Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (10. évfolyam, 1986)
Liszka József: Adalékok az emberélethez kapcsolódó szokások ismeretéhez Alistálon
Liszka József Adatékok az emberélethez kapcsolódó szokások ismeretéhez Alistálon Az alábbi dolgozat az emberélethez [születés, keresztelő, gyermek- és ifjúkor, lakodalom, temetés) kapcsolódó alistáli1 szokások ismeretéhez közöl adalékokat három, 1985 nyarán zajlott gyűjtőút eredményeként. A szokások és a hozzájuk kapcsolódó hiedelmek, valamint a társadalmi háttér, az időbeli differenciáltság megrajzolása természetesen még finomítható lenne, de mivel a kutatómunka folytatása egyéb elfoglaltságaim miatt a közeljövőben nem várható, az eddig feltártak viszont tartalmaznak már annyi, a további kutatások számára hasznosítható értékes adatot, hogy közlésük így foghíjasán is indokoltnak látszik. Az alábbiak kivétel nélkül alistáli adatközlőktől származnak2, összehasonlító anyagot nem közlök, csupán — mivel egyik beszélgetőpartnerem csilizpatasi származású, gyermekkorát ott töltötte — néhány csilizpatasi adalékkal egészítem ki a törzsanyagot. Születés, keresztelő Az alistáli családok általában sokgyermekesek voltak: nem ritka körükben még a felszabadulás után sem a 10—12 gyerek. Csupán a tehetősebb gazdáknál figyelhető meg a kevesebb utód nemzésére való törekvés, de 2—3 gyermek ott is volt. Családtervezésről itt még nem beszélhetünk, hiszen azt tartották, „ha bárányt adott az Isten, ád legelőt is“. Mivel az egykézést nem ismerték („amit az Isten adott, el kellett fogadni“), férjes asszonyok csak nagy ritkán próbálkoztak a terhesség mesterséges megszüntetésével. Ez inkább a teherbe esett lányok esetében fordult elő (arra is tudnak konkrét példát, hogy a szerencsétlenül járt leányanya elkeseredésében megölte és elásta az újszülöttet). A nemkívánt terhességet először úgy próbálták megszakítani, hogy a teherbeesett nő igyekezett valami nehezet emelni. Ha ez nem „segített“, akkor más eszközökkel próbálkozott. (Elmeséltek egy esetet, amikor a kétségbeesett lány egy meghegyezett petrezselymet szúrt föl magának, majd oltott mészbe ült. Kórházba került, de már nem tudtak rajta segíteni.) Sokszor javasasszonyhoz fordultak, aki pénzért, gabonáért (3—4 zsák búzáért) „elcsinálta a gyereket“ („angyalcsinálásnak“ is mondták ezt a műveletet, mivel az anyaméhben lévő magzatot angyalnak tartották). A javasasszony valamivel „bepancsóta“ az anyát, „valamilyen fürdőt rendezett neki“, ami gyakran hatásos is volt. A falu közvéleménye elítélte, a törvény üldözte ezt a tevékenységet, öreg bábaasszonyok, vagy olyan nők, akik valamikor bábának akartak tanulni, de nem fejezték be iskoláikat, mindig hajlandóak voltak az efféle tiltott műtétek elvégzésére. Amikor az asszony észrevette, hogy „úgy van“, hogy terhes, azt először a férjével közölte. Az anyjának mondani nemigen volt szükséges, hiszen „látta a mama úgyis, hogy a kötíny eleje hogyan áll“. A terhes nőt különösebben nem kímélték a házimunkáktól. Tulajdonképpen mindent el kellett végeznie, még markot is szedett (jó példa erre az az eset,
