1910. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 6. Végeredmények összefoglalása (1920)

I. Általános jelentés - B) Lakóházak és lakásviszonyok

41)* Sőt ehhez tulajdonképen még a lakóhelyiségek számának ismerete sem elégséges, hanem tudnunk kellene még az egyes lakóhelyiségek térfogatát, világítási viszonyait stb., hogy helyes képet alkothassunk a lakásviszonyokról. A népszámlálás azonban, legalább is az egész országra vonatkozólag, ilyen részletkérdésekre nem terjedhet ki, azért meg kell elégednünk a lakóhelyiségeknek tisztán nyers számára vonatkozó adatokkal, melyekből mégis vonhatunk bizonyos következtetést a lakások zsúfoltságára s a mellékhelyiségek ismerete révén a lakásviszonyoknak kényelmi és egészségügyi szempontokból való kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb voltára. A fontosabb lakóhelyiségek száma és szaporodása 1900 óta a következő volt : Szaporodás 1900 1910 abszolnt »/o-bán számban »/o-bán Lakószoba 5,645.334 6,565.133 919.799 16-8 Előszoba vagy pitvar 650.044 574.403 — 75.641 — 11-0 Konyha 3,185.697 3,907.450 721.753 22-1 Kamra 2,174.917 2,291.091 116.17* 5-s Cselédszoba 89.025 104.464 15.439 17-3 Fürdőszoba 41.467 80.432 38.965 93-8 Hálófülke 46.278 42.754 — 3.524 — 7-6 Összesen 11,832.762 13,565.727 1,732.965 14-6 Az egyes lakóhelyiségek igen különböző fejlődést mutatnak, ami részben a fölvételnél követett különböző eljárás következménye. Az pl., hogy az előszobák és pitvarok száma megfogyott, a konyhák száma pedig feltűnően növekedett, egyenesen abból ered, hogy a népszámlálási utasítás szerint a tűzhclylyel ellátott pitvart konyhának kellett tekinteni, így sok eddig pitvarnak felvett helyiség a konyhák rovatába került. A két lakóhelyiség együttesen máiegészen normális fejlődést mutat. Hasonló fejlődést látunk a cselédszobáknál és igen nagy szaporodást a fürdőszobáknál, ami közegészségügyi szempontból igen örvendetes jelenség. A kamrák száma már nagyon mérsékelt szaporodást mutat, a hálófülkék meg egyenesen megfogytak, ami szintén kedvező jel, mert annak a felfogásnak terjedését jelenti, hogy a hálóhelyiségnek tágas, világos, levegős helyiségnek kell lennie. Ha a különböző lakóhelyiségek számát, amelyek közül a tulajdonképeni lakás szempontjából a lakószobák és a cselédszobák a legfontosabbak, a lakások számával vetjük egybe, azt találjuk, hogy 100 lakásra jut 141 lakószoba, 2 cselédszoba, 84 konyha és 65 egyéb helyiség, vagyis összesen 292 lakóhelyiség. Minthogy 10 év előtt ez utóbbi arányszám 281 volt, meg lehet állapítani, hogy a lakások e tíz év alatt általában nagyobbodtak. Különösen örvendetes a lakószobák arányának 134-ről 141-re való emelkedése. A törvényhatósági jogjú városokban 167, cselédszobákkal együtt 176 szoba jut 100 lakásra (1900-ban 169), a vármegyékben meg épen csak 139. A városok közül is csak kettő akad, Fiume és Zagreb, ahol a lakások átlagos nagysága a cselédszobák beszámításával együtt legalább két szoba. Varazdin (100 lakásra 199 lakó- és cselédszoba), Budapest (198), Pozsony (196), Zemun (192), Sopron (190) megközelítik ezt, de el nem érik. A városok közül némelyik még a vármegyék atlaga alá is sülyed ; így pl. Hódmezővásárhelyen csak 131, Kecskeméten csak 136 lakó- és cselédszoba esik 100 lak sra, ami jórészt onnan ered, hogy sok családnak kis lakásból álló tanyai háza is van, ami télen egyébként sok esetben lakatlanul is áll. Általában véve a lakások az ország nyugati és déli részein nagyobbak, északi és keleti részein kisebbek. A vármegyék közül az anyaországban a legmagasabb arányt Tolna (100 lakásra 163 szoba), Moson (159), Bács-Bodrog (158), Baranya (156), Torontál (153), Esztergom (152) mutatják fel e tekintetben, legkevesebb szoba van pedig 100 lakásonkint Szolnok-Doboka (117), Fogaras (118), Kolozs és Máramaros (119), Csík (121), Hunyad és Árva (122) vármegyékben, ami világosan mutatja, hogy a lakások nagysága egyenes viszonyban van a kulturával és a vagyonossággal. Horvát-Szlavonországokban általában jóval nagyobbak a lakások, mint Magyarországon, ott azonban ez elsősorban a nagyobb laKást kivánó házközösségi intézménynyel függ össze. Egy-egy lakásra Magyarországon 4'4, Horvát-Szlavonországokban pedig 5*o egyén esik, egy-egy lakószobára pedig Dráván innen és Dráván túl is egyformán 3*1, a lakások nagyobb volta következtében tehát a szobák lakottsága a társországokban sem nagyobb, mint az anyaországban. Az egyéb lakóhelyiségek közül elsősorban a konyhák száma és aránya érdekelhet bennünket. Országos átlagban 100 lakásra 84 konyha esik. Ebben a tekintetben nagyon kevés különbség van a vármegyék és a tj. városok között, amennyiben a vármegyék arányszáma megegyezik az országos átlaggal, a városoké pedig szintén csak 88. 1900 óta különösen a vármegyékben igen nagy javulás mutatkozik, ami azonban részben a már említett felvételi utasításnak lehet a következménye ; de része lehet ebben a munkáslakások tömeges építésének is. Az összes törvényhatóságok között csak egyetlenegy van, Baranya vármegye, ahol a konyhák száma több, mint a lakásoké, ahol tehát átlagban minden lakásnak van konyhája (100 lakásra 103 konyha esik). Közel 1Q0 konyha esik még 100 lakásra a szomszédos Tolna (96), Bács-Bodrog (97), Srijem (94), Torontál (93), Temes (92) és Krassó-Szörény (95) vármegyékben. A 92-t eléri még az arányszám Moson (95), Esztergom (92), Jász-Nagykun-Szolnok (92), Pest (92) és különösen a tengerparti LikaKrbava vármégyében, a hol Baranya után a legmagasabb arányszám (98) mutatkozik. Vannak azonban vármegyék, amelyekben csak minden második lakásra jut konyha, így Trencsénben és Máramarosban 100 lakásra csak 45 konyha esik, Beregben és Ungban is csak 59—59. A városok közül a szélsőségeket egyrészt Zömbor és Temesvár (97—97), másrészt Kolozsvár (68) és M rosvásárhely (65) képviselik. A lakások lakottsági fokát, az ú. n. laksűrüséget legjobban a népességnek a lakószobák számához való viszonyítása fejezi ki. Itt természetesen