1938. Visszacsatolás vagy megszállás? Szempontok az első bécsi döntés értelmezéséhez - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád megyei levéltárból 58. (Balassagyarmat, 2010)

Regionális nézőpontok az első bécsi döntéshez - Simon Attila: A szlovákiai magyarok magatartása az első bécsi döntés idején. (Különös tekintettel Gömör, Nógrád és Hont térségére)

egy október 10-i jelentés szerint csupán a rimaszombati járásbíróság hatálya alá eső internáltak száma elérte az 50 főt,13 jól jelzi az akció nagyságrendjét. Az ilyen intézkedésekre mindazonáltal semmi szükség nem volt, hiszen a magyar lakosság magatartása még ezekben a meglehetősen hektikus napok­ban is nyugodt maradt, s a magyar behívottak - a szudétanémetekkel ellentét­ben - a szeptember 23-i mozgósítás alkalmából is szinte teljes létszámban be­vonultak. Igaz olykor nyíltan kifejezve, hogy a csehszlovák államért nem kí­vánnak meghalni, máskor pedig Horthy-nótákat énekelve a bevonulás során.14 A magyar lakosság viselkedésében a fordulatot a müncheni döntés alapján megvalósuló etnikai elvű revízió illetve annak a híre hozta meg, hogy a prá­gai kormány a magyarok számára is elismeri az önrendelkezés jogát.15 Mind­ez a Dél-Szlovákiában élő magyarok között az azonnali határváltozás remé­nyét ébresztette fel, aminek békés demonstrációkkal adtak hangot. Az októ­ber 3-tól kezdődő tüntetéseken a magyar lakosság nemzeti színekkel és a nemzeti himnuszt énekelve vonult az utcákra és követelte a Münchenben el­fogadott elveknek a magyar kisebbségre való érvényesítését. Noha a de­monstrációk hevessége a Csallóközben és Komáromban volt a legerősebb, a Magyar Nemzeti Tanács október 7-i megalakulását, és Esterházynak és Ja- rossnak a pozsonyi rádióban a közelgő visszacsatolásról elhangzó szavait mindenütt hatalmas lelkesedés kísérte.16 A gömöri Pelsőcön már a megmoz­dulások első napján, október 3-án a magyar himnuszt énekelték a rendkívüli helyzet miatt közmunkára kivonultatott magyarok.17 Losoncon pedig a MNT határozatát egy utcai rádión keresztül hallgató tömeg spontán módon a „Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország!" című dalt, majd a nemzeti himnuszt kezdte énekelni, s még aznap kikerültek a ruhákra a piros-fehér-zöld színű kokárdák.18 Az anyaországhoz való visszacsatolás reménye óriási keresletet indított el a magyar nemzeti színek után. A kassai szatócsboltokban pult alól és jelszóra árulták a nemzetiszínű lobogókat, Füleken pedig olyan mértékű volt a kereslet iránta, hogy október 8-ra már kifogytak belőle a készletek. Az 13 SNA, KÚ BA, 254. doboz, 3057/1938.prez. Sozam osob konfinovanych u krajské- ho súdu v Rimavskej Sobote. 14 A mozgósítás fogadtatásával kapcsolatban lásd Hangéi László (szerk.): Mit élt át a Felvidék? Budapest, é.n. 15 PMH, 1938. október 4. 16 „Tudom, hogy néhány napon belül a magyarság egyesülni fog" - mondta Ester­házy rádióbeszédében, Jaross pedig bejelentette, hogy a szlovákiai magyarok „hűen az ezeréves történelmi múlthoz és a vérség szent kötelékéhez, vissza akar­nak térni az anyaállamhoz: Magyarországhoz." PMH, 1938. október 9. 17 SNA, f. KÚ BA, k. 255 18 Molnár Gyula: Magyarváró Losonc II. Losonci Hírlap, 1940. október 6.Vö. Puntigán József: Losonc 1938-as visszacsatolása - a korabeli források alapján. Gömörország, IX. (2008), 4. sz. 30. p. 77

Next

/
Oldalképek
Tartalom