Nagy Iván emlékezete - Nagy Iván Könyvek 6. (Balassagyarmat, 2000)

NAGY IVÁN ÉLETÚTJA - Hermann Róbert: Nagy Iván, mint katona

vezérőrnagy volt, ám szeptember 29-én a Zrínyi-szabadcsapat katonái szuronyszegezve űzték el a korábban árulással gyanúsított tábornokot. Ezek után a rangidős törzstiszt, Répásy Mihály őrnagy, a 6. (Württemberg) huszárezred öt századának parancsnoka vette át a parancsnokságot. „Fegyverrel kézben készen kellett állanunk, várván a netalán arra jövendő ellenséget" - írta később Nagy Iván. A pákozdi csatáról csak felületes benyomásai lehettek: „Dél után lehetett már az idő, midőn jobb oldalunkról a Velencei-tó másik oldalán Pákozd és Sukoró közt megszólaltak az ágyúk. Összeütközött Jellacic a mieinkkel. Mi a tó túlsó partjáról a síkról néztük, de mi történt ott, hogyan folyt le a harc, azt bizony nem igen láthattuk főleg egy részben a nagy füstfölleg miatt is. Estig helyben álltunk, és mivel este visszafelé (hátrálva) parancsoltattunk, abban a hiszemben voltam, hogy vesztettünk."

12 A csatát követően ugyanis Móga tábornok elrendelte a csapatok visszavonását Martonvásárig, mert csak ott lehetett fedezni a fővárosba vezető valamennyi utat. A 7. honvédzászlóalj valamivel Baracska előtt egy pusztán táborozott, maga Nagy Iván hanriincadrnagával egy juhász putrijában éjszakázott. Szeptember 30-án értek a Baracska és Martonvásár között lévő táborba, ahol október 3-áig maradtak. Október 3-án Móga serege megindult Jellacic seregének üldözésére, illetve a dél felől közeledő, Karl Roth vezérőrnagy vezette hadosztály feltartóztatására. A 7. honvédzászlóalj Franz Begg őrnagy hadoszlopába került, amely Velencén és Sukorón át Székesfehérvár felé vonult. A hadoszlop egy része bevonult a városba, a 7. honvédzászlóalj viszont a város előtt ütött tábort. Október 5-én Tác felé indították az alakulatot, azonban a Rothtól elszakadt horvát zászlóalj fövenypusztai lefegyverzésében már nem vett részt, mert mire megérkezett, a horvátok már letették a fegyvert Görgei csapatai előtt. A zászlóalj még aznap viszszatért Székesfehérvárra, majd a hadoszlop többi csapataival együtt Székesfehérváron, Móron, Kisbéren és Mezőőrsön át Győrbe vonult. Nagy Iván útközben döbbenettel látta a horvátok rablásainak nyomait. Győrből Öttevényen, Magyaróváron és Mosónőn át Miklósfalvára vonult az alakulat. Jellacic még Mosonból hazaküldte seregének értéktelenebb részét, a többnyire csak a rablásban jeleskedő népfelkelő zászlóaljakat. Móga még október 9-én egy különítményt indított ezek üldözésére, amikor azonban arról értesült, hogy a horvátok visszaverték a magyarok támadási kísérleteit, október 13-án erősítésként utánuk küldte a 7. honvédzászlóaljat is. A zászlóalj persze nem érte már utol a horvátokat, s Nagy Iván is inkább kirándulásként, mint hadműveletként emlékezett vissza később kiküldetésükre. Még október 15-én visszaindultak Parndorfra, ahol már előbb Franz Begg, majd Ferdinand Karger alezredes dandárában szolgáltak. Nagy Iván és társai összebarátkoztak a zászlóalj mellett táborozó sorezredi, székely határőrökkel és a honvéd alakulatok katonáival, s „igen patriarchális életet" éltek. A zászlóalj katonái ott voltak a Lajta első, október 16-i, és második, október 20-21-i átlépésénél, ám az első kísérletnél Brucknál tovább nem jutottak. Nagy Iván magáról a határátlépésről meg sem emlékezett, csupán a brucki kofától vett „rossz, de meleg kávét és finom vajas szarvast" említi visszaemlékezésében. Október 20-án a második határátlépés alkalmával Stixneusiedlig jutott az alakulat, s a hideg éjszakában tűzgyújtás nélkül éjjeleztek. Október 23-án a táborba érkezett Kossuth Lajos, az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke, hogy újabb támadásra vegye rá a hadsereg vezetőit. Az elkövetkező na87