Szabó Béla – Horváth István: Nógrád megye története II. 1849–1919 (Salgótarján, 1969)

Az önkényuralom évei (1849—1867)

rási Ándreánszky Sándor, aki előbb tábori biztos, később pedig a zólyomi kerület [Bars-Hont-Nógrád és Zólyom megyék — Sz. B.] főispánja lett. A katonai diktatúra időszakában a megye kormánybiztosa Bory Pál volt, a balassagyarmati kerület élén Komáromy Imre, az ecsegi kerületben Mátyássy István, a füleki kerületben Dubna Károly, a gácsi kerületben Forgách Jenő gróf, a szécsényi kerületben Bory György, a nógrádi kerületben Baloghy Elek lett a főszolgabíró. A törvényszék elnöke: Jankóvich László. Törvényszéki ülnökök: Szentiványi Anzelm gróf, Forgách Sándor gróf, Kacskovics Károly, Jankovich Antal, Soóky Gábor, Szíjjártó Miklós, Dexler Sándor; megyei jegyző Somoskeői János; ügyész Gonda Ferenc. A megye volt magyar tisztviselőinek és nagybirtokosainak egy része készen állt a megtorlás munkájában való aktív részvételre. A tisztikar, a megyei orvosok, mérnökök kivételével, nemesi származású volt. A hivatali apparátus a hagyományoknak megfelelően négy nyelven értett: magyarul, németül, szlovákul és latinul. A megyei tisztségviselők a Prónayak, Jankovichok, Kacskovicsok, Forgáchok a megyei nagy- és középbirtokos családokkal a legszorosabb rokoni kapcsolatban álltak és képviselték a megyénél a család érdekeit. Gyakori volt a nógrádi birtokos családoknál az is, hogy ugyanaz a család mindkét oldalon: a forradalom és az ellenforradalom oldalán is képviselve volt, pl. Prónayak, Somoskeőiek. 1853-ban az új közigazgatási szervezet élére szentmiklóssy és óváry gróf Pongrácz Arnold került, akit 1854—1859-ig kapiváry Kapy Ede követett a megyefőnökségen. 1853-ban a vármegye az új politikai szervezetnek megfelelően hat szolgabíróságra oszlott, a politikai szolgabíróság Balassagyarmaton volt, szolgabírói hivatalok pedig Füleken, Gácson, Szécsényben, Rétságon és Szirákon. A megye közigazgatásában 1856-tól kezdve jelentek meg az idegenek és vált teljesen németté a hivatalos nyelv/

1 A megye lakosságának nagy többsége az idegen hatalom lakájainak, a szabadság árulóinak tartotta e megyei tisztikart. A kosdi jegyző pl. arról panaszkodott, hogy ,.a földművelők ámíttattak, minden értetlen ember beszédének hitelt adtak és mindenki a szabadságot kajdászta [mármint 1848-ban — Sz. B.], de még most is sokan visszavárják... és vannak olyan egyének Kosd helységében, kik a magyar szabadságot szomjúhozzák, elöljáróikat semminek sem tartják, parancsolataiknak engedelmeskedni nem akarnak, sőt rút szavakkal elöljáróikat illetik". A kosdi jegyző nemcsak a kosdiak, hanem az egész megye hangulatáról adott képet.

5 A megtorlás során a közigazgatási apparátus mellett fontos szerep várt a csendőrségre. A megyét megszálló császári katonaság 1850 januárjáig lényegében a karhatalmi feladatokat is ellátta. A katonai csapatok végrehajtó hatalomként való felhasználása a fegyveres erők szétaprózódásához vezetett. Az 1850. január 18-án megjelent rendelet értelmében ezért került sor sürgősen a „gensdarme", népiesen a zsandárság létrehozására. A zsandárság szakaszparancsnokságai behálózták az egész megyét. 1850-ben Nógrád megyében Balassagyarmaton, Szécsényben, Surányban, Liptagergén, Lesten, Kékkőn, Nagyorosziban, Nézsán, Tolmácson, Ecsegen, Szirákon, Gácson, Vükén, Alsósztregován, Zelenán, Divényben, Füleken, Nagydarócon és Kisterenyén helyeztek el zsan-