1900. ÉVI NÉPSZÁMLÁLÁS 10. Végeredmények összefoglalása (1909)

I. Általános jelentés - C) Általános népleirás

37* különösen a két túlnyomólag német járás (pécsváradi és völgységi). Ezzel a területtel majdnera, összefügg a Balatonmellék négy fogyó népességű járása ; e járások egyikében sem éri el azonban a népesség csökkenése az l°/

0-ot. A harmadik terülef ( Te mes és Torontál északi szomszédos járásai, a melyek .szintén túlnyomólag német lakosságúak. Végre a negyedik terület Zágráb és Modrus-Fiume vármegyéknek Krajnával határos négy járása, melyek közül azonban csak egynek a népfogyása több l°/

0-nál. Egyedül áll a zombori járás l'2°/

0-ot tevő fogyásával, a vele szomszédos bajai járásban azonban szintén csaknem stagnál a népesség, mert tiz év alatt mindössze 0'5

0/

0-kal szaporodott. Fogyást mutat még a marosi járás Krassó-Szörény és a hétfalusi Brassó vármegyében ; az előbbiben a nagyon elterjedt egygyermekrendszer, az utóbbiban a Brassó városba és Románia felé irányuló kivándorlás fogyasztja a népességet. A fogyó népességű járásokon kivül, a melyekhez még 7 rendezett tanácsú város is csatlakozik, egész sora van azoknak a járásoknak, a melyeknek népessége még 3°/

0-nyit sem szaporodott. A legtöbb ilyen járás a már ismertetett négy fogyó népességű terület szomszédságában van s különösen feltűnő sok ilyen járás akad a Dunántúl egész keleti felében és a nyugati határszélen, továbbá Torontál vármegyében és a felvidék kivándorló területein. Az ország egyes vidékeinek különböző szaporodása, a mint már érintettük is, részben a természetes szaporodás különböző alakulásának, részben és pedig sok helyen nagyobb részben a vándormozgalom igen eltérő alakulásának a következménye, össze kell tehát hasonlítanunk a természetes szaporodást a tényleges szaporodással, hogy a vándormozgalom általános irányait megállapíthassuk. Bármennyire érdekes és tanulságos volna ezt az össze-' hasonlítást községenkint, vagy legalább járásonkint megtenni, a természetes szaporodás idevonatkozó adatainak hiánya miatt erről le kell mondanunk, csupán törvényhatóságok szerint állíthatjuk szembe a tényleges szaporodást a természetes szaporodással (1. a 4. sz. táblát a 8. lapon és a III. sz. térképet). Országos, eredményekben így alakult a kétféle szaporodás a 90-es évek folyamán : Közjogi alkatrész Tényleges szaporodás Természetes szaporodás Vándorlási különbözet Ténjlegea szaporod&s Természetes szaporodás Vándorlási különbözet Közjogi alkatrész abszolút számokban az 1890. évi népesség %-ábaa Magyarország 1,576.391 1,728.030 - 151.639 lOs 11-3 - 1-0 Horvát-Szlavonországok 214.377 229.484 - 15.107 97 10-4 - 0-1 Magyarbirodalom 1,790.768 1,957.514 - 166.746 10-8 11-2 - 0 e A tényleges szaporodás e szerint 166.746 fővel maradt alatta a természetes szaporodásnak ; ennyire rúg tehát a tizévi kivándorlás többlete a bevándorlás fölöt

t. Vesztesé

g úgv a Dráván innen, mint a Dráván túl mutatkozik, az anyaországban mégis aránylag nagyobb volt a kivándorlás folytán előálló nép.veszteség, mint a társországokban, a hová az anyaországból is nem jelentéktelen bevándorlás folyik. Általában véve a különbözet a tényleges és természetes szaporodás között nem volt olyan nagy, mint a hogyan a 90-es évek kivándorlási adatai alapján várni lehetett volna, a mi azt a föltevést igazolja, hogy a vissza vándorlás jóval nagyobb, mint a muySö^ nek általában gondoljuk. A tengeri kikötők adatai sz<y rint csak a tengèsçn túlra 285.000 magyar hono§ vándorolt ki a két népszámlálás közti időszakban ; ha hozzávesszük e számhoz az európai országokba, különösen Romániába és Ausztriába kivándoroltak számát, a mit szintén legalább 100.000-re lehet becsülni (magában Ausztriában 207.338-ról 265.101-re emelkedett a magyar honosok száma), úgy a bevándorlás és visszavándorlás együttes száma körülbelül 218.000 főre rúgott (385.000—167.000). A bevándorlás nagyságára nézve némileg tájékoztat a külföldi honosok száma, mely 1890-ben 180.000-et, 1900-ban pedig 238.000-et tett a Magyarbirodalomban ; ha tehát e két szám különbözetét, 58.000-et, leütjük a fentebbi 218.000-ből, 160.000-re tehetjük a részint Amerikából, részint európai országokból visszavándorolt magyar honosok számát, a mi több mint 40°/

0-át teszi a kivándoroltaknak. Országrészek és törvényhatóságok szerint tekintve a vándorlási differenczia alakulását, azt látjuk, hogy a Duna-Tisza köze és a Királyhágóntúl kivételével valamennyi országrészben kisebb volt a tényleges szaporodás a természetesnél. Abszolút számban legtöbbet vesztett a Dunántúl (129.803-ät), viszonylagosan pedig a Tisza jobb partja (77.561-et, a népesség 5-i°/

0-át). Elég érzékeny volt még a vesztesége a Duna balparti országrésznek (61.412 = 3-so/ok mig a Tiszán túl fekvő két országrész népességének csak 1—l°/

0-ával adózott a kivándorlásnak. A Királyhágón túl a tényleges szaporodás egészen jelentéktelenül (353-mal) multa felül a természetes szaporodást, a Duna-Tisza közének tiszta nyeresége azonban 153.295 főre (5'5°/

0) rúgott. Maga Budapest és általa Pest vármegye több mint 200.000 embert vonzott az ország minden részéből. Általában véve a törvényhatósági jogú városok ezúttal kivétel nélkül nyertek a bevándorlás révén, a mi városaink általános nagy fejlődését bizonyítja. A 30 törvényhatósági jogú városban 284.941 fővel haladta meg a tényleges szaporodás a természetes népnövekvést, míg a vármegyék lakosságából 451.687 ember vánïïorolt részint a városokba, részint a külföldre. A kötet végén lévő térkép (II. 2. sz.) érdekesen szemlélteti az egyes törvényhatóságok veszteségét, vagy nyereségét a vándorlások folytán. A legérzékenyebb veszteségük volt a következő vármegyéknek : Sáros (12-2°/O), Abauj-Torna (9'e), Árva (8-ß), Győr (8-4), Modrus-Fiume (8"2), Zemplén (7'8), Tolna (7'4), Ung és Fejér (7-2), végül Veszprém (7'o). E 10 vármegye közül 4 az északkeleti felvidéken, 4 pedig a