Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (24. évfolyam, 2015-2019)
Takács Frigyes: Vadászat a Csallóközben
Vadászat a Csallóközben ami nem ment egyik évről a másikra. Ez annyira megzavarta a szarvasok életét, hogy voltak olyan évek (1991), hogy a Felső-Csallóköz vadászai egyáltalán nem fogtak fegyvert szarvasra. Egy, az 1988-os áradás emlékkönyvébe tartozik a szarvasoknál felfedezett májmétely kimutatása. A parazita ma is fertőz, terjedésének ideje a nyár, és segítője a Duna évente ismétlődő zöldáradása. A kór csak nehezen vagy sehogyan se kezelhető. A Csallóköz őzállományának is megvan a maga „civilizációs” betegsége, ami egy fertőzés okozta daganatos elváltozás és úgy hívják, hogy őzpapillóma (fibropapilomatóza). Óvatos becslések szerint mára Csallóköz őzállományának a felén valamilyen formában jelen van a vírus okozta betegség, és ez a vad elhullásához is vezethet. A földtörténetben az élőlények élőhelyének változásai, az egyes vadfajok menynyiségi ingadozása, a túlszaporodás vagy a kihalás, ez mind természetes jelenség. A Csallóköz vadászati történelme is emlékszik sok ilyen jelenségre. A gyakori élőhelyváltozásokról térségünkben mindig gondoskodott maga a sziget létrehozója a Duna. Igaz, hogy már a 18. század közepén születtek királyi rendeletek, a Duna árvízvédelmével kapcsolatban, de e téren igazán látványos változást csak a múlt század hozott a Kis-Duna és az öreg Duna szabályozásával. Elmondhatjuk, hogy 1996-tól, a Bősi vízlépcső üzembehelyezésétől kezdve az őshonos csallóközi vad élettere jobban van védve a Duna minden szeszélyétől. Mivel a teremtés koronája, az ember mindig többet akar, nagyon sok olyan intézkedés is történt - főleg a helyi mezőgazdaság igényeit követve, ami visszafordíthatatlanul megváltoztatta a csallóközi vad jövőjét. A régi Csallóköz vadászati jellege, a vadászható, itt fészkelő vízivad száma mára az eredeti madárszám töredékre csökkent. Olyan őshonos vad, mint a csallóközi túzok, szinte teljesen eltűnt. Nagy eseménynek számít pl. a szalakóta látványa, ami a csallóközi legelőgazdálkodás jellegzetes madara volt, de a gyökeresen megváltozott mezőgazdasági és állattenyésztési körülmények más madárfajokkal együtt a Csallóköz elhagyásra kényszerítették. Sajnos sok év óta a tavaszok eljövetelét egyre ritkábban jelzi már a pacsirta. Még sokáig lehetne sorolni az ember uralkodásának az őstermészetben okozott negatívumait, de az is történelmi tény, hogy számos esetben az emberi túlbuzgóság sok nemkívánt vadfaj túlzott elszaporodását is eredményezi. A 1990-es évek elején a kormoránt, mint egzotikumot külön e célra szervezett hajókirándulások alkalmával reklámozták egy Bakához közeli Duna-szigeten. Olyan következetesen védték a „halmadarakat”, hogy a védelemnek köszönhetően mára már teljesen a fejünkre nőttek. Az itt fészkelő példányok erősen savas székletükkel kiölték a kormorán telepnek helyet adó fákat és az erdő aljnövényzetét. A hozzánk látogató — nyugatról és északról vonuló kárókatonák a telelő halállományt vég nélkül zavarják - dézsmálják és már-már annyira megritkították, hogy a száz éve még a Csallóközre jellemző jól jövedelme
