Iratok a közös magyarszovjet űrrepülésről 1979–1980 (Budapest, 2011)
19. Út az űrbe
19- Út az űrbe, 1980. május — június vannak Új-Zéland felett. Aztán egy idő múlva ennyit mondott: Dél-Amerika felett vannak. És végül ennyit. Most Afrika felett szállnak, és az Egyenlítő felett megkezdik a fékezést. Helyi idő szerint este 9 óra. Vagyis Pesten délután 5 óra van. Még néhány perc és — ha minden jól megy - meglátjuk a Szojuz-35 ejtőernyőjét. Ha minden jól megy: ez velünk volt e hosszú nyolc nap alatt, és a várakozásnak ezek a percei a leghosszabbak. Repülőgépek, helikopterek sora van a levegőben, körülöttünk, mások a földön várakoznak, begyújtott hajtóművekkel; figyelnek a pilóták, dolgoznak a rádióbemérő eszközök. Az irányító központban számítógépek figyelik a pályáját, és továbbítanak minden információt a visszatérő fülke helyzetéről és a várható leszállási koordinátákról. A Szojuz—35 többi részét már leválasztották, és az űrhajósok egy 3,8 köbméter térfogatú csonka kúp formájú fülkében helyezkednek el méretre szabott üléseikben, amelyek a több napos súlytalanság után ismét védik őket a hirtelen fellépő lassulás hatásától. Orionok a láthatáron Várunk és velünk együtt várakoznak sokan mások: a különlegesen kiképzett kutató- és mentőszolgálat tagjai, űrhajós szakemberek és orvosok állnak készenlétben több ponton, hogy a lehető legrövidebb idő alatt - szükség esetén ejtőernyővel — eljuthassanak bárhova, ahol csak az űrhajó földet érhet. Felkészültek nemcsak az előre kiszámított síkságon való leszállásra, hanem az olyan valószínűtlen esetekre, mint leszállásra szakadékba, hegyvidéken, sőt vízen is, mert a visszatérő fülke erre is alkalmas. Az Arai-tavon is készen áll egy mentőcsoport gyorsjáratú hajókkal, gyakorlott búvárokkal... Hamarosan kilenc óra. Mint a kutató osztag egyik irányítója a helikopter fedélzetén elmondja, ezekben a percekben — biztonsági okokból — az egész leszállási körzetben kikapcsolják a magasfeszültségű vezetékeket. Valamennyien a helikopter ablakaihoz húzódunk, és valaki ezt mondja: Már látni kellene őket. Ebben a pillanatban kapta meg és adja tovább a helikopter pilótája a megbeszélt jelet: Az Orionok a láthatáron! A leszálló fülke magassága hét kilométer. A helikopter meglódul... ... Néhány perccel később már 200 méter magasságból valamennyien látjuk őket. A kabin felett az ejtőernyő vörös-fehér csíkos selyme: az ezer négyzetméteres selyemernyő biztonságosan fékezi a 2,8 tonna súlyú kabint. A szél elállt, a kabin lebegni látszik: aztán földet ér, oldalra fordul. Órámra nézek: a helyi idő szerint 21 óra 7 perc. (Budapesten négy órával korábban van.) Véget ért Valerij Kubászov harmadik és Farkas Bertalan első űrutazása. ... Percek múlva mi is földet érünk: addigra Valerij Kubászov és Farkas Bertalan már kilépett a visszatérő fülkéből: ott szorgoskodnak körülöttük a kutató- és mentőszolgálat helikopterein előttünk odaérkezett tagjai. Kubászov és Farkas űrhajós ruhában van, csak a sisakot tudták még feltolni, szemmel láthatóan fáradtak, sápadtak, izzadtak — és nagyon-nagyon boldogok. Tulajdonképpen az orvosi vizsgálatokig — a helyszínen 178
