Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)
Bevezetés
átengedte nekik a besztercebányai rézbányákat. Az Ernuszt-család birtokjogát e bányákra ugyanekkor ünnepélyesen biztosította, ettől kezdve azonban mindig a kincstár rendelkezett fölöttük. 1540-ben az Ernuszt-család kihalt, birtokai így jogilag is a szent koronára szálltak. Thurzó Elek az 1526-iki szerződésben már nem szerepelt, saját bányái már korábban a kincstár birtokába mentek át, amely ilyen módon a legnagyobb bányabirtokos lett Besztercebányán. 1541-ben ugyan Fugger Antal, aki ekkor már egyedül vezette vállalatát, még újabb Öt évre meghosszabbította a bérleti szerződést, amikor azonban ez az utolsó bérlet 1546-ban lejárt, a kincstárra hárult az a feladat, hogy a besztercebányai rézbányákat, amelyeket a Thurzó—Fugger-féle vállalkozás európai méretű üzemmé fejlesztett, továbbra is műveltesse. A kincstár a Thurzók és Ernusztok örökébe lépvén, maga is bányabirtokos lett, s mivelhogy újabb bérlő nem akadt, gondoskodnia kellett róla, hogy a bányaművelés irányítását megfelelő kincstári hivatalszervezet vegye a kezébe. Ez a körülmény indította I. Ferdinándot arra, hogy a körmöcbányai bányakamara jövedelmeit az özvegy királynétól visszaváltsa, s a besztercebányai rézbányák igazgatását is az újjászervezett királyi bányakamara keretébe illessze be. A királynénak adományozott bányajövedelmek visszavételét egy 1548-ban kötött szerződés mondotta ki, még pedig úgy, hogy I. Ferdinánd a javakat nővérétől évi 54.000 forint fejében bérbevette. A királyné 1558-ban bekövetkezett halála után pedig azok visszaszálltak a kincstárra. 1 ) A körmöci kamara Mária királyné alatt. A körmöcbányai kamara sorsáról Mária királyné alatt nagyon keveset tudunk, pedig fontos lenne, hogy megismerjük, mert szervezete valószínűleg ezekben az években alakult ki úgy, ahogyan azután a XVI. és XVII. században működött. A királyné az 1515-i és 1522-iki házassági szerződésekkel jutott a kamara birtokába, igazgatását azonban csak 1524-ben vette át, amikor Thurzó Elek kamaraispánsága megszűnt. Mária, aki szervezés tekintetében ugyanolyan tehetségnek bizonyult, mint testvére, az újkori magyar közigazgatás alapjait megvető I. Ferdinánd, a bérleti rendszerrel végképpen szakított és a jövedelmeket saját kezelésbe vette. Tervei megvalósításában a Mohács utáni kettős királyság zavarai sem befolyásolták. János király ugyan két ízben, először 1526-ben rövidebb időre, majd 1529-től 1532-ig huzamosabban is birtokába vette az alsómagyarországi bányavidéket, az özvegy királyné jogait azonban mindenkor tiszteletben tartotta és a körmöcbányai kamara ügyeibe nem avatkozott. Megelégedett azzal, hogy a Thurzó—Fugger-vállalat, amely nem tartozott a kamara alá, ezekben az években a bérösszeget nem I. Ferdinánd kincstárába, hanem neki fizette. Mária tisztviselői ezalatt az idő alatt is háborítatlanul intézhették a kamarai igazgatással kapcsolatos ügyeket. A körmöci bányakamara élére a királyné is kamaraispánt vagy kamaragrófot állított, akit, minthogy a XVI. század elejétől kezdve az alkamaragrófi tisztséget rendszeresen betöltötték, főkamaragrófnak, főkamaraispánnak, vagy főbányagrófnak neveztek. Ezt a hivatalt megbízható, hű emberére, Beheim (Behem, Pehem, Beheimb, Böheimb, valószínűleg Bőhm) Bernátra bízta, aki ugyan nem tartózkodott állandóan Körmöcbányán, hanem inkább x ) Az adatokat Wenzel és Pech idézett műveiből vettem. A középkori magyar réztermelés gazdasági jelentőségét Paulinyi Oszkár ismertette a Károlyi-emlékkönyvben. Bp., 1933.
