban a politikai munkák elhanyagolásában is. Megnehezitet továbbá az is, hogy • időben a megfelelő szükséges munkaerőt nemtudták biztosítani. Ugyanakkor a megbúvó ellenség is szabotálta a munkák időbeni elvégzését. Megyénk területén 4-7.5 %.-ban csépeltük el, beleértve: búza, rozs ősziárpa, 'tavaszi árpa, zab és egyéb növővényféleségeket, /borsó, lencse, szöszösbükköny, zt Losbükköny, biborhere/^/ Vagyis összesen 58.346 kh.-ról csépeltük el a gabonafélesége­ket. Ha szektoronként és.járásonként vizsgáljuk a cséplések eddigi állását akkor a következő képet kapjuk: a balassagyarma ti járás 61.2 55-ban, a rétsági járásban 55*9 vS-ban, a pásztói járásban 49.9 %-ban, a szécsinyi járásban 3|>^>/5-ban, a salgó­tarjáni járásban 34.j^S-ban. csépeltük el. ÁTÍami gazdaságaink­nál 25»2 %-ban, a/wrmelőcsoportoknál 58.8 '5-ban, a két szekto együttesen 42J|^?S-ban csépelt el, az egyénileg dolgozó parasz­tok a meg:ánY területén 43.3 / |?£ban, a kettő együttesen 4-7*5 %­ban bséplési eredményt mutat augusztus 11.-ig. A megyénk területén 32o cséplőgéppel csépelnek* Ha gépenként átlagban loo q-át számolunk napi teljesítménynek, akkor egy nafi alatt 32*ooo q-át tudunk elcsépelni. így 2o.-ig 7 nap alat 224. ezer q-át csépelhetünk el, s ugyakkor kb. 514 ezer 8o3 q-át kell elcsépelni, ami azt jelenti, hogy ilyen, kapacitással 2o-a után még 29o.£o8 q-át kell elcsépelnünk. Ez azt jelenti, hogy ilyen ütemben kb. e hó vége felé fjezzük be a cséplési munkálatokat. Komoly hiányosságok tapasztalhatók a cséplőgéped kapacitása körül amit bizonyít az eddigi cséplés eredménye pl: ha,megnézzük a gépállomás'gépeinek az előirányzatát és telje­sítését, akkor a következő képet kapjuk: a gépállomásnak van 153 cséplőgépe, el kell csépelni, a tervük szerint 3o8*3So a-át. s eddig elcsépeltek 164.191Í qr*$ a tervükéi; 43-^arí VéT^eí- - • 3Ítették» A gépállomás gépeinél egy gépre eső

Next

/
Oldalképek
Tartalom