Műtárgyvédelem, 2005 (Magyar Nemzeti Múzeum)
Morgós András: A restaurálás története a Magyar Nemzeti Múzeumban 1960 előtt
tóttá be. 1945. augusztus 1.-én a Régészeti Osztályra került. 1950-ben sikeres vizsgát tett a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja által indított restaurátor tanfolyamon. Ettől kezdve csak restaurátori munkát végzett és megkapta restaurátori kinevezését is. A restaurátor műhelyben magas színvonalon, nagy intenzitással végezte az ásatási kerámiaanyag válogatását, ragasztását, kiegészítését, rekonstrukcióját. Munkáját kitűnő formaérzéke segítette, mely szorgalommal és tehetséggel párosult. Gyors keze és restaurátori hivatásszeretete nagy teljesítmények elérését eredményezte. Számos régészeti lelőhely kerámiaanyagát restaurálta pl. meggyaszói, tököli, füzesabonyi, polgári, lebői, vekerzugi, tápiószelei stb. Főként Baki Győző irányítása mellett részt vett kiemelkedő ín situ leletek felvételében, pl. az Alsónémedi-i rézkori kettős temetkezés, a vekerzugi szkíta kocsilelet. A több tonnás leletek kiemelésében, mozgatásában nagy segítségére volt bányászmúltja. Az imolai, trizsi és a kőszegfalvi kohók felvételét már önállóan végezte. A kohók a Magyar Nemzeti Múzeumba, a budapesti Öntödei Múzeumba és a rudabányai Érc- és Ásványbányászati Múzeumba kerültek. A kerámiarestaurálás mellett a munkájáhozhoz tartozott a fémleletek restaurálása. Nagy szakértelemmel végezte a nagyobb vastárgyak pl. öntött kályhák, cégérek, kerítések restaurálását is. A népvándorláskori fémanyag karbantartása során több nagy értékű műtárgyat hozott rendbe. Az ötvenes évek elejének restaurátori „brigádmunkáinak” egyik kiemelkedő egyénisége. Ekkor a szegedi, szentesi és esztergomi múzeum anyagából számos tárgyat restaurált. A restaurátor szakmai fogásokat féltékenység nélkül osztotta meg munkatársaival. A múzeumban hosszú időn keresztül munkavédelmi felelősi teendőket is ellátott. 1967-ben, a „25 év óta a múzeumban teljesített odaadó, és az évi terv teljesítésében évek óta tartó állandóan kimagasló eredményes munkásságáért” a művelődésügy kiváló dolgozója, és nyugdíjba menetele alkalmából 1981- ben a „Szocialista Kultúra” kitüntetésben részesült. 1981. júl. 1-jével ment a múzeumtól nyugdíjba. 29. Baski Sándor (Dömsöd, 1925. január 11.-). Édesapja Baski Imre a Nemzeti Múzeum Régészeti Osztályának raktárkezelő- hivatalsegédje volt hosszú időn keresztül. Baski Sándor már gyerekkorában a múzeumban nőtt fel. Szülei 1930-tól a Nemzeti Múzeum épületében laktak. Gyerekként a családdal 1936-ban Dunavarsányba költöztek. Az elemi első három osztályát Budapesten, majd a többit Dunavarsányon végezte. A 6 elemi után, 1940-től ipari tanuló volt Szabó Béla dunavarsányi kovácsmester műhelyében, kovácssegédként szabadult 1943-ban. Ezt követően a Soroksári-úti fegyvergyárban dolgozott 1945-ig, mint betanított lakatos géppuska alkatrészeket szerelt össze. 1947-tól a csepeli üveggyárban helyezkedett el gépi keverőmunkásként, majd mérlegmester lett. 1949. március 13.-tól felvételt nyert a Magyar Nemzeti Múzeum fémrestaurátor műhelyébe, ahol nyugdíjba meneteléig (1995) dolgozott. A fémrestaurálást a múzeumban Kiss Jenőtől tanulta el. 30. Ember Mária művészettörténész, szabó, restaurátor (Máramarossziget, Máramaros vm.1914. július 14. - Budapest, 1999. december 23.) Édesapja Ember János festeni és zenélni is szerető ipariskolai tanár, édesanyja Jármy Etelka tanítónő. Az elemi iskolát a Vili. kerületi Mária Terézia téri gyakorlóiskolában végezte. A Mikszáth téri leánygimnáziumban érettségizett, majd a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészeti karán művészettörténet szakra járt. 8 félév egyetem után férjhez ment Nyíregyházára (1937). Itt népvándorlás és honfoglaláskori régészettel foglalkozott az ottani múzeum gyűjteménye kapcsán. 1944-ben férjétől különvált és visszatért Budapestre. Csak ezt követően tudta egyetemi tanulmányait folytatni ill. befejezni. 1948-ban megvédte doktori értekezését, ami a képrestaurálás történetével és technikájával foglalkozott. Ebben részletesen a nemzetközi szakirodalom felhasználásával taglalja a műemlékek gondozásának történeti kialakulását, a falfestmények és a táblaképek szerkezeti felépítését, a festészet alapanyagait és technikáit, a táblaképek javítását és a festékréteg pótlását. Ezt követően női szabónak tanult és 1949-ben segédlevelet szerzett. 1949 májusa és augusztusa között női szabósegédként dolgozott. 1953-ban másodszor is férjhez ment. Férje Varjú Domokos, az 1930-as években restaurátor a Szépművészeti Múzeumban, majd tanár, később igazgatóhelyettes (1958) a Práter utcai ipariskolában. Varjú Domokos Varjú Elemér történész fia. (Id. 10 jegyzet) Ember Mária 1949. október 24-től dolgozott a Nemzeti Múzeum (akkor Magyar Történeti Múzeum) Történeti Osztályán, mint textilrestaurátor. Több kiemelkedő műtárgyat restaurált III. konzervált, pl. II. Lajos és felesége Habsburg Mária királyné, valamint Brandenburgi Katalin díszruháját, az egri Rozália Kápolna kriptájában talált viseleteket. Számos budapesti és vidéki kiállítás számára restaurált történeti, néprajzi és ásatási textiltárgyakat. A Múzeumok és Műemlékek Országos Központja által rendezett restaurátori tanfolyamokon textilrestaurálást oktatott. Az 1950-es évek elején kiadott „A konzerválás és restaurálás kézikönyvében” és a „Régészeti Kézikönyvben” a textilleletekkel és 45
