Salgótarjáni események 1918-1919 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 53. (Salgótarján, 2007)
Rombolás és fenyegetettség – Bizonytalan hónapok (1919. január 1.–március 21.) - Dokumentumok
sítást adott ki afiileki csoportnak és a salgótarjáni karhatalmi parancsnokságnak. Ebben megállapítják: „A volt császári hadsereg felbomlása és a forradalom mozgalmas napjai a tömegfegyelmet a bebend alapkövét egy időre megrendítették: a tisztikarnak, a bizalmi férfirendszerrel egyetemben a fegyelem megszilárdítását a szociális követelmények teljes megértésével az egyesek és az állam - magyar hazánk - érdekében mielőbb el kell érnie. Meg kell értenünk, hogy körülöttünk az összes országok lázasan fegyverkeznek és fegyelmezett hadseregeket szerveznek, mink magyarok, kik vitézségünk és fegyelmünkkel az idegen földért való harcban volt fegyvertársainkat és ellenségeinket is felülmúltuk, nem engedhetjük, hogy most ellenségeink, létünkért való küzdelemben, könnyű szerrel megsemmisítsenek. " Ezért elrendelik, hogy a pihenő idő után a katonákkal gyakoroltatni kell a fegyelem megszilárdítása céljából a zárt osztagokban való mozgást és a céllövészetet. 12. A salgótarjáni dandárparancsnokság jelentései a 40. hadosztály parancsnokságához a katonák és a lakosság kapcsolatáról 1919. február 21-26. A polgárságra és a komolyabb munkáselemre a megbízható székely osztagok jelenléte megnyugtatólag hat. A csőcselék, mint céljainak megakadályozóira, rossz szemmel néz (a katonákra), s erre vezethető vissza, hogy az utolsó időben az estéli órákban többször lövések és kézigránátok estek a székelyek által lakott épületre. Ezek a lövések folyó hó 19-től kezdve megszűntek. Mindaddig, míg megfelelő, megbízható karhatalom Salgótarjánban rendelkezésre áll, komolyabb zavargásoktól tartani nem kell, A csapatoknak felelőtlen munkáselemekkel való sűrű érintkezése természetesen megakadályozandó, nehogy a csapatok ezen rossz befolyás alá kerüljenek. A munkásság közt a kommunizmus tért hódít, az acélgyárban 2000 munkás közül 600 kommunista elvekre hajló, a 4000 bányamunkás közül csak 200 feltétlenül megbízható. A rend fenntartására egy gyalogszázad és egy géppuskás század, amely feltétlenül megbízható és minden párt- és magánérdektől ment, elegendő. 1919. február 21. Dandárparancsnokság 1919. II. 23-án és 24-én éjjel Salgótarjánban előfordult zavargások összefoglaló jelentése. Csiki Miklós, Bútora Vincze, Udvari Imre köztársasági katonák résztvettek az Acélgyár esti előadásán. Utána a kocsmában összeverekedtek a kommunista munkásokkal. A munkások ugyanis megkérdezték tőlük, hogy milyen politikai 79