Balassagyarmat története 896–1962 (Balassagyarmat, 1977)
A TÁJ TERMÉSZETI FÖLDRAJZA - VII. AZ 1918. ÉVI POLGÁRI DEMOKRATIKUS FORRADALOM ÉS A MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁG
sózó Pálmay Ernő-féle zászlóalj jelentette, amelynek gyalogságát egészen kis létszámú lovasság és tüzérség egészítette ki, továbbá a Balassagyarmaton és más, környékbeli falvakban elszórtan elhelyezkedő katonaság. Ezeknek a haderőknek a politkai beállítottsága is kétes volt. 189 A Forradalmi Kormányzótanács március 24-én adott ki rendeletet a Vörös Hadsereg, 26-án pedig a Vörös Őrség felállításáról. A Hadügyi Népbiztosság 27-én készítette el a demarkációs vonal védőszakaszainak beosztását. Az új beosztás szerint az Ipoly torkolatától Feled községig húzódó védőszakasz őrizetét a 3. hadosztály keretébe tartozó 60. dandárra bízták, amelynek kötelékében nógrádi és hevesi katonák szolgáltak. 190 Környékünkön is megindult a hadseregszervezés. Balassagyarmat utcáin megjelentek a Hadsereget kell teremteni! című hirdetmények, amelyek kérték a lakosságot a birtokában levő katonaruhák és felszerelési tárgyak beszolgáltatására. Kérték, hogy mindenki támogassa „az új boldog Magyarország megteremtéséért lelkesedő hadsereget", hogy az ellenséges haderők kiűzéséhez foghassanak még mielőtt azok támadnának. A toborzás munkájának legnagyobb része április első napjaira esett. A Nógrádvármegye felszólította a lakosságot, hogy mindenki, aki proletárnak érzi és nevezi magát, vét a proletárság ellen, ha nem lép be az első igazi hadseregbe, a Vörös Hadseregbe. Be a Vörös Hadseregbe! feliratú plakátok szolgálták a toborzás ügyét. A falvakból nagy létszámmal ós nagy lelkesedéssel jelentkezett a lakosság. A balassagyarmati direktórium szerint a toborzás eredménye mindenütt kielégítő volt. Jelentkeztek a Vörös Hadseregbe nem proletár meggyőződésű elemek is, akik falujukat és otthonukat féltették a csehszlovák megszállástól, vagy már megszállt falujukat akarták visszafoglalni. A hatóságok gondoskodtak a Vörös Hadsereg felszereléséről. A már fegyveres szolgálatot teljesítő katonaság részére 600 teljes felszerelést igényeltek, s ezen túlmenően kértek felszerelést az újonnan toborzottak részére. Április 16nán kaptak is ezer felszerelést a Hadügyi Népbiztosságtól. 191 A balassagyarmati katonaság életében egyik legkiemelkedőbb eseménynek számít az április 13-i Vörös Katonanap. Ekkor alakult meg Balassagyarmat székhellyel a 16. gyalogezred maradványaiból a felvidéki (16.) vörösezred, amely az egész városra szóló impozáns ünnepség keretében mondta ki megalakulását és a Vörös Hadsereghez való csatlakozását. A katonaság és a lakosság nagy tömegei vonultak vasárnap délelőtt 10 órakor a kaszárnyából a megyeház előtti térre vörös zászlóikkal, énekelve és zeneszó mellett. Tábláikon a következő jelszavak voltak: Világ proletárjai egyesüljetek! Éljen a proletárdiktatúra! Éljen a Vörös Hadsereg! A Vörös Hadsereg fegyelme csak öntudatos proletár fegyelem lehet! Minden munkanélküli proletár tartsa kötelességének a Vörös Hadseregbe belépni! A katonák zárt sorokban álltak fel a megyeháza előtt. A zenekar eljátszotta a Marseillaise-t. Ezután Somló József beszélt a proletárdíkájtatúra győzelmeiről és vívmányairól, majd Kopácsy Lajos szavalta el az alkalomra írt Eljött az idő című költeményét. „Eljött az idő s ragyogóan kel fel a nap! Az egész világra fény derül. Régen ápolt, szép, magasztos eszmék Lobogója most előkerül.