Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)
Emlékezés és nem emlékezés - Megtorlás és társadalmi tudat - Horváth Sándor: A munkásidentitás változása - az 1956-os forradalom leverését követő megtorlás hatásai
A munkástanácsok vezetői között számos fiatal, falusi származású munkást és műszaki értelmiségit találunk, annak ellenére, hogy a munkástanácsokat a munkások intézményeként ábrázolták. A régi szakértelem helyett sokszor a szériagyártás képessége emelt valakit jövedelemben társai fölé, emiatt a fiatal szakmunkások jóval korábban szert tehettek társaik közötti megbecsültségre, mint régebben. Másrészt hiába nőtt meg a kereslet az iparosítással a műszaki értelmiségre, a pálya eltömegesedésével együtt járó státuscsökkenés közelítette egymáshoz a munkásság kiemelt státusú rétegét és a műszaki értelmiség alacsonyabb státusú csoportjait (a technikusokat, művezetőket). A Csepel Vas- és Fémművek Központi Munkástanácsának, a Nagy-budapesti Központi Munkástanácsnak és elnökségének összetételét vizsgálva kiderül, hogy a tagság átlagéletkora mindhárom esetben 30 év körül mozgott. Érdekes megfigyelni, hogy míg Csepelen a legnépesebb csoportot az 1918-1927 között születettek alkották, addig a Nagy-budapesti Központi Munkástanácsban a legnépesebb csoport az 1928-1937 között született generáció. Ez persze annak is köszönhető, hogy a Nagy-budapesti Központi Munkástanács tagjai között nagyobb arányban fordultak elő a műszaki értelmiségiek, akik így fiatalabb életkorban is megbecsültséget vívhattak ki. Mindenesetre az, hogy a Csepel Vas- és Fémművek Központi Munkástanácsában 32 év volt az átlagéletkor, jelzi, hogy a munkástanácsok alakításában a munkásság átstrukturálódása miatt jóval nagyobb arányban vettek részt fiatal munkások, mint 1945-ben az üzemi bizottságok megalakításában. 10 Severini Erzsébet 1945-1946-ban vizsgálta a két budapesti elitüzem, a Mávag és a Weiss Manfréd Művek (később Rákosi, majd Csepel Vas- és Fémművek) szakmunkásainak informális elitjét, azokat a munkásokat, akik társaik között a legmegbecsültebbek voltak, akik többsége szakmunkás vagy mesterember leszármazottja volt, és csak hatoduk volt „földműves ivadék". Az 1956-os Nagy-budapesti Központi Munkástanácsban és a Csepel Vas- és Fémművek Központi Munkástanácsában a tagok több mint fele olyan családból származott, ahol az apa mezőgazdasági foglalkozást űzött (besorolása többnyire „cseléd" vagy „paraszt" volt). Többségük társai által megbecsült, jól képzett, termelésben is fontos szerepet betöltő (nemritkán sztahanovista ldtüntetéssel rendelkező) szakmunkás vagy műszaki értelmiségi. Fiatalabb életkoruk ellenére 80%-uk már nős, és többségüknek három vagy több testvére volt. A legendássá vált munkástanácsosok közül igen sokan származtak földműves családból. Nagy Elek - a Csepel Vas- és Fémművek Központi Munkástanácsának elnöke - apja erdőőr, anyja cselédlány volt egy dunántúli uradalomban (a Nagy Elekről elterjesztett pletyka, miszerint Hunyady-páncélos volt, a Kádár-korszak propagandájának terméke). Az ugyanebben a 10 Részletesebben: HORVÁTH Sándor: A Központi Munkástanács története. Első Század, 1998/1., 113-209. p.
