Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1996 - 3. (Balassagyarmat, 1997)
Praznovszky Mihály: Drégely ostroma 1552-ben
Úgy véljük ennek a népszerűségnek az okát nem kell magyaráznunk. Még akkor sem, ha a ma hadtörténésze így értékeli az ostromot: „A drégelyi hősök önfeláldozása jelképpé vált, harcuknak azonban sem taktikai, sem stratégiai jelentősége nem volt." 71 De nem volt Szabács és Szigetvár utolsó szálig elhullott magyarjainak sem, ám sorsuk még így is nemzedékeknek példamutatóan csillog: a hazáért semmilyen áldozat nem elég nagy. Ahogy a történész szép szavakkal megfogalmazta: „Történelmünk tele van hősökkel, hazafiakkal, vértanúkkal, kik mint ő, nemzetüknek áldozták életüket. Vannak köztük nagyobbak, kiknek élete és halála mélyebb, maradandóbb hatást gyakorolt az ország sorsára: vannak olyanok, kik hatalmasabb eszközökkel rendelkezve, előkelőbb, fényesebb színpadra helyezve olyan tettekkel szerezték meg a halhatatlanságot, melyek mögött a kis Drégely esete csekélységgé törpül. De a legnagyobbak, a legkiválóbbak közt is kevesen vannak, kik egyéniségük bájával, férfias jellemük varázsával, egész életük kristálytisztaságával, önfeláldozásuk nagyszerűségével oly igaz rokonszenvet éleszthetnének, mint Szondy György." 72 S a történelem igazságtalansága, hogy sem a várról sem annak védőiről, s hős kapitányáról nem őrzött meg jelentős forrásokat. Ami az elmúlt évszázadokban felbukkant s szorgos történészek összekálászoltak, az csak töredék a rekonstruálhatatlan múlthoz. S nem is valószínű, hogy valaha is előkerülhet a levéltárak mélyéből: az egykori császári hadi levéltárból, a császári állami levéltárból vagy bárhonnan nagy, komoly leírása a Drégelyen történteknek. Ámbár miért ne lehetne a történetíró optimista? Ilyen bizakodó volt Acsády Ignác is, aki száz évvel ezelőtt ezt írta Szondyról: „származását, életét, dicső halálának megragadó végcatastropháját részleteiben még mindig sűrű homály borítja." 73 A fátylat a feledésről mi sem tudjuk teljesen fellebbenteni, de így is lehetséges - kételyekkel tarkítva - egy vázlatos kép felrajzolása. Szondy György Származását, sőt nevét sem ismerjük pontosan. Valamikor 1552 után kelteződött az a levél, amelyet „a megölt Georgius Zondy édes fivére Jacobus Suho alias Sondi" írt alá, évjáradékot kérve hősi halált halt testvére után a császártól. 74 A Suhó-SondiSzondy névalak kialakulására nincs feltevésünk. 71. Marosi E. 1975. 445. p. 72. Acsády I. 1887. 36. p. 73. Uo. 74. Barabás S. 1888. 798-799. p. - Megjegyzendő, hogy Szondyt „rideglegénynek" azaz agglegénynek tartja a szakirodalom azzal a megjegyzéssel, hogy családi életére vonatkozóan nincs adatunk. De éppen ebben a levélben mintha egyetlen mondat utalna a gyermekeire: Szondy Jakab kéri, hogy őfelsége „gondoskodást gyakoroljon az én, valamint megölt fivérem és gyermekeinek szükségletére és segítésére."
