Németh Jánosné: Az MSZMP központi vezető szervei üléseinek napirendi jegyzékei I. 1956–1962 (A Magyar Országos Levéltár segédletei, I/1. Budapest, 1995)
NAPIRENDI JEGYZÉKEK
tényszerűen, indoklás nélkül közöltek. A pártszervezeteknek küldött un. „elvtársi levélben" esetenként hosszabb magyarázatot fűztek a határozathoz. 3 A Központi Bizottság tagjai a KB mellett létrehozott munkabizottságokban részt vettek egyes konkrét kérdések kidolgozásában, a napirendek előkészítésében; időnként összevont, szélesebbkörű nyilvános pártnapok előadói voltak. Az 1956 november elején „összetoborzott" Ideiglenes Központi Bizottság huszonegy tagból állt (közülük tizenöt az MDP Központi Vezetőségének is tagja volt), november 11-én 23 főre, 1957. február 26-án 14 új taggal bővült, így 37 tagú Ideiglenes Központi Bizottság irányította a párt tevékenységét 1957 nyaráig. Az országos pártértekezlettel lezárult az ideiglenesség időszaka, amikor a párt újjászervezésének befejező aktusaként megválasztották az MSZMP Központi Bizottságát, amelynek ekkor 53 rendes és 10 póttagja lett. Az 1959-es VII. kongresszuson 71 rendes és 23 póttagot, az 1962-es VIII. kongresszuson pedig 81 rendes és 39 póttagot választottak a Központi Bizottságba. Az MSZMP Ideiglenes Központi Bizottságának tagjai Aczél György Apró Antal* Benke Valéria* Biszku Béla Cservenka Ferencné Dabronaki Gyula* Dögei Imre* Fehér Lajos* Fock Jenő Földes László* Friss István* Gáspár Sándor* Gyenes Antal Horváth Imre* Kádár János* Kállai Gyula* Kiss Árpád* Kiss Dezső Kiss Károly* Komócsin Zoltán Kossá István* Köböl József* Major Tamás Marosán György* Münnich Ferenc* K. Nagy Sándor Németh Károly * Nyers Rezső * Pothornyik József * Révész Géza Rónai Sándor * Sándor József * Sándor Kálmán Somogyi Miklós Szurdi István * a 23. sz. Építő Vállalat igazgatója (1956. november 7-től) 4 iparügyi miniszter (1956. november 7-től) a Rádió alelnöke (1957. február 26-tól) a budapesti IB elnöke (1956. november 7-től) a KB munkatársa (1957. február 26-tól) vállalati igazgató (1957. február 26-tól) földművelésügyi miniszter (1956. november 7-től) szénkormánybiztos, (1956. november 7-től) a SZOT titkára (1956. november 11-től) miniszterhelyettes (1956. november 7-től) a KB osztályvezetője (1956. november 7-től) a SZOT főtitkára (1956. november 7-től) közgazdász (1956. november 7-től, 1957. június 22-én visszahívták) külügyminiszter (1956. november 7-től) miniszterelnök (1956. november 7-től) művelődésügyi miniszter (1956. november 7-től) a Tervhivatal elnöke (1956. november 7-től) a XXI. ker. IB elnöke (1957. február 26-tól) a KB titkára (1956. november 7-től) a Hajdú megyei IB elnöke (1957. február 26-tól) pénzügyminiszter (1957. február 26-tól) (a Szervező Bizottság tagja) (1956. november 7-től) (1957. június 22-én visszahívták) színművész (1957. február 26-tól) államminiszter (1956. november 7-től) miniszterelnök-helyettes (1956. november 7-től) a túrkevei „Harcos" Tsz elnöke (1957. február 26-tól) a Csongrád megyei JJ3 elnöke (1957. február 26-tól) kormánymegbízott (1957. február 26-tól) trösztigazgató (1957. február 26-tól) altábornagy (1957. február 26-tól) az országgyűlés elnöke (1956. november 7-től) a KB osztályvezetője (1956. november 7-től) a kisújszállási IB munkatársa (1957. február 26-tól) a SZOT elnöke (1956. november 7-től) a KB osztályvezetője (1957. február 26-tól) A KB tagok időnként javasolták, hogy a vitát hozzák nyilvánosságra, mert az csak hasznos lenne, ha a közvélemény megismerné, hogy milyen munka folyik a KB-ban. Jól jellemzi a KB munkamódszerét Kádár Jánosnak a KB 1962. március 28-30-i ülésén egy ilyen javaslatra adott válasza: „A mi Központi Bizottságunknak van egy már teljesen kialakult munkamódszere, tárgyalási metódusa, amelynek egyik nem lényegtelen vonása az volt, hogy a tárgyalásainkon - gyakran az előadói beszédnél és a vitánál is - nagyobb súlyt helyeztünk arra, hogy a kérdést teljes nyíltsággal és teljes szabadsággal, korlátozás nélkül vitassuk meg. Szűk adatokat adtunk abból a nyilvánosságnak. Ez egy öt - és félesztendős gyakorlat. Ennek van előnye, van hátránya. Meg kell becsületesen mondani : a mi vitáink olyanok, hogy azok „frizírozás", fésülés nélkül, jelenlegi formájában nem használhatók a nyilvánosság előtt. Valószínűleg már elérkezett az ideje annak is, hogy ezen a gyakorlaton lassan változtassunk. De mégis, az elhangzott javaslattal kapcsolatban nekem az volna az ajánlatom: egyenlőre maradjunk annál, amit elhatároztunk. Tehát meg fog jelenni - holnap végződik az ülés - szombaton egy közlemény arról, hogy ülés volt és miről volt szó. vasárnap megjelenik a három határozat és egyenlőre a napi sajtó számára nem tudunk mást csinálni... ez az eddigi munkastílusunkból folyik és annak megvolt a maga haszna. Bizonyos hátránya is volt természetesen, mert nagyobb titokzatosság van. Ezért itt olyan álláspontunk van, hogy minden lényeges kérdést nyugodtan, akármilyen nagy népgyűlésen elmondhatunk. Nincs nekünk takargatni valónk. De maguk a megjegyzések nem olyanok, mint amelyek a nyilvánosság számára valók." 4 A zárójelben az MSZMP testületi tagság kezdetének dátumát tüntettük fel 5 A • -gal jelöltek az MDP Központi Vezetőségének is tagjai voltak.