Nagy Iván Történeti Kör Évkönyv 1996 - 3. (Balassagyarmat, 1997)

Lengyel Ágnes: „ Távol az én szülőhazám... " Egy nógrádmegyeri parasztember katonaversei

apósáék házába költözött. A fiatal pár továbbra is gazdálkodással foglalkozott, 5-6 hold földjük és 2 tehenük volt, s nem kényszerültek rá, hogy napszámba járjanak. A 30-as években a falu fiatalságát összefogó „színjátszó kör" működött Nógrádmegyerben a falubeli visszaemlékezők szerint.

2 A kántortanító vezetésével népszínműveket, „szerepeket" tanultak és adtak elő vasár- illetve ünnepnapokon - szilveszterkor, húsvétkor - a falubeli kocsmáros pajtájában. Repcsák István is részt vett e darabok előadásában, sőt betanításában is: „Szeretett ilyen dolgokkal foglalkozni." mondják róla. A faluban működő dalárdának szintén tagja volt, s részt vett a templomi éneklésekben, passiójátékokban is. Már legénykorában írt verseket, s egyik saját költeménye elszavalásával a „kultúrcsoportok vetélkedőjén" Szécsényben 1937-ben díjat is nyert. Falujának lakodalmaiban többször is vőfélykedésre kérték fel. „Hívogatás"-kor, illetve a lakodalmi ételek feltálalásakor saját kéziratos „vőfénykönyvé"-ből olvasta a rigmusokat. A visszaemlékezők

3 szólnak arról is, hogy érdekelték a technikai újdonságok, s elsőként kezdett falujában fényképezéssel foglalkozni. 1938-ban besorozták őt a losonci gyalogezredbe, majd Rahón (Rahov) katonáskodott. A II. Világháborúban - testvéröccse visszaemlékezése szerint - 13 hónapot töltött az orosz fronton. A kéziratos versgyűjtemény 1941 őszén Nyemirovban született, majd 1941 telén hosszabb szabadságot töltött otthon. 1944-ben Repcsák István már úgy érezte nem is jön többé haza a frontról. Fogságba esett s végül csak 1947. júniusában került haza a Kaukázusból. Hazatérése után gyári munkásként helyezkedett el Csepelen. 30 évet dolgozott itt, s csak két hetente, hetente járt haza. A háború után verseket már nem írt. Fényképezéssel és ház körüli munkákkal, például kosárfonással foglalkozott. Fizetség ellenében fényképeket készített a falubeli és a szomszédos sóshartyáni megrendeléseknek megfelelően, gyermekekről, ünnepi eseményekről, lakodalmakról, elsőáldozásról, bérmálkozásról. A visszaemlékezők szerint-vallásos, templomjáró ember volt mindvégig. 1984ben halt meg, 68 éves korában. A versesfüzetet házának padlásán találtam meg 1994-ben. A füzet egy parasztköltő verseit tartalmazza, hiszen, a felvázolt portréból is kitűnik, hogy Repcsák István mindössze 6 elemit végzett - s bár jó tanuló gyermek volt -, taníttatására a családi körülmények miatt nem volt mód. A tanulás egy formáját jelentette viszont a falusi „kultúrcsoport"-ban (dalárda, színjátszókör) való aktív részvétel, a népszínműveknek, a népszerű magyar költők, írók műveinek ismerete. A Repcsák István után fennmaradt iratanyagban az itt bemutatott versesfüzetén kívül több más kéziratos - és ugyancsak elemzésre, bemutatásra érdemes - füzet 2.. Brunda G. 1993. A nógrád megyei egyesületekkel foglalkozó munka Nógrádmegyerből csak a Le.vente Egyesületet említi, nem szól a falubeli visszaemlékezők által említett dalárda, olvasó- vagy színjátszókör működéséről. A leventeegyesületek központi munkatervében is szerepeltek azonban színművek bemutatására vonatkozó ajánlások, és ahogyan Brunda G. megjegyzi: „Alig akadt olyan leventeegyesület, amely évente ne mutatott volna be legalább egy színdarabot." (176., 120. p.) 3. Özv. Repcsák Istvánné sz. 1920. Nógrádmegyer, Géczi Mihály sz. 1920. Nógrádmegyer.