1910. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 6. Végeredmények összefoglalása (1920)

I. Általános jelentés - D) A népesség foglalkozása

200 + keresők irni-olvasni tudására vonatkozó adatok ismertetésére szorítkozunk. Természetszerűleg legmagasabb fokon áll a műveltség a közszolgálat és szabad foglalkozások csoportjában ; itt a keresőknek 96'1 %-a tud irni-olvasni. Ha csupán a tulajdonképeni értelmiséget tekintjük (a szolgák és egyéb segédszemélyzet nélkül), az arányszám 98'8 %-ra emelkedik. Feltűnőnek tetszhetik, hogy még a tulajdonképeni értelmiség soraiban is akad 1'2 % Írástudatlan. Ennek az a magyarázata, hogy nomenclaturánk a szabad foglalkozások közé sorol olyan női foglalkozásokat is, a melyeknek nem szükségképeni előfeltétele az irni-olvasni tudás (pl. szülésznő stb.). A közszolgálat után a kereskedelem és közlekedés következik teljesen egyforma arányszámmal (90-4), azután jön a véderő 89'2 %-os irni-olvasni tudással. A véderő arányszáma azért ilyen magas, mert a véderő keresői túlnyomólag a 20—24 évesek korcsoportjába tartoznak, a fiatalabb generáczióban pedig minden foglalkozásban sok az irni-olvasni tudó. Sajnos, ezt így korcsoportonkint nem lehet kimutatni a foglalkozással kapcsolatban, de bizonyosan így van, mert a korcsoportok adatai ezt mutatják. Elég magas még az ipar arányszáma is : 87-3%, a mely egyébként az egész ipar-forgalom műveltségi százalékszámát (87-6) determinálja. A többi foglalkozási csoport arányszámai már meglehetős eséssel következnek az iparé után. A kereső házi cselédek közt már csak 76 1 % az írástudó, a bányászok közt 74-3, a nyugdíjasok, tőkepénzesek stb. közt 71-0 %. Az utolsó három foglalkozási csoport már mélyen az országos átlag alatt marad, az őstermelés arányszáma csak 61'5, az »egyéb« alatt összefoglalt kisebb csoporté csak 59'8 s a napszámosoknál az arányszám lesülyed 52-2 %-ra. A férfi és női keresők műveltségi viszonyait összehasonlítva, azt találjuk, hogy a kereső nők átlagos műveltsége nem minden foglalkozásban marad a férfiaké alatt. így elterjedtebb az irni-olvasni tudás a nők közt mint a férfiak közt a közlekedésnél, a házi cselédeknél és az »egyéb« foglalkozásoknál. A közlekedésnél ezt azzal lehet magyarázni, hogy az e csoportba tartozó kereső nők legnagyobb része tisztviselő (vasúti és postai kezelőnő, postamesternő), a kik kivétel nélkül tudnak irni-olvasni, míg a férfi keresők közt sok az analfabéta munkás és napszámos. Viszont feltűnően alacsony a kereső nők aránya a férfiakéhoz képest a kereskedelemnél, a mit a nagyszámú írástudatlan kofák idéznek elő. Az anyaországban általában jóval kedvezőbb a keresők irni-olvasni tudása (71*7 %), mint a társországokban (55-9 %). E különbség Magyarország javára foglalkozásonkint is jelentkezik, mégis említést érdemel, hogy a kereskedelem és a közszolgálat csoportja néhány tizeddel kedvezőbb arányszámot mutat Horvát-Szlavonországokban, a nyugdíjasok stb. csoportja pedig határozottan magasabb műveltségi arányszámmal bír a Dráván túl (85-3), mint a Dráván innen. Ennek az az oka, hogy Magyarországon tömegesen soroztattak ide az ú. n. »eltartásos« személyek, a kik vagyonukat (rendesen földbirtokukat) eltartás fejében még életükben átadják utódaiknak. Ezek között az öreg földmívesek között természetesen sok az analfabéta. Horvát-Szlavonországokban, a hol a házközösségi intézménynek nyomai még mindig megvannak, ritkábban fordulnak elő ilyen »eltartásos« egyének. Igen örvendetes az a fejlődés, a mely az irniolvasni tudás terén az utolsó 10 évben valamennyi foglalkozási csoportnál mutatkozik. Csak a keresők adatait véve, a haladás 10 év alatt 9 % (60'6—69-6) Érdekes azonban, hogy ezt az átlagot egy foglalkozási csoport sem éri el, csak az őstermelés (8'7) és a házi cselédség (8*7) közelíti meg. Ennek az a magyarázata, hogy azoknak a foglalkozási csoportoknak népessége, a melyekben az irni-olvasni tudás aránya az átlagosnál eddig is magasabb volt (pl. közszolgálat, ipar-forgalom), jobban növekedett, mint a kisebb műveltségi arányszámmal biró csoportoké (őstermelés, napszámosok), az előbbi csoportok erősen megnövekedett abszolút népessége tehát az országos műveltségi arányszámot nagyobb lendülettel vitte feljebb. Legkevésbbé növekedett természetesen a műveltségi arányszám azoknál a foglalkozásoknál, a melyeiméi eddig is legmagasabb volt (ipar, kereskedelem, közlekedés, közszolgálat), mert itt a fejlődésnek már nincs meg olyan nagy lehetősége. Annál feltűnőbb, hogy a bányászathoz tartozó kereső népesség műveltségi foka aránylag csak kissé javult (70-1—74-3). Ügy látszik, hogy a rendkívül megszaporodott bányász-népességhez az őstermelő népességnek szegény, tehát az elemi műveltségnek nagy mértékben híjával levő rétegei tolultak, kiket a bányatelepeken lévő, többnyire mintaszerű iskolák még nem tudtak a műveletlenségből jobban kiemelni. Még inkább kitűnik ez az elmaradottság az eltartottak adatainál, különösen az eltartott férfiaknál, a kiknek irni-olvasni tudási arányszáma még az országos átlagnak is alatta marad s 1900 óta alig javult valamivel (33-1—34-2). Ha a keresőket nem szerint külön tekintjük, konstatálhatjuk, hogy a nők minden foglalkozási csoportban nagyobb haladást tettek az általános műveltség tekintetében, mint a férfiak, a mi természetes is, mert a nők műveltségi foka jóval alacsonyabb s így több terük is van a haladásra. E folyamat következtében mindinkább enyhül az a nagy különbség, a mely az irni-olvasni tudás terén a két nemet elválasztotta. 1900-ban a két nem műveltségi arányszáma között a keresőknél még 18*1 volt a különbség a férfiak javára, 1910-ben e különbség már 11'4-re csökkent. Magában az anyaországban csak 9*4 a különbözet (73'9—64'5), míg a társországokban még mindig lö

'5-del magasabb a kereső férfiak műveltségi arányszáma (61-2) a kereső nőknél (45*7). Ebből az összehasonlításból az is kitűnik, hogy Magyarországon a nők általános műveltsége nagyobb, mint HorvátSzlavonországokban a férfiaké. A kereső nők műveltségi arányszáma egyébként