Brodarics-emlékkönyv. Egy különleges pártváltás a mohácsi csata után (Budapest, 2011)

II. Egy humanista főpap-politikus útkeresése Mohács után

II. EGY HUMANISTA FŐPAP-POLITIKUS ÚTKERESÉSE MOHÁCS UTÁN

3. Brodarics püspök különleges pártváltása

Gyémántköves gyűrű Magyar Nemzeti Múzeum, Ann. Jank. 300 (16. század utolsó harmada)

A mohácsi csatát követő kettős királyválasztás — miként az 1/3. alfejezetben láthattuk - katasztrofális következményekkel járt: Magyarország mintegy fél esztendővel Mohács után közel másfél évtizedig tartó polgárháborúba sodródott. A magyar világi és egyházi vezető réteg körében 1526—1527-től állandósultak az aktuális katonai erőviszonyokon vagy a pillanatnyi személyes érdekeken alapuló pártváltások. Noha mind János, mind Ferdi- nánd király pártján akadtak olyanok, akik kezdettől fogva töretlen hűséggel halálukig szolgálták urukat (az előbbinél például Werbőczy István, Czibak Imre, Bodó Ferenc vagy az Ártándy és a Bebek család tagjai; az utóbbinál Báthory István nádor, Thurzó Elek, Szalaházy Tamás, Gerendi Miklós vagy Macedóniai László), nem csak ők voltak kisebbségben, de még azok is, akik csupán egyszer „gondolták meg” magukat a kettős királyság időszakának mintegy bő tíz esztendeje alatt.

Ezen kevesek egyike volt Brodarics István királyi kancellár, aki a mohácsi csata után először Pozsonyba sietett, és csatlakozott az özvegy királyné, Habsburg Mária udvarához, ám 1527 márciusában mégis úgy döntött, elhagyja a Habsburg-tábort, és Budára megy, hogy Szapolyai Jánoshoz szegődjön. Ezt követően pedig - Habsburg Ferdinánd hatalmának gyors megerősödése, majd kormányzatának fokozatos kiépítése dacára — már sohasem „cserélt urat”, hanem 1527 tavaszától 1539. évi haláláig János király szinte megingathatatlan híve maradt. A szerény köznemesi sorból az ország főpapjai és vezető hivatalnokai közé felemelkedett Brodarics tehát a zűrzavaros időszak dacára is csupán egyetlenegyszer váltott pártot.

A főpap-politikus pártváltásának szinte egyedülvalóságát nem csupán az adja, hogy 1527 tavaszán — amikor már hírek érkeztek az osztrák főherceg cseh királlyá koronázásáról és magyarországi háborús terveiről — a két király táborában inkább ellenirányú mozgás volt megfigyelhető, azaz a Habsburg-párti nagyurak szervezőmunkája következtében a kezdetben még népes Szapolyai-tábor egyre fogyatkozott. Sokkal inkább az, hogy eddigi ismereteink szerint Brodarics volt az egyeden olyan „pártváltó” politikus, aki részletes magyarázatát adta döntésének, és legalább megkísérelte azt érvekkel alátámasztani. Politikustársainak többsége csupán feltételeinek listáját közölte éppen aktuális urával.

A szerémi püspök 1527. március 18-án, a Magyarország kapujának nevezhető, Duna- parti Dévény várából kelt búcsúlevele — amely a szélesebb olvasóközönség számára kötetünkben válik először hozzáférhetővé — éppen ezért páratlan értékű, különleges történed forrás, de Brodaricsra vonatkozó adatai miatt egyben roppant fontos úgynevezett ego-dokumentum is. A királyát elhagyó humanista főpap ugyanis öt sűrűn teleírt oldalon páratlan részletességgel és különös őszinteséggel számolt be uralkodójának távozása okairól (lásd a levél fakszimiléjét, ladn szövegét és magyar fordítását a III/2—4. alfejezetekbcn). A levél értékét növeli az is, hogy az 1526 utáni magyar történelem szinte minden alapproblémáját