A történettudomány szolgálatában. Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére (Budapest-Győr, 2012)
Tanulmányok - II. - Draskóczy István: A dési sókamara gazdálkodása a 16. század közepén. Egy adalék Fráter György gazdaságpolitikájához
109 A bányászat során apró só is keletkezett, némelyik kocka pedig kisebb lett a törvényes méretnél. Nincs nyomuk a számadásokban. Előfordult, hogy földes ásványt hoztak a felszínre (elvben nem kerülhetett kereskedelmi forgalomba). Amennyiben az erdélyi nemes élelmiszert vitt a kamarákba, sót kapott érte cserébe (ez a mennyiség szintén hiányzik a számadásokból).10 A bányászoknak ugyancsak járt só. Például segélyt kaptak (1550/51: 3332, 1551/52: 3266 darab), amit elszámolásunk könyvelt. Ezen felül 100 kocka után 8 darab illette meg őket. Az alkalmi munkásként dolgozó sóvágók 1000 darab után 100 kockát (azaz 100 után 10-et) maguknak tarthattak meg. Ezt a tételt sem találjuk az elszámolásban, holott másutt utalnak rá. A hivatal alkalmanként megválthatta tőlük a nekik juttatott, illetve a törvényesen saját maguknak vágott sót.11 Valószínűleg erre itt nem került sor. A sólopás mértékét még megbecsülni sem tudjuk. így a valóságos kitermelés a kivonatban olvasható számoknál magasabb lehetett.12 A következőkben elemzésünknek az alapját az elszámolásokban található adatok fogják képezni. A kamarás megörökölte elődjétől/elődeitől a raktárakban fellelhető elfekvő készletet, amelynek sorsáról is gondoskodnia kellett. Az 1550/51. kamarai évre így maradt 75 658 kocka (705,92 tonna), míg erről az időszakról az 1551/52. évre 101 031 kockát (942,66 tonna) vettek át. Az elszámolást követve összesen tehát 501 455 darab (4678,76 tonna) illetve 412 885 darab (3852,38 tonna) sóval rendelkezett. Miután 1521-ben II. Lajos király megszüntette a sómonopóliumot, szabaddá vált az ezzel a termékkel való kereskedelem. Désen már a középkorban jelentős mennyiségű sót adtak el. Az 1550/51-es időszakban a rendelkezésre álló mennyiség mintegy harmada (163 450 darab = 1525,05 tonna) talált gazdára. A következő esztendőben nőtt az értékesítés, az arány még jobb lett (43,4%, azaz 184 133 kocka = 1718,034 tonna), ám csökkent a kitermelés. Mivel Erdélyben keveset használtak fel, eme készletnek a javát Magyarország felé szállították. A kocsik mellett csónakokat is igénybe vettek. Ezek a vízi járművek Zsibóig vitték az ásványt.13 Az 1530-as évekhez képest javult a helyzet, hisz 1532-ben csupán a készlet 8-10%-át, 1537-ben pedig 14-15%-át adták el helyben.14 15 A terméket azonban nem csak helyben értékesítették, hanem nagy hajókon, a tavaszi áradást kihasználva maga a kamara szállított belőle Magyarországra.16 A középkorban Désről Szatmárba, Tokajba, Poroszlóra, Szolnokra, alA DÉSI SÓKAMARA GAZDÁLKODÁSA A 16. SZÁZAD KÖZEPÉN 10 MOL E 210. 65. csomó 7. tétel. Österreichisches Staatsarchiv (Wien), Hofkammerarchiv, Handschriften (a továbbiakban ÖStA HKA Hschr.). Nr. 373. föl. 9v. A törmeléksó a 16. század közepén esetenként forgalomba került, ám elszámolást nem készítettek róla {Engel, J. Chr.: Geschichte i. m. III. 25.). 11 Engel, J. Chr.: Geschichte i. m. II. 30-31., III. 24. 12 Figyelembe vehetjük azt a nem kis tételt, amit elvben a két bányásztelepülés plébánosa kapott (Désen 100 után négyet, Aknán pedig százanként nyolcat termeltek ki nekik a vágók - Engel, J. Chr.: Geschichte i. m. II. 31., elszámolásainkban nincs szó róla). 13 Engel, J. Chr.: Geschichte i. m. II. 31. 14 Draskóczy Erdély sótermelése i. m. 36., 40. 15 Elszámolás szerint 1515/16-ban Tordáról és Désről 1 004 075 hajósó jutott el Magyarországba (vagyis az erdélyi sókészlet m^jd’ 40%-al). Az 1520-1522 közötti időszakban Tordáról 357 750 tömböt, míg Désről 390 550 ép kockát indítottak útnak (382 375-öt rakodtak ki Szatmárban, ez
