Zólyomi József: Herencsény története - Nagy Iván Könyvek 2. (Balassagyarmat, 1998)

BÁNYAMŰVELÉS

talajon 0,6 méter vastag fényes barnaszén volt, melyet vékony ré­tegű palás, elkovásodott szén követett. Csak egy keskeny pasztán volt remélhető, hogy a nyolcvan centiméter vastagságú szén lejtak­nával kitermelhető. A szén kitermelésére csak a birtok déli részé­nek nyugati szegélyén lehetett gondolni, ahol a slír alatti szén lej­tősaknával megközelíthető. A kutatók egyöntetű véleménye az volt, hogy a herencsényi szén közepes minőségű barnaszén, mely­nek fűtőértéke a 3500 kalóriát sem haladta meg. A hiányosan ránk maradt iratokból tudjuk, hogy 1924-ben a bányák a Cserhátvidéki Kőszénbánya kezelésében voltak. Ekkor a felszínre hozott szén mennyisége 7400 mázsa volt. 1932-ben már Halmos Ernő a bányák tulajdonosa, aki anyagi nehézségére hivatkozva a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt-nek kínálta eladásra azokat. Ajánlata szerint a szén vastagsága 0,9 méter, melyben idegen anyag (pala) nincs. A szén az első telepen 140, a második telepen 25 méter mélységből hozható a felszínre. A kö­vesút 12 km, onnan a legközelebbi vasútállomásig (Magyar­nándor) további 10 km-re kell a szenet szállítani. Állítása szerint fő megrendelői a környékbeli malmok (Bércei, Surány stb.) és a fal­vak lakói, akik mindeddig hétszáz vagon szenet rendeltek meg. A vágatok megerősítéséhez szükséges bányafa helyben olcsón besze­rezhető, a szén szállítását vállaló fuvarosok is szép számmal van­nak. A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. Vitális Sándort bízta meg 1934-ben a megvételre felajánlott széntelepek megvizsgálásával és a szakvélemény elkészítésével. Kutatásait összegezve megállapí­totta, hogy a község határának nyugati részén oligocén márgák, homokkő rétegek találhatók, ezért e területnek a szénkutatás szem­pontjából nincs jelentősége. Vékony, lencseszerű széntelepek ezekben is előfordulnak. Vitális Sándor a község északi és keleti részén a szénmezők vélhető mennyiségét is megbecsülte. A köz­birtokossági és az uradalmi birtokokon - számításai szerint - a szénvagyon az alábbiakra tehető:

Next

/
Oldalképek
Tartalom