Tyekvicska Árpád (szerk.): Civitas fortissima. Balassagyarmat története írásban és képekben - Nagy Iván Könyvek 19. (Balassagyarmat, 2014)
Írások, képek, történetek. Balassagyarmat évszázadai
Az 1929-ben megjelent Zsidó Lexikon még épségben és teljességében mutathatta be a balassagyarmati zsidóságot. Az ötszáz éves múlt fölemlítése mellett szólhatott a három templomról: az 1852-ben felépült Besz-Hamidrasról, a nagytemplomról és az Ifjúsági Egyesület imaházáról, melyet 1926- ban építettek. Felemlíthette a zsidó intézményeket: a Chevra Kadisát (temetkezési egyletet), az elemi iskolát, a Talmud-Tóra iskolát, a Nőegyletet, a Leányegyletet, az Ifjúsági Egyesületet, a 23 növendéket nevelő jesivát. Szólt a szócikk szerzője a háborús veszteségekről is: az értékes alapítványok semmivé válásáról, valamint arról a 260 zsidó férfiról, akik a világháborúban harcoltak a hazáért, és akik közül 46-an hősi halált haltak. A 2500 lelket számláló ortodox hitközség 600 családdal és 399 adófizető taggal bírt, akik foglalkozásuk szerint így oszlottak meg: 170 kereskedő, 59 más „szabadpályán” tevékenykedő, 73 iparos, 36 munkás, 19 magántisztviselő, 17 gazdálkodó, 14 ügyvéd, 12 orvos, 12 köztisztviselő, 6 tanító, 3 nagykereskedő, 3 vállalkozó, 3 mérnök, 40 magánzó és 52 egyéb foglalkozást űző, 18 munkanélküli és 27 közadakozásból élő. A 20. század húszas—harmincas éveiben a hitközséget Deutsch Dávid főrabbi, id. Schwartz Dávid elnök, Jónás Emil és Weisz Miksa alelnökök, Federer Salamon és Ungár Salamon gondnokok, Bodor Samu pénztárnok, Klein Dávid gazda, Haas Lajos és Gansel Ernő elöljárók, valamint Adler Samu jegyző vezették. ■ Sok év telt el azóta, sokmindennel lettünk szegényebbek. Nem büszkélkedhetünk többé Közép-Európa talán legnagyobb és legszebb ortodox zsinagógájával, és ma már az elpusztított vagy szerencsésebb esetben elköltözött családok neveit csak a sírköveken olvashatjuk az ország elsőként, műemléki védelem alá került zsidó temetőjében. Elférek, Felsenburgok, Polacsekek - nevük ma már csak néhány idős embernek ismerős. Aki nem csak a szépen faragott ódon kövekben gyönyörködni jött