Iratok a közös magyarszovjet űrrepülésről 1979–1980 (Budapest, 2011)
Szerkesztői ajánlás
SZERKESZTŐI AJÁNLÁS Nyilvánvaló, hogy az akkori eseményekben tevőlegesen résztvevők és a tudományos eredmények megvalósítói számára megállapításaink nem mindig lesznek elfogadhatók, de úgy véljük, sok más eseményhez hasonlóan, a magyar—szovjet űrrepülés is több olyan vonulatot tükröz, ami nagymértékben eltér a szemtanú megélt történelmétől. A kortárs mindig a saját helyzetéből kiindulva fogalmazza meg véleményét, s keveseknek volt lehetőségük többféle oldalról is látni az akkori eseményeket. Éppen ezért szeretnénk leszögezni: az űrrepülésben résztvevők óriási teljesítményt hajtottak végre, ami hatalmas kutatói eredményeket tükröz. Ugyanakkor az sem vitatható, hogy a szocialista országok közös űrrepülései mögött kifejezetten politikai szándékok rejteztek, amelyek a gyengélkedő szocialista rendszer felsőbbrendűségét voltak hivatva bizonyítani. A Szovjetuniónak tudományos szempontból nem volt szüksége a közös űrrepülésekre, ráadásul a költségek nagyobb részét is ő állta. Viszont a közös űrrepülésekben rejlő politikai tőke megérte a költségeket, ami a többi országnak úgyszintén hasznosnak látszott. Az pedig — a megszokott gyakorlatnak megfelelően — nem okozhatott gondot, hogy a szovjet és a szatellit országok között alárendelt volt a viszony. Az egyes országokban a hatalom megtett tehát mindent, hogy az űrrepülésből politikai tőkét kovácsoljon. így történt ez Magyarországon is, hiszen 1980-ban a lengyelországi események figyelmeztetőek lehettek. Bár az ellátási gondok megközelítően sem voltak olyan súlyosak, mint a többi „táborbeli” országban, az 1979-ben elkezdődött erőteljesebb áremelések már jelezték a veszélyeket. A párt- és a KISZ kongresszus, az országgyűlési- és tanácsválasztások, az afganisztáni események miatti moszkvai csonka olimpia olyan eseménysort jelentettek, amelyek között egyedül a közös űrrepülést lehetett teljes mértékben pozitív felhanggal tálalni a lakosságnak, bár a hangulatjelentések arra utaltak, hogy egyes társadalmi csoportokat taszított a túl nagyra növesztett propaganda. A pártapparátus forgatókönyveket készített a politikai szervek (külügy, tájékoztatási szervek), az írott sajtó, a rádió és televízió, a kereskedelem részére, s igyekeztek kizárni a véletlen eseményeket, az önálló lépéseket. Hibák persze így is előfordultak, épp a legfontosabb pillanatban, az űrrepülés startjának televíziós közvetítésekor, amire forrásaink is utalnak. A politika és a hatalom játszmái mellett azonban a kimagasló emberi teljesítményt is látnunk és értékelnünk kell. Mivel kötetünk Jurij Gagarin űrrepülésének - 1961. április 12. — 50. évfordulója alkalmából lát napvilágot, ezért Farkas Bertalan mellett meg kell emlékeznünk egy másik magyar űrhajós teljesítményéről is. Az elsőség természetesen Farkas Bertalané, aki Magyarország képviseletében volt a Szaljut-6 űrállomáson. Charles Simonyi, azaz Simonyi Károly - más feltételek mellett — szintén megjárta űrutasként a kozmoszt. A neves magyar atomfizikus fia Szojuz-TMA űrhajóval először 2007. április 7. és április 21. között járt a Nemzetközi Űrállomáson, majd 2009. március 26. és április 8. között másodszor is az űrbe repült. 10
