Ember Győző: Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig (Magyar Országos Levéltár kiadványai, III. Hatóság- és hivataltörténet 1. Budapest, 1946)

Bevezetés

Holicson azonban már nem működtek fiókok. Ezzel szemben új hivatalokat találunk Trencsénen, Vágújhelyen és Verbón, ahol a teljes behozatali és az állatvám 40%-a Thurzóné követelésére volt lekötve, továbbá Rózsahelyen, Stubnyán, Véglegesen és Turdossinban, amelyekről az utasítások büszkén állapították meg, hogy még senkinél sem voltak zálogban. A kamara részéről ügyes húzásnak bizonyult, hogy a magánkézbe került hivatalokat megszüntette és új helyeken állított fel harmincadházakat. Harmincadigazgatóság. Kapcsolatban a királyi harmincadhelyek számának növekedésével, felmerült a harmincadigazgatás egységesítésének és központosításának gondolata is. Megvalósítására két út kínálkozott. Az egyik az lett volna, hogy az összes harmincadhivatalokat közvetlenül a magyar kamara alá rendelik, irányításukat és ellenőrzésüket a kamarai tanácsra bízzák. A kamara alatt mindegyik hivatal önállóan működött volna, a pozsonyi központban megállapított egységes elvek szerint. A fejlődés útja később csakugyan ez lett, egyelőre azonban akadályok zárták el. A királyi helytartó vezetése alatt álló magyar kormánytanács (helytartótanács) Várday Pál esztergomi érsek helytartósága idején éppen az 1540-es években éledt új életre s kezdett tevékeny szerepet játszani az ország kormányzásában. Bornemisza Pálnak, amint láttuk, 1543-ban már a helytartó és a magyar kormány tanácsosai adtak utasítást. Nem valószínű, hogy a legjelentékenyebb állami jövedelem igazgatásáról a magyar kamara javára lemondtak volna. Arra pedig I. Ferdinánd nem is gondolt, hogy ezzel a feladattal a kamara kizárásával a kormánytanácsot bízza meg, hiszen a kamarai tanácsot éppen a királyiállami jövedelmek kezelésére szervezte meg. A harmincadügy intézéséből egyik országos hatóságot sem rekeszthette ki. Hogy pedig az előre látható hatásköri összeütközéseket kiküszöbölje, azt a megoldást választotta, hogy külön harmincadigazgatóságot állított fel, azt névleg a helytartó és a magyar kamara alá rendelte, valójában azonban széleskörű önállósággal ruházta fel, középfokú királyi hivatallá tette, amit azáltal is kifejezésre juttatott, hogy utasítását a maga nevében a magyar kancellárián állíttatta ki, a magyar kancellár ellenjegyzésével sajátkezűleg írta alá. Mintául ehhez a harmincadigazgatósághoz, amellyel különben II. Józsefnél fogunk újra találkozni, kétségtelenül az Anjouk alatt általánossá vált bérletrendszer jellegzetes intézménye, a harmincadispánság szolgált. A király a harmincadokat a harmincadispánnak adta bérbe, aki azokat a maga embereivel kezeltette. Ezt a szerepet 1545-ebn, amikor nem bérletről, hanem a visszaszerzett harmincadok állami igazgatásáról volt szó, a harmincadigazgató vette át. A dunántúli és a Budától északra fekvő harmincadokat már hasonló minőségben (harmincadelnök) vezette Bornemisza Pál. 1545-ben pedig a 11 északnyugati harmincadhivatal élére I. Ferdinánd Sibrik Gergely királyi tanácsost állította, mint harmincadelnököt és felügyelőt (summus praefectus et superintendens tricesimarum). Feladatául az egységesítés és központosítás elvének megfelelően azt jelölte meg, hogy az összes tisztviselők munkáját figyelemmel kísérje, irányítsa, szükség esetén tanáccsal segítse, de ha kell, erélyes eszközökkel terelje a helyes irányba. Minthogy Sibrik az egész szervezetre és területre felügyelt, a jövedelem beszedésével, kezelésével és elszámolásával I. Ferdinánd két pénztárnokot (perceptor) bízott meg: Szerémi Sebestyént és Francisci Tamást, akik