Tyekvicska Árpád (szerk.): Civitas fortissima. Balassagyarmat története írásban és képekben - Nagy Iván Könyvek 19. (Balassagyarmat, 2014)
Írók, festők, tudósok. „Nagyságok" és „aprószentek"
mine megvalósult pénzjegytervével első a világon. Pénzein előszeretettel örökítette meg az Ipoly mente népviseleteit. így került az általa tervezett bankjegyekre hollókői anya, dejtári vagy őrhalmi menyecske, pataki arató képe. Tárgyi hagyatékát ma a városi helytörténeti be állandó kiállításán. I gyűjtemény mutatja Gyermekkorának három éve fűzi Balassagyarmat- hoz Szabó Lőrincet, a magyar lírai költészet egyik SaMF legnagyobb huszadik századi alakját. Az itt átélt élmények egész élete során felbukkannak költészetében. Hatal __________, más versciklusában és e: :gyben lírai önéletrajzában, az 1945 után megjelent „Tücsökzené”- ben szép számmal találunk gyarmati vonatkozásokat. Milyen sokat mond az egyik fejezet alcíme: „Idillek az Ipoly körül”! És a verscímek: „Balassagyarmat”, „Templom utca 10”, „Ipoly füzei”, „A befait. Versesköteteit olyan kiváló művészek illusztrálták, mint Szőnyi István és Molnár C. Pál. Költői pályája érdekesen kapcsolódik össze Mollináry Gizelláéval: mindketten a Nyugat című folyóiratnál találtak támogatást, míg Tor- may Cecile éppen a Nyugat ellenében indította meg lapját, a Napkeletet. ■ Horváth Endre — a „pénzcsináló” — gyermekkorában került a családjával városunkba. Itt járta iskoláit, a Balassiban érettségizett 1914-ben. Végigjárta az első világháború harctereit, majd küzdött a Balassagyarmatot is elfoglaló csehszlovák csapatok ellen az Ipoly menti harcokban. Csak a Tanácsköztársaság bukása után kezdhette meg tanulmányait az Iparművészeti Főiskolán. Azt elvégezve 1926-ban került az újonnan alakult Pénzjegynyomdába, és ott dolgozott 1954-ben bekövetkezett haláláig. Elsajátította a rézmetszés tudományát és annak legnagyobb magyar mestere lett. Bizonyos, hogy majd harAíilíuimtii ХХШ. BtlYfGNAP «9S0 243