Trócsányi Zsolt: Törvényalkotás az Erdélyi Fejedelemségben (Budapest, 2005)
III. A kormányzatot illető törvények
által birtokolt portiók külön rovandók. A rovásnál két főszolgabíró legyen a rovó mellett (ezek igazítsák el az esetleges sérelmeket); a rovatainál a falusbíró harmadmagával esküdjék meg a falu állapotáról. A behajtásról, beszolgáltatásról sem sokkal több törvényt hoztak a már általánosságban említetteknél a másfél évszázadban. Az első az 1548. májusi V. tc. a kincstartót kéri fel: gondja legyen az adó idejében való felvétetésére; ugyanezt ismétli el az 1549. decemberi II. tc. Korábbi mentességeket szüntet meg az 1596. áprilisi XI. tc, kimondván: Királyfalván, Gyógy tartományában és más fejedelmi jószágokban az ispánoknak és szolgabíráknak joga legyen az adó felvételére. Innen a korszak utolsó esztendejéig egyetlen törvényt hoznak az ügyben, az 1664. január-februári XV. tc.-et (a máramarosiak csak Besztercéig vigyék be az adópénzt). Csak 1689 januárjában gondoskodik bővebben az ügyről az országgyűlés. VI. tc-ével a főispánokra bízta az adó felhajtását, hogy azok (büntetés terhe alatt) bárkit szolgálatra kötelezhessenek e téren, és külön részletes utasítást dolgoztak ki a törvényhatóságok főtisztjeinek az adó behajtására. Az adót nem fizetők, megtagadók büntetéséről az 1663 előtti időkben összesen három tc. intézkedik: az 1543. novemberi VIII. tc. (minthogy a helytartó maga állította ki a székelyek ököradóját, vizsgáltassa ki, hogy ott ki nem fizette ki ezt, és a nem fizetőket saját embere által büntesse), és két 1599. évi törvény: a márciusi XXI. tc. (ha rováson levő jobbágy nem fizeti be a hadak tartására rendelt adót, fogva tartandó addig, míg ura vagy őmaga is nem teszi) és a novemberi IV. tc (az előbbi megismétlése, a földesúr fizetési kötelezettségének említése nélkül). Annál sűrűbb az ilyen törvényhozás az 1657 utáni kornak elsősorban az elején és a végén, a rendkívüli adóterhek két szakaszában. Az 1660. júliusi gyűlés, amelynek a rendkívül súlyos helyzetben a török sarc előteremtése az egyedüli gondja, egyenesen a nota büntetését szabja a pénzt nem fizetőkre, illetve a készpénzfizetés helyett adandó marhák executiójának akadályozóira (I. tc). A későbbiekben (XVI. tc) pontosabban meghatározza a büntetést: ha jószágos nemes nem akarja megadni vagy jobbágyaival megadatni az adót, birtokát veszítse, az egyházi nemest vagy városi polgárt pedig szabadságától fosszák meg, és paraszttá tegyék (ezen fejedelmi kegyelem se változtathasson). Amellett egy sor rendelkezést hoz arra az esetre, ha a birtokos fizetésképtelen, és rovott jószágán semmiféle marha nincs: a vármegyéken hat évre adják az ilyen jószágot annak, aki leteszi érte a pénzt (akkor visszaváltható, II. tc), a Székelyföld szabad adózóinak jószágát ily esetben szintén annak adják, aki leteszi érte a pénzt, és az adós szolgálja ezt pénze kifizetéséig (VIII. tc). Az 1660. júliusi törvények évekre szabják meg a fi-