"Együtt a csillagokig" Források a magyar–szovjet űrrepülés 30. évfordulójára (Budapest, 2010)

A közös magyar–szovjet űrrepülés és a tömegpropaganda

hozzá ahhoz, hogy Kubászov a Magyar Népköztársaság Űrhajósa legyen, mivelhogy szovjet állampolgár. Ugyan­csak nem engedélyezték, hogy Dzsanibekov Magyari Bélával együtt a küldöttséghez csatlakozzon. így Dzsanibekov kitüntetésének átadására egy év múlva került sor, amikor az alaplegénységhez tartozó Leonyid Popov és Valerij Rjumin Magyarországra látogathatott egy szovjet űrhajós küldöttség tagjaként. Csak érdekességként jegyezzük meg, hogy a Magyaror­szág Hőse kitüntetés rangját tekintve azonos volt a Szo­cialista Munka Hőse kitüntetéssel, amit hosszú távú te­vékenységért adományoztak, és minimálisan ötezer fo­rint nyugdíjjogosultságot jelentett. Emellett Farkas Bertalan kapott még 150 ezer forint jutalmat. Magyari Bélának 100 ezer forintot adtak. (Akkoriban egy 1300-as Zsiguli 90 ezer forintba került.) Farkas Bertalan két rendfokozattal, míg Magyari Béla egy rendfokozattal előrébb lépett, s a rendkívüli előlép­tetés alezredesi, ill. őrnagyi stallumot jelentett számukra. A kitüntetéssel együtt a magyar pártvezetés a Honvé­delmi Minisztérium javaslatára azt is kikötötte, hogy Farkas Bertalan és Magyari Béla a Budapesti Műszaki Egyetemet végezzék el. Farkas Bertalannak lényegében megtiltották, hogy repülhessen. Magyari Bélának mind­ezt csak három évig tették lehetetlenné. Mmdketten la­kást kaptak Budapesten, továbbá Farkas Bertalan szolgá­lati kocsi-használatot is. A magyar űrhajós majdnem két héttel a földet érés után, június 16-án - az eredeti tervekhez képest három nappal később - érkezett haza. Már a Ferihegyi repülőtéren tö­megek várták a küldöttséget. A fogadás után a feldíszí­tett utakon a Kossuth térre hajtott az autókonvoj. Farkas 30

Next

/
Oldalképek
Tartalom