Múzeumi Híradó - Spravodaj Múzea – Csallóközi Múzeum, Dunaszerdahely (2. évfolyam, 1978)
1978/1 - Ág Tibor: Népzenei hagyományunkról
áraszt" népdalversenyünk is a népzenei hagyományunk ápolását szolgálja. Kit tudunk a Csallóköz népzenei hagyományáról? A Csallóköz népzenéje egy részét képezi annak a hatalmas dallamkincsnek, amelyet az egész magyar nyelvterületen eddig a kutatok rögzítettek. Ez az anyag egyes stílusjegyeiben elég homogén. így például az új stílusú népdalaink változatait az egész magyar nyelvterületen megtaláljuk. A Csallóközben énekelt változatokat nemcsak Mátyusföldön, vagy Gömörben ismerik, de elterjedtek még Erdélyben is. A régi stílűsú népdalaink között mát inkább találunk táji sajátságokat. A Csallóközben a régi stílust elsősorban a dudanóták képviselik. Nagy kár, hogy az intenzív népzenei gyűjtés, itt nálunk csak elkésve indult meg. Ez nem azt jelenti, hogy a Csallóközben ma már a kutató nem talál megfelelő hiteles népzenei anyagot. Csupán azt, hogy 30-40 évvel ezelőtt, még jobban a felszínen volt ez a hagyomány. A mai gyűjtőnek már sokszor az emlékezet homályából kell kibányásznia a népzenei hagyományuk régebbi rétegét. A csallóközi dudások játékstílusát pedig már sajnos egyáltalán nem tudjuk tanulmányozni, mert az utolsó dudások az 50-es évek végén meghaltak. 1967-ben a Patas melletti Miléniumon még találtunk egy dudást az idős Posvanc bácsit, de hangszere már nem volt. Eladta egy újságírónak 25 koronáért• Bartók Béla 1910-ben Nagymegyeren 94 dallamot köztük 7 fonográffelvételt dudajátékról is készített. Lajtha László 1913-ban Nemesócsán 42 dalt gyűjtött. Sajnos ezek közül a dallamok közül csak néhányat publi - káltak, de ez a kiadvány - Bartók Béla: A magyar népdal Budapest 1924 - szinte hozzáférhetetlen. T.i. kis példányszámban jelent meg, s újabb kiadást nem ért meg. A Csallóköz népzenei hagyománya és annak továbbélése kapcsán, hadd térjek vissza az említett népdalversenyünkre. A közelmúltban zajlott járásunkban a két elődöntő. Mi ennek a két rendezvénynek a tanulsága? A pozitívuma az, hogy szép számmal vettek részt benne énekesek és éneklő csoportok. Négy citera együttest is hallottunk. Az utóbbiak közül a hodosi együttes kiváló eredménnyel szerepelt, örvendetes az is, hogy a közös éneklés szép példáját mutatták az egyre szaporodó éneklő csoportok. Viszont az már kevésbé örvendetes jelenség, hogy a szereplők mit énekeltek. Sajnos az elhangzott daloknak több mint egy hcrmada értéktelen városi nóta volt, amelyek nem érdemlik meg a terjesztést. Nagyon kevés résztvevő nyúlt saját falujának hagyományához. Ennek a legfőbb okát abban látom, hogy a szereplők többsége előtt nei világos, hogy mi az értékes népzenei hagyomány és mi a selejtes nóta. Ez
