1910. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 6. Végeredmények összefoglalása (1920)

I. Általános jelentés - D) A népesség foglalkozása

112* tán, míg a Királyhágón túl a legelőkben bővelkedő Háromszék, Brassó és Szeben vármegyékben van legtöbb e csoportba tartozó kereső egyén, itt azonban már természetesen a juhászat áll előtérben. A zöldség- és konyhakertészet túlnyomólag az Alföldön és a Dunán túl fordul elő, a felvidéken és Erdélyben alig foglalkoznak vele, legalább is nem főfoglalkozáskép. A 13.165 anyaországi kereső közül 3.000 sem esik a felvidéki és királyhágóntúli három országrészre, ellenben a kis Csanádra magára 1.319, a mit főkép a makói hires hagymatermelés magyaráz meg ; itt a fejlődés is nagy mértékű 1900 óta, a mennyiben a konyhakertészettel foglalkozó keresők száma 871-ről szaporodott 1.319-re. A mű- és kereskedelmi kertészet szintén az Alföldön és a Dunán túl szerepel nagyobb számokkal s itt is aránylag többen foglalkoznak vele a városokban, mint a vidéken, a mi természetes is, mert termékeinek főkép a városokban van piacza. Az 5.522 keresőből magára Budapestre és Pestmegyére 1.221 esik, a vármegyék közül Tolna (282), a tj. városok közül Temesvár (139) mutatja fel a legtöbb e csoportba tartozó keresőt. Az erdészet természetesen a perifériákon, a hol a nagy erdőségek vannak, ad legtöbb embernek kenyeret. Szám szerint Máramaros vármegye vezet, a hol 9.928 embernek ez a kereső foglalkozása. A többi vármegyék messze mögötte maradnak, Krassó-Szörény már csak 2.874, Zólyom 2.611 keresővel szerepel. 1900 óta a fejlődés különösen a Királyhágóntúl néhány megyéjében volt erőteljes, így Besztercze-Naszódban 203-ról 81 l-re, Fogarasban 157-ről 469-re, Maros-Tordában 288-ról 1.361-re és Torda-Aranyosban 356-ról 1.889-re nőtt az erdészettel foglalkozók száma. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy az erdészettel foglalkozók számának pontos megállapítását meglehetősen megnehezíti az a körülmény, hogy ott, a hol a fakitermeléssel kapcsolatban fürésztelep is van, igen nehéz határvonalat húzni az erdészeti és ipari munka között, mert az ilyen vállalatok munkásainak egy része tisztán csak erdei munkát végez, más része csak a fűrésztelepen dolgozik, harmadik része azonban mindkét üzemben végez munkát, vagy időnként felváltva hol erdei, hol ipari munkát végez. Az adatok feldolgozásánál igyekeztünk ugyan a határvonalat meghúzni, de a legnagyobb elővigyázat és utánjárás mellett is előfordulhatott, hogy az ilyen munkások egy része helytelenül került az erdei vagy az ipari munkások sorába. Hasonló bizonytalanság okozhatja a szénégetéssel foglalkozók számának nagy apadását. Maga a foglalkozási névjegyzék írja elő, hogy ebbe a csoportba csak az a szénégetés sorozandó be, a mely bányászattal vagy valamely iparral nem kapcsolatos, egyébként a szénégetés az illető bányászati vagy iparághoz kerül. Valószínű, hogy az utolsó népszámlálásnál a pontosabb felvétel folytán ennek az utasításnak figyelembe vételével sokkal több szénégetéssel foglalkozó egyén osztatott be a bányászathoz vagy az iparhoz, mint 1900-ban. A fogyás egyébként túlnyomólag két szomszédos vármegyére, Hunyadra (733-ról 187-re) és Krassó-Szörényre (857-ről 83-ra) szorítkozik. A méhészet, selyemtenyésztés és haltenyésztés olyan kevés embernek ad önálló keresetet, hogy az erre vonatkozó számadatokat törvényhatóságok szerint ismertetni nem érdemes. A halászattal foglalkozók legnagyobb része az Alduna mellett fekvő vármegyékből (Tolna, Baranya, Bács-Bodrog, Torontál, Szerém) kerül ki, a tengerparti halászok pedig túlnyomólag Modrus-Rijeka vármegyében találhatók. Sajátságos, hogy a szintén tengerparti fekvésű Lika-Krbava vármegyében ötödrész annyi halász találtatott, mint a szomszédos tengerparti megyében, holott tengerpartja jóval hosszabb. Ennek az a magyarázata, hogy LikaKrbavä vármegye tengerparti része alkalmas települési helyek hiánya folytán sokkal ritkábban lakott, mint Modrus-Rijeka vármegye tengerpartja. Az őstermelés e kisebb ágazataival ezekben végezve, a továbbiakban főképen csak az őstermelés legnagyobb csoportjával, a földmíveléssel fogunk foglalkozni. Az előbbi fejezetekben láttuk már az őster-^ meléssel foglalkozó népességnek keresők és eltartottak szerint, majd nemek és foglalkozási viszony szerint való megoszlását, itt most csupán a földmíveléssel foglalkozó kereső népességnek foglalkozási viszony szerint való megoszlását kívánjuk ismertetni, még pedig törvényhatóságok szerint, a mi már magában is tájékoztat az egyes törvényhatóságokban élő földmíves népesség birtokviszonyairól. Utalunk a 204. lapon levő 59. sz. táblázatra, mely az idevonatkozó adatokat tartalmazza. Kiveszszük e táblázatból az egyes országrészek adatait : Országrész, közjogi alkatrész Duna jobb partja Duna bal partja Duna-Tisza köze Tisza jobb partja Tisza bal partja Tisza-Maros szöge Királyhágóntúl Fiume város és kerülete Magyarország... Horvát-Szlavonorsz.... Magyarbirodalom... A földmíveléssel foglalkozó kereső népességből százalékban 8 2 29"s 31-s iO-4 32 30-a 30-a 35'a 37'i 35-1 3t-6 33-1 36-s 33-j 34-s 40'a 39-6 37O-i 32-6 31-0 21-x 29-» 22-e 34-s 36-2 5935> 29-0 B-n 52-1 31-« 9-e 37-K 9-e 14-8 11*7 12-1 11-8 11-3 36-2 27'i 7-T 3-4 37-e 21-8 24-6 34M 27-0 22-7 33-s 6-8 H-i 27-t 22-0 50-« 26« 5'» Mint látjuk, az önálló földmívesek (birtokosok, bérlők stb.) aránya tekintetében sem az anyaország és a társországok, sem az egyes országrészek között jelentékeny különbség nem mutatkozik, a végletek mindössze 33'1 és 40-2% között mozognak. A gazdasági tisztviselőknek teljesen jelentéktelen számait figyelmen kivül hagyva, annál nagyobb különbség birt.,bérlő, részes földmíves gazdasági tisztviselő segítő családtag gazdasági cseléd gazdasági munkás, napszámos