"Együtt a csillagokig" Források a magyar–szovjet űrrepülés 30. évfordulójára (Budapest, 2010)
A közös magyar–szovjet űrrepülés és a tömegpropaganda
Miután módosították a hajtóművet, felküldték az új alaplegénységet (Leonyid Popov és Valerij Rjumin). Kubászovnak és Farkas Bertalannak még ki kellett várnia a második generációs Szojuz, a Szojuz-T típus első repülését és egy Progressz teherűrhajó dokkolását a Szaljut-6-hoz, hogy 1980. május 26. estéjén felszállhassanak Bajkonurból. A Szojuz-36 felszállása sikerült. Magyarország fél óra múltán értesülhetett a nagy hírről: magyar űrhajós jár az űrben! Addigra Valerij Kubászov parancsnok és Farkas Bertalan kutató űrhajós Föld körüli pályán keringett. Az űrrepülés politikai előkészületei Mint említettük, a tömegpropagandában mindent megtettek annak érdekében, hogy minél nagyobb politikai tőkével kerüljön ki a politikai vezetés az egyébként méltán fontos űrrepülésből. Ennek megfelelően szinte percre pontosan készítették el a különböző tervezeteket azért, hogy az űrrepülés közben és az azt követő eseményekben ne történjék semmilyen hiba. Ennek a nagyszabású tervnek egyik része volt, hogy amennyire csak lehetett, igénybe vették a kereskedelem nyújtotta lehetőségeket is. Tízezer számra rendeltek különböző trikókat, ruhaneműket, amelyeket a fellövést követő napon mindenfelé az országban, de elsősorban a főváros és a megye- székhelyek főútvonalak mentén lévő boltjaiban árusítottak. Ennek megfelelően átrendezték a kirakatokat is. Csak példaként említjük, hogy többféle méretben és emblémával készültek pamuttrikók, női kendők, sildes sapkák, nyakkendők, természetesen apróbb szuveníreket is nagy számban készítettek, mert utóbb kiderült, hogy a lakosság nagyobb értékű termékeket alig-alig vásárolt, a csokoládé, a kártyanaptár, a különböző tollak, rávasalható matricák kelendőbbek voltak. A felsoroltakon kívül 14