Megtorlások évszázada. Politikai terror és erőszak a huszadik századi Magyarországon (Salgótarján–Budapest, 2008)

Emlékezés és nem emlékezés - Megtorlás és társadalmi tudat - Horváth Sándor: A munkásidentitás változása - az 1956-os forradalom leverését követő megtorlás hatásai

kor a munkástanács, de alapvetően az volt a célunk, hogy a proletárszellemet képviseljük, a munkások érdekeit védjük. Szerettük volna jobbá tenni a munkások életét."

8 Hasonló elvárásnak felelt meg annak a rendőrségi jelentésnek a szerzője, aki a munkásokat nem csupán egységesen fellépő osztályként, hanem a parasztság érdekeivel szembenállóként ábrázolja: „Győr-Sopron megyében több helyen elterjedt az a hír, hogy január 4-re az ipari munkásság újabb sztrájkra készül. A parasztságnak az a véleménye, hogy ezt nem szabad megengedni."

9 Nem ritkák azok a visszaemlékezések, amelyekben a munkástanácsok egykori tagjait úgy ábrázolják, mint a régi „munkásarisztokrácia" vagy a „szervezett, öntudatos gyári munkások" 1956-os utódait. Ezekben a visszaemlékezésekben a legendává emelkedő munkásvezérek életvitelét leginkább a „tisztes" jelzővel és a „szakmai büszkeséggel" jellemzik, ami alatt az önmérsékletet, társaik előtti tekintélyüket, a „munkásöntudatot" és a magasabb életszínvonal elérésére irányuló törekvésüket értik. Ennek oka egyrészt az, hogy a munkástanácsok közül - nem kis mértékben a megtorlás miatt - elsősorban azok kerültek az érdeklődés középpontjába, amelyeknek meghatározó szerepük volt az országos politikában (Nagy-budapesti Központi Munkástanács, Csepel Vas- és Fémművek Központi Munkástanácsa), tagjaik többsége pedig magasan kvalifikált szakmunkás vagy műszaki értelmiségi volt. A másik ok az a széles körben elfogadottá vált nézet, amely a munkásságot 1956-ban is a „munkásarisztokrácia" és a „lumpenproletár" felosztásban jelenítette meg, ami teret adott az olyan ábrázolásoknak, hogy előbbit a munkástanácsok, utóbbit a munkáskerületi fegyveres csoportok tagjai képviselték 1956-ban. A munkásság megjelenítése egységes társadalmi csoportként korlátokba ütközik, és a munkástanácsok ábrázolása „munkásarisztokráciát" képviselő szervezetként nem veszi figyelembe, hogy a munkásság reprezentációs mintái is átalakultak. Különösen igaz ez az ötvenes évek nagy társadalmi mozgásainak időszakát vizsgálva. A munkásság ötvenes években zajlott átstrukturálódásának fontosabb tényezői közül, amelyek meghatározták a munkások különböző rétegeinek 1956-os szerepvállalását (női bérmunka tömegessé válása; falusi, képzetlen, fiatal munkaerő beáramlása), kulcsfontosságú volt a szakmunkások státusának megváltozása. A tömegtermelés térhódítása során a hierarchiában a régi szakértelem helyett sokszor a szériagyártás képessége emelt valakit jövedelemben társai fölé, ami számos munkahelyi konfliktus forrása volt. Emiatt a munkástanácsok összetétele a munkásságban lezajlott változásokat is kifejezte. 8 Interjú K. Istvánnal. 1999. október 20., 3. p. Készítette: TÓTH Eszter Zsófia. Uő: Munkásság és oral history. Múltunk, 2005/4., 78-99. p. 9 Tájékoztató jelentés az elmúlt 24 órában történt eseményekről. Budapest, 1956. december 27. In: KAJÁRI Erzsébet (szerk.): Rendőrségi napi jelentések 2. 2956. december 13. - december 31. Budapest, 1997, 334. p.