Barthó Zsuzsanna - Tyekvicska Árpád: Civitas fortissima. A balassagyarmati „csehkiverés” korának forrásai és irodalma - Nagy Iván Könyvek 10. (Balassagyarmat, 2000)
Katonai események az Ipoly mentén a „csehkiverés” után
lentése szerint ez úgy történhetik, hogy felelőtlen katonák bizonyára megfelelő díjazás mellett a telefon kihasználásával teszik e jelentéseket. Budapestről a 32. nehéztüzér-ezred egy ütege Balassagyarmatra elindult. Salgótarjánba Török százados tüzérosztály-parancsnok törzsével megérkezett. Neki az 1/31. és 1/40. ütegek fognak alárendeltetni. A 29. gyalogezred géppuskás osztaga Balassagyarmat helyett tévesen Salgótarjánba érkezett. Helyette szükség esetén a székely géppuskaszázad fog Balassagyarmatra irányíttatni, hová a 3. székely század Szécsényből szintén bevonultattatott. A székelyek kérik, hogy pihenés és szervezkedés végett egyelőre Balassagyarmaton maradhassanak. Ez annál is inkább előnyös, mert az 1. honvéd gyalogezred zászlóalja csak f. hó 5-én lesz menetkész. A késedelmet az 1. gyalogezred parancsnoksága avval indokolja, hogy az ezred vonatánál 93 ló hiányzik. A budapesti kerületi parancsnokság jelentése szerint a hiányzó lovak még január 27-én ki lettek utalva az ezred részére, melyeket azonban eddig nem vettek át. A kerületi parancsnokság az ezred-parancsnokságot a lovak azonnali átvételére utasította és intézkedett az állítólag szintén hiányzó szőrmemellények kiadása végett is. (...) b Makai százados sk., ügyeletes tiszt. HL 10. 10. 64.1084-1088. fol. Az eredeti, gépiratos jelentés tisztázata öt gépelt oldalt tesz ki, melyből két oldalnyi szöveget közlünk. a A Duna menti arcvonal helyzetének ismertetését hagytuk el. b A további arcvonal-szakaszokra vonatkozó jelentéseket és a karhatalmi részt hagytuk el. 157. A 40. hadosztály-parancsnokság jelentése a budapesti kerületi parancsnokságnak az Ipoly mente katonai helyzetéről Salgótarján, 1919. február 3. Pálmay csoportjánál Dejtár közelében a tegnapi nap folyamán a csehek átjöttek az Ipolyon, és mint a tegnapi helyzetjelentésben már jelentette, a vasúti állomásról géppuskákkal lőtték a falut. A lakosság az ideiglenes fegyverszüneti vonalra vonatkozó szerződéseket megszegő cseheket megtámadta, lefegyverezte, többek között négy géppuskát, lángszórót és egy hosszabb trént zsákmányolt. Elragadtatásukban az ellenséget az Ipolyon túlra, Nagycsalomjáig üldözték. A csalomjai csehek ezek után egy parlamentert küldtek Balassagyarmatra, hogy a lakosság ellen panaszt tegyenek; a visszatérő parlamentert a csalomjai lakosság elfogta és meg akarta lincselni, csak a katonák közbelépése akadályozta meg őket ebben. A parlamenter egyelőre csapataink védelme alatt áll, és ha a lakosság dühe alábbhagy, visszakísértetik. Ma ezt az ügyet egy bizottság vizsgálja ki a helyszínen. A lakosság hangulata igen ingerült, alig tarthatók vissza, hogy bosszút ne álljanak a csehekén az elkövetett jogtalanságokért. Tegnap este elterjedt az a hír, hogy a csehek Rappot meg akarják támadni, de a hír valótlannak bizonyult. 226