Á. Varga László - Pásztor Cecília: AZ 1956-OS forradalom Nógrád megyei okmánytára II/1. 1956. október 24–november 13. - Adatok, források és tanulmányok a Nógrád Megyei Levéltárból 31. (Salgótarján, 2001)
30. Mlinarik Istvánnak a forradalom eddigi eredményeit értékelő írása – Salgótarján, 1956. október [29.]
egy olyan lapot, amely igazat ír, amelyik ténnyel, adattal igazolva mondja el, hogyan gazdálkodnak szövetkezeteink, van-e haszna az országnak a munkaversenyből, és hogy miért jutott súlyos helyzetbe az Acélárugyár. A terv szép volt, időszerű volt. De pénz kellett hozzá. Elmentünk hát a népfront akkori titkárához, 73 aki megértette a kezdeményezés jelentőségét, és hajlandó volt azt támogatni. A készülődés híre azonban a megyei pártbizottság funkcionáriusaihoz is eljutott, és [ez] igen kemény szavakat váltott ki: „Nógrádban nem lesz ellenzék! írjanak a Szabad Nógrádba 1 ." - ilyen megjegyzések hallatszottak. Az akkori Szabad Nógrádból azonban nem kértünk. Maga a szerkesztőség sem találta jónak, hiszen Rajk Lászlóék temetését is csaknem egy héttel később hozta. Helyette a szövetkezeti híradó, termelési beszámoló, állattenyésztési tanácsadó foglalta el a drága papírt. De ki olvasott akkor ilyet? Senki. Körülbelül egyhetes huzavona után, október 23-án este 6 órakor az írócsoport újra összeült. A rádió éppen a Petőfi-kör mezőgazdasági vitáját közvetítette. A Főtéren csoportokba verődve hallgatták Vas Zoltán beszédét. A nép között polgári ruhás megfigyelők jártak. Az írócsoport úgy határozott, hogy engedéllyel vagy anélkül, kiadja a lapot. Aznap délután már vonultak Budapest utcáin a tüntetők, elszavalták a Nemzeti dalt, és a Petőfi-szobornál felolvasták a tizennégy pontot. Közben a rádió rövid időközönként bejelentette, hogy este nyolckor Gerő Ernő, a központi vezetőség első titkára szól a néphez. [A beszédet] feszült várakozás előzte meg. És akkor megszólalt Gerő Ernő. Amikor pár perces beszédének vége lett, valaki ezt mondta: „Nem fejezte be." Egy kis csend után hozzátették: „Nem engedték tovább beszélni." Ez volt a valószműbb. A többi már ismert. Másnap reggel a rádióból lövések zaja hallatszott. Sehol sem dolgoztak, mindenki vitatkozott. Szidták Gerőt. Akadt azonban olyan is, aki védte, aki ellenforradalrnat, csőcseléket emlegetett, és azt mondta, hogy a szovjet hadsereg közbelépése helyes volt. Október 25-én délután városszerte kitűzték a nemzeti lobogót. hattagú vezetőséget választottak, melynek tagjai az alábbiak lettek: Bobál Gyula, Habonyi Zoltán, Mlinarik István, Molnár Jenő, Rátz Tibor és Tari István. (Szabad Nógrád, 1955. június 1. és december 14.) - A megyében élő írók összefogására és fórumot biztosító folyóirat megjelentetésére egyébként már 1954-ben is tettek kísérletet a Salgótarjánban élő értelmiségiek. Ennek eredményeként az 1953. december 20-án megalakult Társadalmi és Természettudományi Társulat (TTTT) megyei szervezetén belül előbb létrejött az „Irodalomtörténeti és irodalmi szakosztály", majd 1955 decemberében a TI IT a Hazafias Népfront megyei bizottságával közösen megjelentette a Palócföld első számát. A folytatás azonban elmaradt, mert a folyóiratra nem sikerült engedélyt szerezni, a megyei TTIT-en belül alakult irodalmi szakosztály pedig beszüntette az alig megkezdett működését. (Salgótarján története. Szerk.: Szabó Béla. Salgótarján, 1972, 336. p., illetve Szabad Nógrád, 1955. június 1.) 73 A fogalmazványban Mlinarik feltüntette a titkár nevét is (Berkes Péter neve szerepel a dokumentumban), majd áthúzta azt. 73
