Jakab Sándor: Nógrád megye története IV. 1944–1962 (Salgótarján, 1973)
A SZOCIALIZMUS ÉPÍTÉSÉNEK KEZDETE, ELLENTMONDÁSAI 1948—1956
lenebb körülmények, a szénminőség romlásából fakadó gazdaságossági problémák — a megfeszített munka ellenére — visszafogták a béreket. Ez idő szerint pl. — az akkori számítások szerint — 1950 első negyedét az 1949-es év hasonló időszakával összevetve a nógrádi szénbányászatban a műszakonkénti átlagkeresetek csupán 1,2 %-kal emelkedtek és a szénmedencék között a vállalat ezzel a 8. helyre került. Nem is szólva arról, hogy ugyanebben az időben az acélárugyárban és a tűzhelygyárban 30—30, az építőiparban 12 %-kal emelkedett az 1 órára eső átlagbér. „Ez igen jelentős nemtörődömséget, munkaerővándorlást idézett elő — állapítja meg az 1950. júniusi megyei pártkonferencia —, megnehezítette pártunk munkáját és megkönnyítette az ellenség befolyását bányászainknál." 22 ' 5 A szén rossz minősége, a gazdaságtalan termelés tehát egyre nagyobb problémát jelentett nemcsak a népgazdaság, de a bányászok számára is. Az egyéni keresetet a vállalat a terv mennyiségi teljesítésétől tette függővé, viszont minél több szenet termeltek a dolgozók — a magas önköltség, az alacsony fűtőérték, a növekvő palatartalom folytán —, annál kevésbé tudott a béralap a termelés mennyiségi növekedésével lépést tartani. Sőt, a termelés mennyiségi fokozása, az erőltetett munkatempó háttérbe szorította a szén tisztaságával való törődést, mind a termelésben, mind a munkahelyi válogatásnál, még a szénosztályozói meddőválogatásnál is. 1954 első negyedének egy hónapjában pl. 5,5 %-os palatermelés mellett 1300 vagon követ adtak el szén helyett. 227 A széntermelés fokozására hozott 1950. novemberi KV és minisztertanácsi együttes határozat pl. csak teljesítményjutalmat állapított meg mind a munkások, mind a műszakiak számára, a minőségjavításra semmilyen ösztönzőt nem vezetett be. 228 De a kézi munkát egyre jobban felváltó gépi tevékenység sem vette figyelembe a nógrádi medence sajátosságait. 1950 második felére — augusztus „koreai hetének" átmeneti fellendülését kivéve — a munkaverseny a bányászat mellett a többi üzemben is megtorpant. Ebben az játszott szerepet, hogy 1950 májusa és júliusa között az üzemekben újabb területeken vezették be a teljesítménybérezést, majd ezt követően a Minisztertanács július 19-i határozata értelmében rendezték a normákat. A normák megállapításánál az 1950. áprilisi teljesítményt kellett bázisnak tekinteni, gyakorlatilag azonban a „sztálini munkafelajánlások" magas teljesítési százalékait vették alapul. Mindezek az intézkedések — annak ellenére, hogy a normák rendezését az alapbérek felemelésével kellett összekötni — jelentős bércsökkenéssel jártak, az acélgyárban pl. 15—20 %-os mértékben. 1950 őszén nagy erőfeszítések történtek a munkaverseny lendületének felszítására, különösen a bányászat vonalán. A szénellátás terén ugyanis válságos helyzetbe került az ország. A nehézségek fennakadással fenyegették a termelést. A MÁV-nál a szénkészlet pl. októberben kb. 8 napi szükségletre csökkent le. Az ipar és a közlekedés felfokozott igényeit a termelés nem tudta követni. 229 AZ MDP vezetősége azonban ragaszkodott erőltetett ütemű nehéziparfejlesztési koncepciójához és a nyersanyagigények leszállítása helyett tovább emelte a szénbányászat tervszámait. 1950-ben a termelés volumenét az eredeti 7,6 %-os éves fejlődés helyett menetközben 13,6 %-ra irányozta elő, és a felemelt 1950. évi termelési tervhez képest 1951-re mintegy 20 %-os növekedéssel számolt. 230 Az óriásira duzzasztott tervszámok a szénbányászat akkori állapota és felszereltsége mellett eleve teljesíthetetlennek látszottak (mint ahogy
