Salgótarjáni események 1918-1919 - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 53. (Salgótarján, 2007)
Másfajta had – Salgótarján védelme (1919. április 30.–június 2.)
kező hivatásos tisztekre is szükség volt. A Hadügyi Népbiztosság április 9-i rendeletének, melyben szolgálattételre hívta be őket, többségük eleget is tett. Részben egzisztenciális okokból, részben a hadseregszervezésben tapasztalt határozottság miatt, részben pedig - látva az ország katonai helyzetét - meggyőződésből. Az északi hadjárat tervének megvalósításához azonban - Miskolc elvesztése után - arra volt szükség, hogy a másik bázist, Salgótarjánt megvédjék. A cseh támadó erőkhöz képest gyenge reguláris csapatok támogatására elengedhetetlen volt a helyi munkásság mozgósítása, amíg a hátországban megszervezik, felszerelik, és útba indítják az új munkásezredeket. Ezért indult meg már áprilisban a munkásszázadok felállítása. Május során az Acélgyárban és a bányánál is újabb munkásszázadok szerveződtek, melyekből két zászlóaljat alakítottak. A védelem megszervezésének politikai biztosa Hevesi Gyula népbiztos, illetve a támogatására május első napjaiban Salgótarjánba érkezett Rákosi Mátyás. Hevesi erélyes fellépésének következtében állították le Salgótarján kiürítésére tett előkészületeket. Május 3-án a hadseregparancsnok hadműveleti naplójába bejegyezték: „Hevesi népbiztos Salgótarjánban a bányákban és gyárakban a munkát beszüntette és a munkásokat fegyverbe szólította." 1 A bányákban május 1-7. között nem termeltek, csak a fenntartási munkákat végezték el, az Acélgyárban pedig a májusi termelés az előző hónapi hatodára esett vissza. A csehek a frontális támadás összeomlása után kísérletet tettek egy átkaroló-bekerítő hadművelettel a bányavidék birtokba vételére. Ekkorra azonban már megindult a Vörös Hadsereg felvonulása az északi hadjárat hadműveleteihez. A május közepi második sikertelen cseh támadás után a harcok távolodtak Salgótarjántól, a hadszíntér áttevődött a Felvidékre. * I ' 21. kép A május elsejei nagygyűlés Salgótarjánban. 110